Közeleg a TeARTrum Fesztivál! - újra kiköltöznek a színházak

Budapest Főváros idén szeptember 17-18-án rendezi meg a jubileumi, X. Autómentes Hétvégét az Andrássy Korzón. Akkor kerül sor a TeARTrum Fesztiválra is, melynek programját itt olvashatják!

Az idei Autómentes Hétvégén az Andrássy Korzó az eddigieknél is színesebb, gazdagabb környezetvédelmi, kulturális, sport programokkal várja a látogatókat. A nemzet főutcájává válik: városaink, falvaink turisztikai kínálata mutatkozik be a Főszezon kiállításon. Környezetbarát termékekkel, szolgáltatásokkal ismerkedhetnek a Zöld technika kiállításon. A Bringa Korzón kezdő és haladó bringások egyaránt találnak programokat, pályákat, tanácsadást. Aki megfárad a sétában, lepihenhet a Terézvárosi Civil Mező igazi zöld gyepén, ahol civil szervezetek adnak hasznos tanácsokat. Felnőttek és gyerekek a fenntarthatósággal, környezetvédelemmel barátkozhatnak számtalan játékos formában. Izgalmas lesz az Alternatív Hajtású Jármű Show és Verseny. Aktuális, új programhely a Duna Korzó: Budapest folyó-főutcája az Andrássy úton. Programok a tiszta vízért.

teARTrum

A korábbi évek hagyományaira építve idén is lesz Színházi Korzó az Autómentes Hétvégén az Andrássy úton: TeARTrum Fesztivál elnevezéssel, ahol elsősorban független színházi társulatokkal találkozhatnak a színházbarát látogatók a FÜGE szervezésében.

A kihelyezett standokon előre megvehetik színházi jegyeiket, ismerkedhetnek a társulatokkal, élvezhetik a változatos programokat a MasterCard – FÜGE színpadán és a Hajószínpadon. Érdemes tehát az idei színházi évadot is az Andrássy úton kezdeni szeptember 17-én!

 

teARTrum Fesztivál

SZEPTEMBER 17.

MASTERCARD – FÜGE SZÍNPAD


• 10.30, 13.00 Picaro Társulat: Oedipus vs. Kreón - Van az a pont zuhanás közben, amikor már elég messze van a kiindulási pont, de még nem látod a földet, amely a természettudományok könyörtelenségével végül arcul csap. Ebben a nagyon illékony pillanatban átélhetnéd a repülés szabadságát, csak nézőpontot, szemszöget kellene váltani. Antigoné, Kreón, Oidipus, de még Hamlet atyja is, mind megtehette volna. Miért nem? És mi miért nem tesszük?

11.00 Trambulin Színház: Vajaspánkó - mesekoncert - A ropogósra sült pánkót Anyó az ablakba teszi, hogy kihűljön.

11.40 Szabad Kurzus Alapítvány - Móricz Zsigmond: Árvácska

12.20 Aranytíz: PANkreátorok - Az előadás Andrássy Máté, Horváth Zoltán és Szabó Máté közös és egyéni etűdjeiből, jeleneteiből áll. Így vallanak magukról: olyan előadást szerettünk volna létrehozni, amely új stílust teremt, ötvözi a klasszikus értelemben vett pantomim-színjátszás elemeit a mai kor pergő, gyors ritmusával. Összekevertük a pantomimet, a rock zenét, a stand up comedyt, a szépirodalmat és az akciófilmeket. Arra törekedtünk, hogy megteremtsük a ma kabaréját.

13.20 Artus – Nemzeti Táncszínház: Bábel (részlet) amerikai-magyar koprodukció - Az előadás a szavak jelenkori zavarodottságáról, a test bölcsességéről, az érintések költészetéről szól. A „Bábel” szó egy ideje azt jelenti: összezavarni.

14.00 MOMENTÁN TÁRSULAT: RögvEst – interaktív impróshow - Most kiderül, mi történik, ha a Momentán és az Andrássy úti nézők ötletei keresztezik egymást.

14.40 Kőmíves Zoltán: Mátyások és pofonok - Egyszemélyes vásári komédia bábokkal és maszkokkal 9-99 éveseknek (fél órás változat).

15.20 Ruttkai Éva Színház: Az aranyember (musical)

16.40 PR-evolution - A tánc szépségén, mozdulatok kifejezőerején, az emberi test játékán keresztül jelennek meg előttünk azok a képek, hangulatok, érzések, melyek mindennapjainkat átszövik.

17.20 Közép-Európa Táncszínház: Io Sono - A meghívott alkotók, „külsős” koreográfusok energiájára építő bemutatók sorában az Io Sono a KET „belső” energiáira: saját táncosainak kreativitására épít. A társulat hét táncművésze ezúttal önállóan, de egymást inspirálva, műhelymunkák során kísérletezik, hogy önmagukból mutassanak minél több színt a közönségnek. Io sono – én vagyok. Keresnek, játszanak, improvizálnak, alkotnak.

 

    

 

18.00  Zenés részletek a KOMA A tizedik gén című legújabb bemutatójából - „Magyarország nem volt, hanem lesz” - Garaczi László darabja pillanatfelvétel napjaink Magyarországáról.

