Nyílt levél szól Réthelyiéknek az Operaházból

Nyílt levélben fordult Orbán Viktor kormányfőhöz, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterhez és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárhoz a Magyar Operaénekesek Egyesülete annak érdekében, hogy rendeződjön a dalszínház helyzete.

A Magyar Állami Operaház művészeti dolgozóinak nevében azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulunk Önökhöz, hogy az Operaház jelenlegi vezetői tisztségét betöltő (megbízott) főigazgató, illetve (megbízott) főzeneigazgató tevékenységi jogkörét döntéshozatali, illetve aláírási jogát kizárólag az Operaház napi működtetésére szíveskedjenek korlátozni.

Az Operaháznak 2011. június 4. óta, közel két hónapja nincs szakszerű, koncepciózus vezetése, amelyre a Ház történetében még nem volt példa.

Az utóbbi hetek történései méltatlanok az Operaház 127 éves múltjához, a most ünnepelt Erkel Ferenc évfordulóhoz és semmilyen jövőképet nem mutatnak.

A jelenleg ideiglenesen működő megbízott vezetés olyan lépéseket készített elő, olyan döntéseket hozott, amelyek alapvetően veszélyeztetik a következő évad szeptemberi kezdését és amely döntések veszélyeztetik a – Magyarországon egyedül lehetséges működési formát – a társulati rendszert!

Értesülésünk szerint 20 magánénekes, 40 balett-művész, 17 zenekari-művész, 30 karénekes azonnali elbocsátását készítik elő, gazdasági okokra hivatkozva. Megdöbbentő és érthetetlen számunkra, hogy a tervezett leépítés szinte kizárólagos érintettjei az Operaház aktív művészei.

Bármilyen elhamarkodott döntés maradandó és visszafordíthatatlan károsodást okozna a magyar nemzeti operajátszásban. Egy gazdasági válsághelyzetben mindenkinek részt kell vállalnia a válságkezelésben, meggyőződésünk, hogy csak építő jellegű és értékmegtartó művészi munka által tudjuk ezt megtenni.

Ismételten hangsúlyozni szeretnénk, hogy kérésünk egy törvényes és kiszámítható helyzet halaszthatatlan megteremtésére irányul, amely méltó a Nemzeti Ügyek Kormányához, és a Magyar Állami Operaház múltjához.

Ezért tisztelettel kérjük Önöket, hogy döntésükkel segítsék az Operaház ügyét, a jelenlegi vezetőség ámokfutását fékezzék meg, hogy az állandó feszültség és félelem légkörét végre váltsa fel a nyugodt, kiszámítható, a normális emberi kommunikáció szintjén zajló művészi munka.

Tekintettel arra, hogy a Magyar Állami Operaházban jelenleg nyári szünet van, ezért a művészek legnagyobb része csak telefonon, vagy interneten keresztül volt elérhető, ezért igen sokan csak szóban tudták kifejezni egyetértésüket a levelünkben foglaltakkal. Mi, a levél aláírói azonban vállaljuk, hogy az Operaház művészei többségének álláspontját képviseljük.

Budapest, 2011. augusztus 1.

 

Tisztelettel a Magyar Állami Operaház művészei:

Tokody Ilona Kossuth-díjas Kiváló- és Érdemes művész, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Örökös-tag

Kovács János Kossuth-díjas Érdemes művész, a Magyar Állami Operaház karmestere, Örökös-tag

Medveczky Ádám Kossuth-díjas Érdemes művész, a Magyar Állami Operaház karmestere, Örökös-tag

Lukács Gyöngyi Kossuth-díjas Érdemes művész, a Magyar Állami Operaház magánénekese

Sümegi Eszter Liszt-díjas Érdemes művész, a Magyar Állami Operaház magánénekese

Rácz István Liszt-díjas Bartók-Pásztory díjas, a Magyar Állami Operaház magánénekese

Frankó Tünde Liszt-díjas, Érdemes művész, a Magyar Állami Operaház magánénekese

Temesi Mária Liszt-díjas, Bartók-Pásztory, a Magyar Állami Operaház magánénekese

Wiedemann Bernadett Liszt-díjas, a Magyar Állami Operaház magánénekese

Gémes Katalin Bartók-Pásztory díjas, a Magyar Állami Operaház magánénekese

Wendler Attila Simándy-díjas, a Magyar Állami Operaház magánénekese

Balatoni Éva Bartók-Pásztory, a Magyar Állami Operaház magánénekese

Kovács Annamária Bartók-Pásztory díjas, a Magyar Állami Operaház magánénekese

Ambrus Ákos Juventus-díjas, a Magyar Állami Operaház magánénekese

Szvétek László Juventus-díjas, a Magyar Állami Operaház magánénekese

süti beállítások módosítása