DVD-n Az árnyék nélküli asszony!

Megjelenik Richard Strauss Az árnyék nélküli asszony című operájának felvétele DVD-n, miután Salzburgban sikerrel bemutatták a darabot Christoph Loy rendezésben, Christian Thielemann vezényletével.

Bár a közvélemény szerint a CD-és DVD-piac egyre szűkül, a Salzburgi Ünnepi Játékok és a kiadványt gondozó Unitel kiadó kapcsolata töretlen, az osztrák közszolgálati rádióval és televízióval együttműködésben továbbra is dokumentálják a fesztivál fontos előadásait, koncertjeit. 

diefrau

Az Unitel médiacéget a nemrég elhunyt Leo Kirch 1964-ben Herbert von Karajannal közösen alapította kezdettől azzal a céllal, hogy a salzburgi eseményeket rögzítsék és a televíziókban sugározzák. Az Unitel Classica márka jelével adták ki 2006-tól, a Mozart-évtől sorozatban Salzburg szülöttének valamennyi operáját DVD-n. 
Idén a Bécsi Filharmonikus Zenekar, Pierre Boulez, Christian Thielemann, az Accademia di Santa Cecilia és Anna Netrebko koncertjét vették föl.
Jan Mojto, az Unitel Classica ügyvezetője elmondta: a cég gazdasági helyzete nem fest rosszul. A kiadásaik átlagosan 200 és 300 ezer euró között vannak, de szerény, mintegy 1 millió euró profitot is elkönyvelhetnek és hosszú távra terveznek. A felvételeket német és osztrák kábeltelevízióknak értékesítik, ezzel majdnem önálló tévécsatornává váltak. Ez lehet a fejlesztés alapja, több kortárs zenét szeretnének "forgalmazni", például Luigi Nono, Karlheinz Stockhausen vagy Edgard Varese műveit.

süti beállítások módosítása