Shakespeare és olvasóliget is vár a Szigeten

Olvasóliget, rendhagyó irodalmi estek, versadaptációk is lesznek az idei Sziget fesztivál irodalmi programkínálatában, slam poetry-vel lép fel az Akkezdet Phiai, Dagadu Sena pedig Shakespeare-szonetteket ad elő.

Mindennap várja a pihenni vágyókat az Olvasóliget az idei Sziget fesztiválon, a kötetek ingyen levehetők a polcról, a külföldi vendégekre fordításokkal készülnek a szervezők.

A Dagadu Senát (ének, szöveg), Márkos Albertet (cselló), Gryllus Samut (basszusgitár), G. Szabó Hunort (ütőhangszerek, basszusgitár) felvonultató, W. H. elnevezésű formáció tizennégy Shakespeare-szonett-tel és két ráadásdallal lép a közönség elé augusztus 10-én, szerdán. Az énekelt versek angol nyelven hangzanak el az Octopus Összművészeti Helyszín Nagysátrában.

Ugyanitt másnap 17 órakor Molyolás címmel írók adnak elő egy-egy, az életüket meghatározó történetet. Az érdeklődők találkozhatnak Babarczy Eszterrel, Falcsik Marival, Grecsó Krisztiánnal, Zilahy Péterrel, Barta Andrással és Tricepsszel, azaz Lantos Lászlóval. A zenei kíséretről Vázsonyi János szaxofonművész gondoskodik.

Augusztus 12-én pénteken 17 órakor Kávészünet címmel megzenésített verseket hallhat a közönség az Octopus-sátorban Popovics György és Németh Ferenc tolmácsolásában, szombaton Závada Péter és Süveg Márk, vagyis az Akkezdet Phiai slamduó tagjai olvassák fel verseiket. Este hét órakor Fekete rúzs és... címmel a Holdvilág Kamaraszínház humoros versszínházi előadását láthatja a közönség, a műsorban verseket, sanzonokat ad elő Farkas Erik, Jeges Krisztián, Koltai Judit, Kókai Andrea és Kókai János.

Garaczi László Ovibrader című drámáját a Pillanat Színház adja elő a Sziget zárónapján, augusztus 14-én 17 órakor, Bagó Bertalan rendezése a "férfi lélek legbelső bugyraiba" kalauzolja a nézőket. Az előadásban Fodor Annamária, Huszár Zsolt, Kolti Helga és Szemenyei János működik közre.
Vetélkedőkkel, kártya- és memóriajátékokkal, minikiállítással várja az érdeklődőket Petőfi Irodalmi Múzeum sátra, a helyszínen a vállalkozó kedvűek irodalmi idézettel díszített pólót, saját ex librist készíthetnek maguknak vagy akár egy fotón szerepelhetnek Petőfi Sándorral az arcbehelyettesítő játék keretében.

süti beállítások módosítása