Szavak nélkül - Áldozat és Tao-te Pannonhalmán

Szavak nélkül - ez a nyolcadik, augusztus 26. és 28. között zajló Arcus Temporum mottója. Mint azt Varga Mátyás fesztiváligazgató kiemelte, igyekeznek olyasmit nyújtani, amit megszoktak a látogatók, de valami mást is, ami kihívást jelent, és amiből profitálhat is a közönség.

Mottó

A múlt egy része néma. Talán pontosabb lenne, ha azt mondanám: múltam egy része, a múltunk egy része néma. –  Ez a némaság nem is annyira a tudatossághoz képest értendő, hanem pusztán a nyelvhez: hogy szavakká artikulálhatók-e azok a személyes és személytelen emlékek, amelyek kísérnek és meghatároznak bennünket. Némaságuk azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy passzívak, hogy kómában vannak, hiszen folyamatosan jeleket adnak, szavakká nem oldható jeleket. Küldenek, hívnak bennünket, veszélybe sodornak vagy megóvnak. Közel vannak, időnként talán mindennél közelebb, de egy másfajta kommunikációval érintkezünk velük. Bár kultúránkat a nyelv uralja: a szavakba foglalt – vagy a szavakba foglalható – szinte kizárólagosan meghatározó szerepet játszik, de érdekes módon a művészet számos területe (talán éppen emiatt) szavak nélkül „beszél”. Az is érdekes, hogy a kereszténység szempontjából milyen nagy szerepe van Pál apostolnak, aki éppen ezt a szavak nélküli beszédet teszi az imádság egyik legitim módjává, s próbálva megszüntetni a vele szembeni gyanakvást, a Lélek imádságának nevezi a „szavakba nem foglalható sóhajtozást” (Róm 8,26).

A sajtótájékoztatón elhangzott

A hagyományokhoz híven idén is egy élvonalbeli kortárs és egy klasszikus zeneszerző munkássága adja a háromnapos sorozat gerincét. A szavak nélkül mottó magyarázata, hogy Helmut Oehring siket szülők gyermekeként jött világra épp 50 évvel ezelőtt Kelet-Berlinben, szüleivel 5 éves koráig jelnyelven érintkezett, csak ezután tanult meg beszélni. "Hogy mellé miért társították Beethovent, azt szinte fölösleges indokolni" - jegyezte meg Varga Mátyás, utalva arra, hogy a zeneszerző nagyon fiatalon szembesült hallása romlásával, majd a süketség okozta emberi és alkotói konfliktusokkal.

Idén is lesz dzsesszest, és Grencsó István nemcsak saját szólóestjén lép fel, hanem az egy Oehring-darabban is közreműködik. Visszatérő muzsikus vendége az Arcus Temporumnak Csalog Gábor zongora- és Rozmán Lajos klarinétművész, utóbbi a programszerkesztésben is részt vett. Újdonságként ezúttal egy plusz - a fesztivál témájához lazán kapcsolódó - koncert is várja a fesztivál közönségét: John Dunstaple műveit az ANS Kórus énekli.

Hudi László, a színházi programok szerkesztője bejelentette, jövőre a fesztivál egy párizsi, egy londoni, egy monsi, egy pilzeni és egy rigai alkotóközösséggel együtt egy nemzetközi program részese lesz, amelynek első előadását a pannonhalmi arborétumban mutatják be. 

‘Have I ever really danced properly? Or just told stories?’

Mi lesz a színházi program?

"A 2011-es színházi program mindhárom alkotóját a sors és a kulturális emlékezés artikulálásának problémája foglalkoztatja. Fehér Ferencet és Gergye Krisztiánt – más-más módon, de egyaránt – az érdekli, hogy miféle viszonyba kerülhet a mai ember azzal a hagyománnyal, amely még nem tesz különbséget kultusz és kultúra között" - mondja a színházi programok kapcsán Varga Mátyás fesztiváligzagtó.

A fesztivál külföldi meghívottjaként Faustin Linyekula kongói származású táncos-koreográfus mutatkozik be, aki az afrikai kortárs tánc egyik legkiemelkedőbb, nemzetközi szinten is elismert alakja, olyan európai élvonalba tartozó fesztiválok és befogadóhelyek visszatérő vendége, mint az Avignoni Fesztivál, a bécsi Impulstanz és a londoni South Bank Centre. Munkásságát erősen meghatározza afrikai származása és az afrikai politikai és társadalmi helyzet iránti érzékenysége, amely újra és újra produkcióinak központi motívumát adja, és amely köré különböző műfajokból és kulturális hagyományokból merítve építi fel multimediális előadásait.

Az Arcus Temporum Fesztiválra a kongói koreográfus 2011 áprilisában a párizsi Centre National de la Danse művészeti központban bemutatott Le Cargo (Rakomány) című szólóját hívtuk meg. A cím allegória, amellyel az emlékek és a múlt terhére utal az alkotó, arra a „rakományra”, amelyet életünk során mindannyian magunkkal cipelünk. Rendhagyó módon, zömében csoportos koreográfiák készítése után tér vissza Linyekula a szóló műfajához, mert saját bevallása szerint elérkezettnek látta az időt az önvizsgálatra és az önreflexióra. Személyes hangvételű előadásában gyermekkori emlékeinek színhelyére, szülőfalujába, Obilóba kalauzolja a közönséget, miközben a tánc nyelvén mesél a múltról.

A fesztivál történetében Faustin Linyekula meghívása több szempontból is jelentős pillanat, hiszen túlnyomórészt európai produkciók bemutatása után most az afrikai előadó-művészet világába szeretnénk bepillantást nyújtani.

A kongói táncprodukció mellett, amelyet első ízben Pannonhalmán láthat a magyar közönség, két elismert hazai alkotó előadása teszi teljessé a színházi programot. Gergye Krisztián Társulata már nem ismeretlen az Arcus Temporum látogatói előtt, legutóbb 2009-ben láthatták Jozef Lupták szlovák csellistával közös improvizációját az Apátság könyvtárában.

Gergye ezúttal a fesztivál szabadtéri színpadán mutatja be új produkcióját, ÁLDOZAT - Feltépett múlt trilógia 2. stáció című viktimológiai performanszsorozatának második darabját. A készülő produkció a társulat 10. évfordulóját ünneplő, a 2011–2012-es évad egészén átívelő, nagyszabású és rendhagyó eseménysorozat része, amelynek koncepcióját Rorschach tíz táblája mentén, a Tízparancsolat érintésével fogalmazta meg az alkotó, és amelyben a Szentháromság misztériumának felfedezésére-felfedésére indul.

Idén mutatkozik be Pannonhalmán Fehér Ferenc táncos-koreográfus Tao te című előadásával, amellyel 2010-ben elnyerte a legjobb kortárs koreográfiáknak járó Lábán Rudolf-díjat. Az autodidakta művészként emlegetett Fehér nem részesült klasszikus értelemben vett táncosi képzésben, mozgásnyelvét elsősorban az utcatánc különböző stílusirányzatai és a harcművészetek inspirálták, és belülről fakadó, őszinte gesztusok, erőteljes színpadi jelenlét és gyakran zsigeri előadásmód jellemzik. Dózsa Ákossal közösen előadott virtuóz duettje nem véletlenül vívott ki hazai és nemzetközi elismerést egyaránt: a két táncos végtelenített párbaja lenyűgöző erőpróba, ám a fizikalitás mellett a szabad asszociációknak is teret hagynak, így az előadásnak a cím által is sugallt, absztraktabb szellemi síkja is kirajzolódik.