Monumentális, különleges Varázsfuvolát mutatnak be

Lezárják a környező utakat, és a buszokat is elterelik Szombathelyen, ahol péntek este, az egy hete átadott Iseumban A varázsfuvolát mutatják be. Az Éj királynőjét a világhírű Miklósa Erika énekli. A most két milliárdból felújított római kori szentélyről Káel Csaba rendező azt mondja, ideálisabb helyszín nincs is Mozart operájának. Nagy Viktória a ruhakölteményekről, Miklósa Erika pedig a szerepéről árult el részleteket. 

A bemutatóról

Isis szentélyében játszák a Varázsfuvolát

Az Iseumot, vagyis a római kori Isis-szentélyt 1955-ben fedezték fel Szombathelyen. Az egyiptomi eredetű istenségnek valamikor Hadrianus uralkodása körül emelték a szóban forgó, nagyméretű templomot a borostyánkőút mentén, Savariában, de a birodalom más területein is. Ám mikor Nagy Konstantin a kereszténységet tette államvallássá, a császári finanszírozás kivonult az Iseumok mögül, s a savariait például lebontották. A szombathelyi épületcsoport jelentős idegenforgalmi látványossággá vált 1963-tól, amikor első rekonstrukciója Hajnóczi Gyula tervei szerint elkészült. A rekonstrukcióba beépített, eredeti márványelemek azonban erőteljes romlásnak indultak, ezért 2006-ban lebontották őket. A Hajnóczi-tanítvány Mezős Tamás, akkoriban a Műegyetem tanszékvezető tanára, új terveket készített. (Ezeket nyolcszor visszadobták, mielőtt elfogadták volna)

Szőcs 30 milliót adott a Savaria Karneválnak és a produkciónak

Míg Hajnóczi jelzésszerű, lapos tetős betonépítményt tervezett, a bejáratánál négy oszloppal, az elkészült, Mezős-féle újraépítés valóban egy antik templomra hasonlít, illúziókeltő, timpanonnal, lapos szögű nyeregtetővel. A szombathelyi Iseum felújítása és átépítése a régió kiemelt projektjeként közel 1,4 milliárd forint uniós támogatással valósult meg. A központi szentélyépület rekonstrukciója mellett megújult és kibővült az egykori fogadóépület, valamint hatalmas, majdnem ezer négyzetméteres múzeumi kiállítótér szolgálja a római múlt megismerését. Szőcs Géza kulturális államtitkár hétfőn látogatott el a helyszínre és a kiállítótérben rögtönzött sajtótájékoztatón bejelentette: a kormányzat a szombathelyi városvezetés nyári kulturális programjait – a Savaria Karnevált és a Varázsfuvola operaelőadást – 30 millió forinttal támogatja.

A Varázsfuvola "szombathelyi hagyomány"

A Varázsfuvolát a Karnevál programjához kapcsolódva rendezi meg Káel Csaba. A premier azért is jelentőségteljes esemény, mert a szombathelyi Varázsfuvola előadások évtizedes múltra tekintenek vissza. Az első feltáró és rekonstrukciós munkálatok után, 1964-ben rendeztek először szabadtéri operát az Iseumban, az előadásokon fellépett a magyar operajátszás szinte valamennyi meghatározó képviselője, kisebb megszakításokkal, egészen 1999-ig.

Minden idők legszínvonalasabbja

A szervezők szerint, az idei minden idők leglátványosabb, legszínvonalasabb Varázsfuvolája lesz. "Nemcsak a szentélyben kerül fölállításra a színpad, hanem például a zenekar körül egy 60 cm magasan elhelyezett egy méteres plexi járófelületet alakítanak ki, ahol az énekesek, szereplők mozogni fognak. Azért plexi, mert alulról meg lesz világítva" - nyilatkozta Mérei Tamás, a produkcióban résztvevő Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója. A látványelemeken hetekig dolgoztak, az utolsó díszletelemek tegnap este kerültek a helyükre. Így például az a léghajó is, amely fény- és élőkép vetítést nyújt majd.

