Elhunyt Szirmai Béla

Elhunyt Szirmai Béla koreográfus, egyetemi tanár, a Színház és Filmművészeti Egyetem nyugalmazott tanszékvezetője - közölte a család vasárnap.

Szirmai Béla dolgozott több száz magyar filmes és televíziós produkcióban koreográfusként, így többek között az Oscar-díjas Mephistóban, az Egri csillagokban és a Fekete gyémántokban, továbbá számos vidéki és fővárosi színháznál, például a Vígszínháznál és a Pesti Színháznál. Igazgató-helyettese volt a Talentum táncegyüttesnek, és táncot tanított az artistaképzőben.

Szirmai Béla alakját televíziónézők milliói őrizhették meg emlékezetükben az évtizedekkel ezelőtti Ki mit tud? című tehetségkutató versenyből, ahol a zsűri tagja volt.
Szirmai Bélát munkásságáért Erkel Ferenc-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.
A 80 éves Szirmai Béla szombaton késő este hunyt el. Temetéséről később intézkednek.

süti beállítások módosítása