Szavak a szabadban: meseelőadás, zenészek és költők a Millenárison

Brémai muzsikusok címmel meseelőadás délután, hét órától pedig dalköltők és költő-dalnokok estje várja a közönséget a Szavak a szabadban című ingyenesen látogatható programsorozat keretében a Millenáris Parkban csütörtökön.

A szabadtéri színpadon délután öt órától a Brémai muzsikusok című zenés-táncos-dalos-bábos produkciót láthatják a nézők a Szamárfül Projekt előadásában. A gyerekeket megmozgató, énekeltető meseelőadásban Berki Szofi, Bognár Anna, Kis Bernadett, valamint Bernáth Dénes játszik.

 

"Előfordult veled, hogy unatkoztál vagy csak már nem volt annyira érdekes számodra a régi játékod? Darabunk főszereplőjével is ez történik. De apa megmutatja, hogy egy kis fantázia, illetve a régi játékok segítségével mennyi érdekes kalandban lehet része mindenkinek" - olvasható a darab ajánlójában.
Mint írják, "ha szeretnéd egyszerre megnézni a Shreket, a Frakkot, a Garfieldot és A kiskakas gyémánt félkrajcárja című mesét, akkor ez a te előadásod".


Este a Rájátszás – Dupla vagy semmi című produkció várja a felnőtt közönséget: három kortárs költő és három zenész írja-játssza újra egymás kedvenc művét. Írók új szövegeket írnak ismert dalokhoz, zenészek megzenésítik költők számukra kedves költeményét. A Margó Fesztiválon már egyszer bemutatott program folytatásaként újra színre lépnek a dalköltők és költő-dalnokok. Az esten Bérczesi Róbert (hiperkarma), Beck Zoltán (30Y) és Kollár-Klemencz László (Kistehén) zenész, valamint Karafiáth Orsolya, Háy János és Erdős Virág költő lép a közönség elé.


A Petőfi Irodalmi Múzeumban az áprilisi Margó Fesztivál keretében megrendezett esten Karafiáth Orsolya előbb a Felejtő című Hiperkarma-számot szerette volna újraértelmezni, ám végül mégis a szórakozási szokásokat körüljáró Zöldpardont választotta, amelyből egy narancsbőrről és a Jóbarátokról szóló sirám kerekedett. Beck Zoltán az Aktmodell a fősulin című Háy János-verset dolgozta fel, nézőpontokat, rímeket és sorokat cserélve fel az eredeti versben.

www.millenaris.hu

süti beállítások módosítása