      

Miklósa Erika az Éj királynője

Nemcsak a látkép lesz egyedülálló, hanem a szereposztásban is elismert énekeseket találunk. Az Éj Királynőjét Miklósa Erika formálja meg, Papageno szerepében Kálmán Péter lép fel. Minden próba előtt nagy a nyüzsgés, ugyanis közel 150 résztvevője van a produkciónak.

A nézőket egy 1000 férőhelyes mobil lelátó fogadja majd. A pénteki díszbemutatón, amelyen a Duna TV felvételt készít, már biztosan teltház lesz. A vasárnapi és keddi produkcióra korlátozott számban még lehet jegyeket váltani.

 

Alkotók az előadásról

Horváth Imre karigazgató, Erkel-Szent Márton Kórus: "Régen is gyönyörű volt, egy városnak egy ünnepe volt, a kórustagnak gyönyörű előadás volt és hát most, hogy énekes helyett, kórusénekes helyett a kórusnak a vezetőjeként vagyok itt ez még nagyobb felelősség is, meg nagyon jó érzés."


   

Nagy Viktória, díszlet- és jelmeztervező: "A Varázsfuvolában nagyon egyszerűen próbáltam megoldani a ruhákat, letisztult formákban, tiszta archetípusokban gondolkodtam. Az Éj királynőjénél az éjszaka színeiben. A kéknél maradtam, a csillagok gyönyörű fényét pedig a különleges fehér anyaggal próbáltam érzékeltetni. (...) Én általában a klasszikus formák felhasználásával modern dolgokat szeretek csinálni. (...) Nagyon minimális költségvetésünk volt, így ügyesen és taktikusan kellett megoldanunk belőle mindent. Miklósa Erika ruháját négyszázezer forint körüli összegből hoztuk ki, amely tartalmazza az anyagárat, a varrás és a különböző díszítések díját. Ugyanakkor ez az én ajándékom, nem tellett már rá a költségvetésből, úgy döntöttem, én ezzel szponzorálom, Szombathely megérdemel ennyit. (...) Egy teljesen új anyagot kísérleteztünk ki, amit még soha senki sem használt, és ami amellett, hogy foszforeszkál a sötétben, ahogy a fény játszik rajta egészen más színekben tündököl. Egy kedves kollegám, Szentirmai Zsuzsa találta ki azt a szövési technológiát, amivel ezt a textúrát egyáltalán létre lehet hozni. (...) Ha kinyitjuk akkor négy méter széles. Miklósa Erika remekül kihasználja, sokat játszik vele a színpadon. Jelmeze része még az a három legyező is, amelyet a dámák a kezükbe fognak".

 

Mikósa Erika, operaénekes: Miklósa Erika 1992-ben alakította először az Éj Királynőjét. Az énekesnő szerint ez a szerep kivételes felkészültséget igényel. "A szombathelyi felkérésnek nem lehetett ellenállni. Bízom benne, hogy kivételes előadás születik a különleges helyszínen, amit sokáig emlegetnek majd. (...) Annyira jó kedvvel és örömmel dolgozik mindenki, hogy ez biztosan meg fog érződni a produkció minőségén is, tehát mindenképpen elmondhatom, hogy  szerintem egy egész magas színvonalú előadás lesz. Nagyon jó a szereposztás, fiatal élvonalbeli generációból tevődik össze."

 

A VARÁZSFUVOLA

Előadások időpontja: 2011. augusztus 19., 21., 23.
Kezdés:
20.00 óra
Helyszín: Iseum Savariense
Jegyárak: 3500.-, 5500.-, 7500.- Forint

Esőnapok: 2011. augusztus 20., 22., 24.
(Esőnapon rossz idő esetén: AGORA - Művelődési és Sportház)

Jegyek kaphatók:
A Bartók Terem Jegyirodájában - (9700 Szombathely, Rákóczi u. 3., tel: 94/314-472)
Az AGORA Jegyirodában - (9700 Szombathely, Belsikátor 1., tel.: 94/511-266)
A Weöres Sándor Színház Jegyirodájában 2011. aug. 1-től - (9700 Szombathely, Király u. 11., tel.: 94/318-738)

süti beállítások módosítása