Válságstábot hívott össze a miskolci színház

Mintha tízes erősségű földrengés érte volna a színházat, amit ugye negéz túlélni- így vélekedett Halasi Imre, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója arról a döntésről, amit csütörtökön hozott meg a miskolci testület: 88 millió forintot zárolnak a teátrum költségvetéséből.

Halasi Imre, arról is beszámolt, hogy e-mailben kapta a 88 millió forint zárolásáról szóló értesítést az önkormányzattól, ezért áll értetlenül azon kijelentéssel szemben, ami a testületi ülésen elhangzott: egyeztettek az intézményvezetőkkel.

halasi

Márciusban 90 milliót vontak meg a színháztól

Már a márciusban elfogadott városi költségvetéskor is elvontak tőlünk – folytatta –, akkor 90 millió forinttal romlott a büdzsénk. Tudomásul vettük, felépítettük az új évadot, kevesebb bemutatót terveztünk és a kisebb büdzsénknek megfelelően állítottuk össze a repertoárt – magyarázta. Most, augusztus 23-án viszont kezdődik egy új évad, megkezdjük a bérletek árusítását, a művészekkel is megkötöttük már a szerződéseket – mondta.

Presztízsveszteség is visszamondani a Nyomorultakat

Nem beszélve arról, hogy Angliából sikerült megszereznünk a Nyomorultak előadás jogát – tette hozzá – ezt például visszamondani mind a város, mind a színház számára hatalmas presztízsveszteséget jelentene. A testületi ülésen a városvezetés azt is hangsúlyozta: a zárolás sem munkabért, sem működést nem érint.

„Ha csak a működést érinti, az az előadásokat is érinti, a bevételeinket is"

Halasi Imre szerint viszont ezek nélkül megoldhatatlan több tízmillió forinttal kevesebből gazdálkodni. „Ha csak a működést érinti, az az előadásokat is érinti, a bevételeinket is, hiszen a közönség akkor vesz bérletet, ha vonzó a program…” – magyarázta. Meggyőződése, hogy nem csak a teátrumot érinti drasztikusan az elvonás, hanem minden más nagyobb kulturális intézményt is. A hogyan továbbról a színigazgató elmondta: hétfőn ül össze kollégáival, hogy eldöntsék, hogyan tudják megtartani a műsorokat. „Ma még erről fogalmam sincs, de hétfőre biztos, hogy megszületik egy közönségnek is elfogadható megoldás” – hangsúlyozta.

 

Az előzményekről

HALASI IMRE: "DÖBBENET! KIGAZDÁLKODHATATLAN!" - BAJBAN A MISKOLCI NEMZETI című cikkünkben olvashat.

Forrás: Borsod Online

süti beállítások módosítása