Debreceni nyári színház: kezdődik a második felvonás

Kamara jellegű bemutatókkal folytatódik keddtől augusztus végéig a debreceni színházi nyár: ez lesz a nagy sikerű júliusi előadássorozat második felvonása.

A neves művészeket - köztük Koncz Gábort, Gregor Bernadettet, Benkő Pétert, Hernádi Juditot, Besenczy Árpádot, Fehér Annát és Mikó Istvánt - felvonultató bemutatókat a Régi Városháza udvarán tartják - közölte Cs. Tóth János, a szervező Főnix Kft. ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón a cívis városban.

konnyuerkolcsok

Szentei Tamás, a polgármesteri hivatal kulturális osztályának vezetője reményét fejezte ki, hogy az idén nyolcezer látgatót vonzó nyári színházi esték folytatása, a második felvonás is sikeres lesz, s ezzel a kezdeményezéssel megújul a nyári színjátszás Debrecenben.
A keddi nyitó produkciót a város is támogatta - jegyezte meg Szentei Tamás megemlítve, hogy Donizetti Rita című, egyfelvonásos vígoperája az Opera Comica Lasagna Társulat és a Főnix Rendezvényszervező Kft. közös bemutatója.

A vígopera rendezője, Vranyecz Artúr hozzátette: a társulat művészei mellett vendégként lép a színpadra a darabban Balczó Péter magánénekes, az Adaggio együttes tagja. Utóbbi - mint kifejtette - szeretné, ha a "sok munkával és szeretettel elkészült vígoperát" többször és másutt is bemutathatnák.
A vígopera mellett a debreceni nyári színházi esték programja keretében láthatja a közönség a Könnyű erkölcsök című komédiát a Turay Ida Színház előadásában, St. Martin és Benkő Péter Harmónia című közös estjét, Több mint koncert címmel Hernádi Judit estjét, a Száguldó Orfeum és a pécsi Horvát Színház előadásában a Házasságlevél című vígjátékot, valamint a Vadmadár című életképeket Mikó István, Rusz Milán és Suha Kálmán előadásában.

 

RÉSZLETES PROGRAM:

Augusztus 14.,15. /20.00

Nino Manfredi - Nino Marino: Könnyű erkölcsök – komédia a Turay Ida Színház előadásában

Szereplők: Gregor Benadett, Koncz Gábor

Rendező: Koncz Gábor Kossuth-és Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész

Augusztus 17./ 20.00

„Harmónia” – St. Martin és Benkő Péter közös estje

Augusztus 24./20.00

Több mint koncert – Hernádi Judit estje

Közreműködik: Heilig Gábor és a Good Afternoon Zenekar

Augusztus 26./ 27. (esőnap 28.) 20.00

Ephraim Kishon: Házasságlevél – vígjáték a Száguldó Orfeum és a pécsi Horvát Színház előadásában

Szereplők: Besenczy Árpád, Fehér Anna, Kovács Mimi/ Nemes Vanda, Lipics Zsolt/ Gieler Csaba, Vidákovics Szláva/ Sághy Tamás, Sztankay Orsolya

Augusztus 29./ 20.00

Vadmadár – zenés életképek egy részben

Luigi Pirandello szövegeinek felhasználásával írta és zenéjét szerezte: Mikó István Jászai Mari-díjas színművész

Szereplők: Mikó István, Rusz Milán, Suha Kálmán

Helyszín: Régi városháza udvara (Debrecen, Piac u. 20.)

süti beállítások módosítása