Nyílt nappal elindult a pécsi évad

Nyílt nappal indult a Pécsi Nemzeti Színház évada, melyen a város lakói is részt vettek. A nyitó ülésen a megújulásról és a nehézségek leküzdéséről esett szó.

Sörrel indult az évad

Az érdeklődőket délelőtt egy pohár sörrel vendégelték meg, a látogatók kívül-belül megszemlélhették a színházépületet, amelynek homlokzatát a közelmúltban felújították, erkélyét megerősítették, közönségforgalmi részét, vizesblokkjait, büféjét modernizálták, stukkóit újraöntötték és bearanyozták.

A nyílt programot követően a társulatot Pécs polgármestere, Páva Zsolt köszöntötte. A városvezető hangsúlyozta: Pécs kulturális intézményeit a nehézségek ellenére úgy kell működtetni, ahogy azt a polgárok elvárják, ez igaz a színházra is.

Újraformálták a színház bérletrendszerét

Rázga Miklós színházigazgató elmondta: újraformálták a színház bérletrendszerét, lesz szabadon összeválogatható repertoár, gyermek- és a közelmúltban elhunyt pécsi színművészről, N. Szabó Sándorról elnevezett bérlet is. Az igazgató hozzátette, hogy január elsejétől nonprofit kft.-ként működik tovább a színház, ez a forma szabadabb gazdálkodást tesz lehetővé és kevesebb kötöttséget jelent a társulatépítésben. Rázga Miklós korábban hangsúlyozta: a színház számára kiemelten fontos népszerűségének növelése.

pecs

"Az egész társulat legnehezebb évada következik"

Gulyás Dénes zeneigazgató azokat a törekvéseket ismertette, amelyekkel a gyermekekhez és a fiatalokhoz szeretné közelebb hozni a színház és az opera világát.

Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója szerint az egész társulat legnehezebb évada következik annak ellenére, hogy az elmúlt öt év alatt sikerült igazi társulattá válniuk.
    

Milyen bemutatók lesznek?

A pécsi színház a 2011/2012-es évadban hat nagyszínházi, öt kamaraszínházi és egy szobaszínházi bemutatót tervez. Az évad szeptember 16-án kezdődik a Ludas Matyi című mesejáték bemutatójával.

Műsorra kerül Kálmán Imre operettje, a Csárdáskirálynő, Weöres Sándor Kétfejű fenevad, avagy Pécs 1686-ban című történelmi panoptikuma, Giuseppe Verdi Othello és Solti Árpád Lisztmánia című balettelőadása. Emellett láthatja a közönség Dés László, Geszti Péter és Békés Pál nagy sikerű Dzsungel könyve című musicaljét, Giuseppe Verdi Falstaff című operáját, Molnár Ferenc Doktor úr című bohózatát.
    Szerepel a bemutatók között Kosztolányi Dezső-Thuróczy Katalin Édes Anna című színműve, Dömötör Tamás Pont com címet viselő élő filmje, Koleszár Bazil Péter-Sultz Sándor A jó pálinka itassa magát című városi folklórja, valamint Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című színpadi játéka is.
    A Pécsi Nemzeti Színház két iskolai programot szervez: a fiatalabb korosztálynak Bodonyi József Hamlet storyja, valamint Gulyás Dénes és Mácsai János Mesés opera című, operairodalmat bemutató sorozatát kínálják. A produkciók színrevitelében neves vendégszínészek és vendégrendezők is közreműködnek. A következő évadban Pécsen játszik Kézdy György és Tordy Géza, utóbbi Szikora János, Nagy Viktor, Soós Péter, Esztergályos Károly, Bodonyi József mellett rendezői munkára is kapott felkérést.

süti beállítások módosítása