Spirit Színház – a „felelősség” évadjával indít

Budapesten nemrégiben alakult meg a Spirit Színház. A „Lélekteátrum” első bemutatója „ A fiú a tükörből, avagy rekviem a gyerekkorért” című előadás sikert aratott a Tháliában, ahol szeptembertől ismét játsszák. Első évaduk kizárólag ősbemutatókból áll: ifjúsági darab, Müller Péter és Popper Péter adaptációk, amerikai vámpír musical és Frida Kahlo élete. A bemutatókról, a teátrum megalakulásáról és a társadalmi célokról mesél Perjés János, a színház vezetője.

Mit közvetít egy, a már nevében is „az emberek lelkéhez” szóló színház?

Kapaszkodókat szeretnénk nyújtani a mindennapi embereknek, hogy ne csak át, hanem túl is éljék a mi mostani világunkat. Régi mániám az a színház, ami emberek között zajlik. Amit el lehet játszani pusztán két székkel is, a személyiség és a mondanivaló erejével. Figyelembe véve a piaci lehetőségeket kis létszámú, könnyen utaztatható darabokat tűzünk műsorra. Ha a témaválasztással rést tudunk ütni a páncélba öltözött „lelkeken”, már nem dolgoztunk hiába.

Miért épp egy szinte tabunak számító témát feldolgozó darabbal kezdenek?

A színháznak nagyon fontos feladata, hogy az aktuális korra, problémákra reagáljon. Első bemutatónk „A fiú a tükörből, avagy rekviem a gyerekkorért” a családon belüli erőszak ellen veszi fel a harcot. Országszerte, sőt a határon túlra is készülünk a darabbal, hiszen a téma valamilyen szinten mindenkit érint. Hogy ez mennyire igaz, magam is meglepődtem azon a befogadókészségen, amit a külföldi követségek, intézetek mutattak az előadással szemben. Tárgyalások zajlanak Bosznia-Hercegovinával, Svédországgal és Kuvaittal is a darab bemutatására. De talán még fontosabb, hogy Magyarországon minél több helyre eljussunk vele, ezért állítottuk színpadra abszolút könnyen mozgatható formában. Az előadás után lehetőség van közönségtalálkozó szervezésére is, melyet egy pszichológus vezet. Nagyszerű társ a kampányban és „lánglélekkel” harcol velem Makranczi Zalán, a Nemzeti Színház fiatal művésze, aki elsőként állt a színház ügyei mellé. A darabban ketten játsszunk egy figurát, aminek erős összekovácsoló ereje van.

fiuatukorbol1

Utazó színházként Budapesten több helyen játszanak, vidéken pedig bárhová elmennek. Milyen céllal jöttek létre?

Tulajdonképpen a darab színpadra kerülésének lehetősége adta meg a lökést, hogy színházzá tömörüljünk azzal a néhány baráttal, kollégával, akikkel valóban egy srófra jár az agyunk. Önálló produkciókat már évek óta színpadra állítunk, ilyen volt például Papadimitriu Athina „Latin érintés” előadása, vagy a több részből álló „Vers- és látványszínház” sorozat. Ennek keretében bemutatjuk például Szabó Magda munkásságát, színházi előadás keretében, kerettörténettel, vetítéssel Ezek természetesen tovább élnek, a Ferencvárosi Művelődési Házban „Műfajok közt” bérlet keretében tűzzük műsorra az előadásokat. Ebben látható egy Márai Sándor és Wass Albert est, Papadimitriu Athina „Latin érintés” kamaraszínháza, az Árva Bethlen Kata Kökényessy Ágival és Rákász Gergely koncertorgonista egyedülálló „látványkoncertje”. Itt említem meg legfrissebb örömünket: Kutik Rezső gitárművész „Spanyol románc” koncert-színháza épp szeptemberben utazik erdélyi turnéra.

Kizárólag ősbemutatókkal készülnek.

Első körben mindenképpen a kevés szereplőt, technikát, munkatársakat igénylő, könnyen mozdítható előadásokkal kell működnünk. Olyan műveket választottunk, amiket színpadon még nem láthattak. November 9-én mutatjuk be a Tháliában a „Haverom a Messiás” című játékot, amely nagyon viccesen, mégis elgondolkodtatóan hirdeti a Barátság fontosságát. „A fiú…” bemutatója után, akivel ketten játsszuk darabot, hozta el kedvenc regényét, a „Biff evangéliumát” Makranczi Zalán. Új bemutatónkat rendezőként jegyzi. Ezután még 4 ősbemutatót tartunk az idén. Egyedüliként megkaptuk Müller Péter „Szeretetkönyv” és Popper Péter „Részemről mondjunk mancsot” műveinek színpadra állítási jogát. A Szeretetkönyv színpadon Siménfalvy Ágota különleges előadása lesz. Amerikai musical a következő: a „Vamp” – egy vámpír kamaramusical, ahogy eredetileg meghatározták: „elfogyás 2 részben”. Március végén pedig jön egy Frida Kahlo életét elmesélő monológ, sok zenével. Így áll össze a „Felelősség Évadja” – a családért, a kapcsolatokért, az állatokért és a művészek felelőssége.

Portrésorozatok és Spirit Klubestek is szerepelnek a programban.

Mindkettőnek nagy jelentősége van.. Az „Álarc nélkül” portrék lehetőséget adnak a művészeknek, hogy aktualitásokat közöljenek magukról, a nézők viszont teljesen új oldalukról ismerhetik meg őket. A beszélgetések a Ferencváros mellett a Rákosmenti Művelődési Házakban is folyamatosan mennek. Emellett persze országszerte szívesen megyünk a beszélgetésekkel ugyanúgy, mint az összes előadással. A sorozatban találkozhatnak Pásztor Erzsitől kezdve Malek Andreán át Falusi Mariannig. A Spirit Klubestek az Alexandra Pódiumon folynak. Az „Emberi érintések” sorozatban fontos társadalmi, egyenlőségi ügyekről, méltatlanul elhallgatott témákról beszélget vendégeinkkel Berkes Gabriella. Aki amellett, hogy kiváló musicalénekes, képzett pszichológus is, így érdekes megvilágításba kerülnek a témák. A „Minőségi Élet” szintén havi rendszerességgel az önismeret fontosságára, a psziché rendezettségére ad útmutatást klub keretek között. Ezek a „segítő” programok ingyenesek.

Ön játszik is a színházban.

Eredetileg színészként működtem Montágh Imre és a Nemzeti Színház legendás nevelője Bodnár Sándor tanítványaként. Majd kipróbáltam a másik oldalt, televíziós műsor szerkesztőjeként és külföldi filmek casting directoraként. Rendezvények szervezése mellett jelenleg is dolgozom művészmenedzserként, így bezárult a kör. Visszakanyarodtam a gyökerekhez.

süti beállítások módosítása