Igazi piazza lesz az Örkény-kert - Évadnyitó az Örkény Színházban

Az Örkény Színház egész napos szabadtéri rendezvénnyel köszönti az új évadot a Madách téren; zenés évadajánlót, koncerteket és fotókiállítást is láthatnak az érdeklődők az Örkény kert elnevezésű eseményen szeptember 3-án. "Én, mint egy gyerek, minden nap azt játszom, hogy a téren valójában platánok magasodnak, fű zöldell, szökőkút áll, az árkádok alatt csupa kávéház, vagyis álmodozom" - árulta el Mácsai Pál.

Koncertek és pázsitszőnyeg

Az Örkény István Színház és Erzsébetváros Önkormányzatának közös programja délelőtt tíz órától este tízig tart a VII. kerületi Madách téren - közölte a színház. Az évadnyitó rendezvényen tájékoztatják az érdeklődőket az Örkény Színház munkájáról, a jövő évad részleteiről is. A színház közlése szerint régi álmuk, hogy a Madách tér szép park legyen platánokkal és pázsittal, körben az árkádok alatt kávéházakkal. Ezen a napon a parkoló kiürítésével, a kocsikkal zsúfolt, repedezett aszfaltszőnyeg helyett növényekkel díszített teret hoznak létre, ahová egy nagyobb és egy kisebb színpadot állítanak fel. A koncerteket a nagyszínpadra tervezik, de az egész téren és a színház előcsarnokában is zajlanak programok egész nap.

A tervezett programok között megtalálható Für Anikó, a Kolompos együttes, Huzella Péter, a HOPPartklub, a Harmónia Garden Band és a Molnár Antal Zeneiskola növendékeinek koncertje, a Tintaló Társulás produkciói, valamint történelmi játszóház a gyerekeknek. Az Örkény Színházban pedig Éjszakák és Nappalok Erzsébetvárosban címmel fotókiállítás várja az érdeklődőket. Komolyzenei minikoncertet is terveznek a Liszt-év jegyében; az esemény díszvendégének Kocsis Zoltánt kérték fel.

orkeny1

Mácsai Pál üzenete:

Szándékunk, hogy felhívjuk a figyelmet a városi környezet élhetőbbé tételére, a közösségi életterek hangulatára és fontosságára, hogy ébren tartsuk az erzsébetvárosi és általában a budapesti polgárok érdeklődését a kerület magas igényű kulturális hagyományai ránt. Tájékoztassuk őket az Örkény Színház munkájáról, jövő évadának részleteiről. Felidézzük a Madách tér múltját és felhívjuk a környék lakóinak figyelmét arra, hogy mennyi lehetőség rejlik a jövőjében. A programok összeválogatásánál minden korosztály igényeit figyelembe vettük, hogy teljes családok élvezhessék ezt a napot.

 

Mácsai Pál szavaival:

“A Madách tér, a mi terünk, ahol a színházunk található, igen csúf hely. Repedezett aszfaltszőnyeg és parkoló, rengeteg autó, hogy a kocsikat irányító különös urak ápolta viszonyokról ne is beszéljek. Én, mint egy gyerek, minden nap azt játszom, hogy a téren valójában platánok magasodnak, fű zöldell, szökőkút áll, az árkádok alatt csupa kávéház, vagyis álmodozom… Szeptember 3-án ez az álom megelevenedik: fákat hozatunk, némi gyepet is mutatóba, a környékbeli vendéglők kiköltöznek a térre, mint egy igazi piazzán. Természetesen lesz színpad, kettő is, és mindenki talál valami érdekeset, aki kilátogat: úgy teszünk, mintha ez a tér méltó lenne ehhez a rendkívül gazdag hagyományú környékhez. A kerület azonnal értette, mit szeretnénk, azóta együtt szervezzük – bízunk benne, hogy elindul valami”.

macsaipal

Érdekesség:

"Kiemelném az egyik érdekességet, például az egyik esti program a kerületben élő szerzők műveiből összeállított est, amelyben az egész társulat részt vesz. Talán nem mindenki tudja, de szinte az egész magyar irodalom lakott itt, Petőfitől Karinthyn és Füst Milánon át Örkényig és Janikovszky Éváig, Kacsóh Pongráctól Presser Gáborig. Kocsis Zoltán a Liszt év apropóján fog zongorán játszani a téren egy igazi koncertzongorán. Nem véletlen, hisz neki is van köze a kerülethez" - nyilatkozta Mácsai Pál.

 

"Hátha pár év múlva nem kell majd a fákat dézsában hozatni"

"A mi célunk ennél most szerényebb és egyúttal nagyravágyóbb is: az lenne jó, ha azok, akiknek ebben szava van, sőt nemcsak szava, de tenni is tudnak érte a gyakorlatban, azok megértenék, hogy a Gozsdu udvar és a Gödör, az új Károly körút és a Király utca között van egy városképileg jelentős, egyébként műemlék státuszú hely, amelynek az állapota rendkívül kínos, és a funkciója esetleges. Tényleg jó lenne, ha ez megváltozna. A színház, mint nyilvános terep, ezt el tudja indítani, a többi már nem a mi asztalunk. Ha ennek most sikere lesz, és a környék, a kerület, a város szeretné az Örkény kertet majd újra, rajtunk nem múlik, részünkről szívesen. Hátha pár év múlva nem kell majd a fákat dézsában hozatni, hanem itt lesznek maguktól" - mondta Mácsai Pál.

 

Forrás: Színház.hu, Örkény Színház, est.hu

süti beállítások módosítása