390 milliót ad a főváros a József Attila Színháznak

Százmillió forintos adósságot csinált a József Attila Színházban Koltay Gábor ügyvezető igazgató, nyilatkozta a tegnapi Magyar Nemzetben Nemcsák Károly, aki augusztus elsejétől vezeti a teátrumot. Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester helyettes pedig a Népszavának elmondta, hogy a József Attila Színház ügyeinek rendezésére maximum háromszázkilencven millió forintot szánnak. A Kabaré24, a volt Mikroszkóp Színpad pedig valószínűleg a Thália Színház kamaraszínháza lesz.

ja1

Az említett összegből hosszú távon le kell vonni a 120 milliós adósságot, amit öt év alatt vissza kell fizetnie a teátrumnak.

A Népszavának arra a kérdésére, hogy 390 millió forintból nem lehetett volna-e megcsinálni, akár a társulattal együtt, az eltervezett évadot, a főpolgármester- helyettes azt mondta, véglegesen kell megoldani a színház helyzetét.

Megjegyezte, hogy ezt az összeget csak idén tudják biztosítani, jövőre már nem akarnak hasonló nagyságrendű pénzt költeni a József Attila Színházra.

Csomós Miklós a lapnak nem cáfolta azt a híresztelést, miszerint a volt Mikroszkóp Színpadot, a Kabaré24-et hozzá akarják csatolni a Thália Színházhoz, aminek kamaraszínháza lenne. Azt mondta, könnyen lehet, hogy ez így lesz, most nem nagyon lát más megoldást. De azért a következő időszakban még végiggondolják a lehetőségeket - tette hozzá.

Forrás: Népszava

süti beállítások módosítása