Nemcsák: nincs küldetéstudatom, szakmaiságom van

Az energiáim 99 százalékát az emészti fel, hogy a helyzetet, amit Koltay Gábor teremtett, kezelni lehessen – mondta vasárnap este a Hír TV Kontraszt című műsorában Nemcsák Károly, a József Attila Színház augusztus 1-jén kinevezett igazgatója. Míg a Népszavában közölte: utolsó pillanatban, június 17-én adta be a pályázatát, bár addigra már hihetetlen sajtót kaptott anélkül, hogy egyszer is nyilatkozott volna, kivel és hogyan pályázik, de már azt írták, ő kapja meg a színházat. A Színház.hu ma reggel találkozott az igazgatóval, aki kifejezte, nem kíván többet nyilatkozni. 

"Nincs küldetéstudatom, nekem szakmaiságom van. Harminc éve vagyok a pályán, azt gondolom, tudok olyat csinálni, ami a színházi szakma javára van, és amivel a mostani helyzet kezelhető" - fejtette ki Nemcsák Károly a Népszavának.

A pályázatról

A felvetésre, miszerint tudnia kellett, hogy aknázott területre lép, amikor beadta pályázatát, azt felelte, bármilyen színházigazgatói pályázat esetén ez a helyzet. "Ugyanígy felbolydult méhkas volt a soproni színház például, amikor Valló Pétert menesztette az ügyvezető igazgató, és Szilágyi Tibor jött az ő helyére. Ugyanígy petíciókat írtak a színészek. Ez ilyenkor majdhogynem természetes. Akkor 23 embert elküldött az új igazgató és hozta a saját embereit. Egy ilyen változás minden intézményt megráz, itt most hosszabb ideig tartott ez a folyamat" - mondta.

"Több mindent leírtam a pályázatomban, igaz, ezt nem lehetett olvasni, mert csak Horgas Péter tette fel a pályázatát a világhálóra. Ez önreklámnak is jó. Én még be sem adtam a pályázatomat, máris hihetetlen módon minősítették a művészetemet, a családomat, a magánéletemet. Ezért fölösleges lett volna közszemlére bocsátani a pályázatomat" -  indokolta meg Nemcsák döntését.

A kérdésre: Ön szerint a direktori kinevezésekben nincs szerepe a politikának? - azt válaszolta: "Örülök, hogy ezt megkérdezi. Szeretném, ha eljutnánk, és felnőnénk arra a szintre, hogy ez ne legyen kérdés. Borzasztó boldog vagyok ugyanis, ha olyan emberrel találkozom, akinek a világról más a véleménye. Beszélgessünk, vitatkozzunk. Olyan helyen születtem, ahol az emberség volt fontos, és nem a politika. Én büszke vagyok arra, hogy az emberek tudják, mit gondolok a világról, és négyévente nem változtatom meg a véleményemet, nem ülök azért át egy másik padsorba, mert azt remélem, hogy onnan majd valamit kapni fogok. Nekem nem is politikai hovatartozásom van, hanem nézetem a világról, amiben élünk".

nemcsak

 

Az anyagi feltételekről

A Hír TV Kontraszt című műsorában, vasárnap este arról is beszélt, hogy nagyon kevés pénz áll rendelkezésre a színház működtetésére. Szerinte az előző igazgatók nem hatékonyan bántak az állami forrásokkal, a Léner Péter igazgatása alatt képződött, általa 270 milliósnak nevezett adósságot Méhes László próbálta ugyan kezelni, de ez „nem történt meg” teljes mértékben.

A színház adósságáról még annyit mondott, "összetett kérdés". Arról számolt be, hogy Koltay Gábor 120 milliós adósságállományról tájékoztatta a fenntartót. Az év következő öt hónapjára 85 millió forint áll rendelkezésre, amiből 30 millió a bérleti díj, tehát közel havi 11 millióból kell gazdálkodni, ami a megkötött szerződések szerinti havi fizetésekre sem lenne elegendő. “A leendő igazgatónak tehetségesnek kell lennie abban, hogy támogatót keressen és kitermelje az adósságot. Az energiáim 99%-át az emészti fel, hogy a helyzetet, amit Koltay Gábor teremtett, kezelni lehessen” – fejtette ki az új direktor. Beszámolt arról, hogy komoly munkaügyi jogászok próbálják megoldani a helyzetet, ugyanis a szerződéseket is „kezelni kell”.

Hozzátette, a pályázati kiírás „tiszta helyzetet” ígért, de ez „megsérült”, ugyanakkor a főváros ennek helyreállításában segít. Elmondta, hogy a Színházi Dolgozók Szakszervezetének volt alelnökeként arra törekszik, hogy ne legyenek olyan ellentmondások, amelyek olyan állapothoz vezetnek, ami tavasszal kialakult, vagyis a színházbezárás veszélyéhez.

A színészekről

Elárulta, hogy szó sem volt arról, hogy a pályázót „üres épület” várja, hiszen ő azokkal szeretne dolgozni, akik eddig üzemeltették a színházat, viszont nem tud mindenkit megtartani. „A színészekkel kapcsolatosan azt gondolom, az ma már minden színház sajátja, hogy foglalkoztatja a színészeit. Nem attól társulat a társulat, hogy a színház fizeti utána a járulékot” – nyilatkozta. Példaként a Madách Színházat említette.

 

Nemcsák Károly az RTL Klubnak is nyilatkozott

 

Az előadásokról

Egyelőre a szervezőktől szeretné megtudni, hogy mely előadások továbbjátszására tart igényt a közönség. "Nem láttam előadásokat, mert nem készültem arra, hogy ennek a színháznak az igazgatója legyek. Korábban láttam a Hallo, hallót, és az Éjjeli menedékhelyet. De tájékozódtam a szervezőknél, hogy mik a jól eladható produkciók. Nekem most elsősorban az a dolgom, ha száz forintba kerül egy előadás, akkor ne költsünk százöt forintot rá" - mondta a Népszavának. A Hír TV műsorából pedig az is kiderült, a bérlet kialakításában segítséget nyújtanak más színházak, például a Soproni Petőfi Színház, illetve az azt üzemeltető Pro Kultúra Nonprofit Kft. ügyvezetője, Nyerges Ferenc.

A bírálatokról

Nemcsák felháborítónak nevezte, hogy minduntalan felemlegetik, hogy felesége, Darvasi Ilona a Soproni Petőfi Színház vezetője. Kifejtette, neje nem „birtokol egy színházat”, hanem a helyi önkormányzat által tulajdonolt Pro Kultúra alkalmazottjaként irányítja azt. A lánya által vezetett Turay Ida Színházról, pedig azt közölte, hogy a társulat állami támogatás nélkül működik tíz–tizenkét éve, neves színészkollégákkal, „életteret biztosítva sok embernek”.

A Magyar Színházi Társaság Tarlós István döntését illető bírálatáról is szól: a szakmai bizottság két embert javasolt a színház élére, de azon kívül egy gazdasági bizottság is meghallgatta a jelölteket, és ez alapján hozta meg döntését Tarlós István főpolgármester. Nemcsák úgy gondolja, reálisabb gazdasági elképzelést tett le az asztalra, mint Horgas Péter, akivel egyébként semmi baja sincs, mert nem mondott róla semmi rosszat.

 

A SZÍNHÁZ.HU A KOMMENTEKÉRT NEM VÁLLAL FELELŐSSÉGET.

 

Forrás: Népszava , Hír TV

süti beállítások módosítása