Ókovács: Duna TV-ben 1 hónapon belül 'elvarrom' a szálakat

Miután Ókovács Szilveszter operaénekest, a Duna Televízió vezérigazgatóját nevezte ki augusztus 22-i hatállyal Orbán Viktor miniszterelnök az Operaház kormánybiztosának, Ókovács közölte, körülbelül még egy hónapig marad a Duna Televízió élén. Feladatairól is nyilatkozott és elmondta: "Szeretném szeretni az énekeseket, ha hagyják magukat szeretni".

A kormány a Magyar Állami Operaház irányításával kapcsolatos feladatok ellátására az intézmény főigazgatói munkakörének betöltéséig, de legfeljebb két éves időtartamra nevezte ki kormánybiztossá Ókovács Szilvesztert - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.  A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök irányítja, Ókovács Szilveszter feladata ellátásáért a miniszterelnöknek felelős.

 

Feladatairól Ókovács Szilveszter elmondta: "A Duna Televízióban körülbelül egy hónapon belül 'elvarrom' a szálakat, és az ügyeket tisztességgel lezárva elhagyom a vezérigazgatói posztot. Szerintem a törvény szelleméből ez következik." Úgy látja, hogy a szeptember 5-i társulati ülésig tisztába kell jönnie a több hónapja gazdátlan dalszínház helyzetével. Érdemben tehát nem véli elsődleges feladatának a létszámleépítést, hiszen nincs túlduzzadva az intézmény állománya. 

okovacss

Komolyabb "ráncfelvarrás" az Erkel Színházban

"Erősen gondolkodom az Erkel Színházban, a miniszterelnöktől is arra kaptam bátorítást, hogy ott egy komolyabb "ráncfelvarrást" csináljunk. Egy félmilliárdos összegből szerintem látható változásokat lehetne elérni valamelyest az öltözőkben és a közönségforgalmi részeken. Nem lesz forgószínpad, de egy későbbi nagyarányú felújítás koncepciójához illő munkát elvégezhetnénk. Az Erkel Színház közönségére szükségünk van." 

Javaslatot tehet a fővárosi zenés színházi struktúra átalakítására
Arra a kérdésre, hogy a Budapesti Operettszínház helyzetét érinti-e a fővárosi zenés színházi struktúra átalakítására teendő javaslat, Ókovács azt válaszolta, hogy akár ezt is jelenthetné, de inkább azt, hogy ő is készítsen koncepciót. "Kell Budapesten musicalszínház, de engem elsősorban a klasszikus operett érdekel, az a nívó, amit egy operaházi együttes felmutathat, például az Erkel Színházban." 

"Az opera igenis tömegműfaj"
A "kidolgozza a magyar zenekultúra fejlesztésének koncepcióját" feladatkörről pedig úgy vélekedik a kormánybiztos, hogy jó lenne a magyar operajátszást egy olyan lánca felfűzni, amely munkalehetőséget kínál. "Az opera igenis tömegműfaj, de nem várható el, hogy valaki mondjuk Lentiből rendszeresen elutazzon Budapestre. Számára közelebb kell lehetőséget teremteni. A miniszterelnök azt is mondta, hogy a legjobban dotált állami intézménynek kötelessége szinte vezérhajóként részt venni a magyar zenekultúra megújításában, a kórusmozgalomtól kezdve az oktatásig, persze összefogva a Zeneakadémiával" - jelentette ki Ókovács Szilveszter

okovacs22

Héja Domonkossal, de másokkal is "kötelékben" szeretne repülni
Az őszi évadtervhez egyelőre nem nyúl hozzá a kormánybiztos, de a továbbiakról szeptember 5-ig tájékozódik, lát kérdéses pontokat. Szeretné, hogy Kovács János, mint első karmester részt vállaljon a műsortervek kidolgozásában. Ugyanakkor azt látja, hogy egy komoly fiatal karmester nemzedék van, amelyikre támaszkodhatna, ezek között szívesen együtt dolgozna Héja Domonkossal, de másokkal is "kötelékben" szeretne repülni. Győriványi Ráth Györgyöt Ókovács remek karmesternek tartja, olyannak, aki járja a világot, és az a véleménye, hogy vezényeljen az Operaházban is, de nem érdemes idebéklyózni főzeneigazgatóként. A társulatról azt vallotta: "Szeretném szeretni az énekeseket, ha hagyják magukat szeretni." 
A jelenleg üres balettigazgatói posztra is van jelöltje, egy világjáró és aktív magyar férfi táncos személyében.

süti beállítások módosítása