18.40 Duna Táncműhely: Barlang - A néptánc és kortárs tánc elemeket ötvöző Barlang Szent Antal megkísértéseit idézi meg, az előadás azonban nem történelmi tabló vagy tanúságtétel, hiszen a remetének korunk számára is van érvényes üzenete.

19.20 Magyar Mozdulatművészeti Társulat: Évszakok (részlet) - Az Évszakok előadás témája az örök körforgás mai értelmezése, a természeti és emberi körforgásé, a maga ősiségével és megfoghatatlanságával.

20.00 Mándy Ildikó Társulata: Femme like ... (female_solo_dance) - Mándy Ildikó Társulata 1999-ben alakult. Előadásaikra jellemző az emberi érzelmek és viszonyok kíméletlenül pontos ábrázolása és a legújabb technikai vívmányok bevonása az alkotói folyamatba; a különböző művészeti ágak, elsősorban a mozgókép ötvözése a színház és a tánc műfajával.

20.40 Duda Éva Társulat - A csapat a 2009 / 2010-es színházi évad során formálódott társulattá Duda Éva kezdeményezésére, aki független alkotóként, és a színházi világ különféle műfajaiban jártas művészként vált ismertté. A társulat magját neves táncművészek és ifjú tehetségek alkotják, akiknek szuggesztív jelenléte, magas szintű technikai tudása az egyedi fizikális technika fő alkotóeleme.

21.20 - L1 Egyesület – cie. Ladjánszki Márta - MARGÓ & BARBIDA - Különleges és nagyon közeli, intim világba enged betekintést a Margó & Barbida duett. Összehangolt pulzálás, egymásba forduló kíváncsiság, karoló és ölelő mozdulatok egy hosszan kitartott hangra komponálva – alig egy pillanatra.

HAJÓSZÍNPAD

13.25 Coincidance Társulat - A Coincidance az autentikus ír sztepptánc és a modern tánc egyedülálló házasításából született. Az egyszerre három ír sztepptánc Európa bajnokot felvonultató előadás Európa szerte elismert ír sztepptánc versenytáncosokból álló társulata először 2010-ben mutatkozott be nagy sikerrel Budapesten „Contemporary Irish Dance – Kortárs Ír Tánc” című produkciójával.

14.00 Upor András - Upor András gitáros/énekes szólókoncertjein, saját számai mellett, elsősorban tradicionális delta blues klasszikusokat énekel akusztikus és slide gitár kísérettel. Emellett többek között Tom Waits, Loudon Wainwright, Johnny Cash és Jimi Hendrix számokat is át- és feldolgoz. András műsora hangulatában és hangszerelésében változatos, és a manapság viszonylag keveset játszott, de a könnyűzene egyik legfontosabb gyökerének számító delta bluesra épít.

 

    

 

14.40 Zirano Színház: Pulcinella kertészkedik - vásári kesztyűs bábjáték - Pulcinella nem más, mint Vitéz László dédnagyapja, aki családszerető, de ugyan akkor aluszékony, jó kedélyű, de néha hirtelen haragra gerjedő, komikus hős.

15.20 Holdvilág Kamaraszínház - A teARTrum Fesztivál alkalmából részleteket láthatnak A sirályfióka esete a macskával, aki megtanította repülni és a Segítség, ember! című zenés mesejátékokból.

• 16.00 A Színházi Alkotók Fiatal Társulása - Sz.A.F.T. - Független színházi társulatunk 2008-ban jött létre. Fiatal, energikus csapatunk immáron három éve sikeresen hoz létre felnőtt és gyermek előadásokat.

16.40 Kőmíves Zoltán: Mátyások és pofonok - Egyszemélyes vásári komédia bábokkal és maszkokkal 9-99 éveseknek (fél órás váltzat).

17.20 Gólem Színház - Vinnai András: Lefitymálva - A színház legújabb bemutatója a zsidósággal kapcsolatos paranoiákról szól.

18.00 Horváth Kálmán - A fellépő azt mutatja meg performanszában, hogy mennyire elege van abból, hogy mindenhová hatalmas számban beengedik az autókat.

18.40 L1 Egyesület – cie. Ladjánszki Márta BOOGIE! - “A Boogie c. darab finom, de erős szövetet sző mozgás, tánc, ritmus, hang, szöveg, zene és látvány anyagából, miközben szinte észrevétlenül dramaturgiailag is építkezik, és magával ragadja a közönségét.” (Fehér József)

19.20 Szkéné Színház – Kántor Kata – Márkos Albert - Kántor Kata koreográfus, táncművész, akit legutóbb a Szkéné Színházban az Origo című kortárs táncelőadásban, illetve a Jövőtánc sorozatban láthattak a nézők, Márkos Albert inspiratív zenei improvizációját követve táncszólóval mutatkozik be a színpadon.

 

 

20.00 - Szakkör – Camus: A pestis (részlet) - A Szakkör Dömötör András, Kovács Dániel és Horgas Péter színházi vállalkozása, a FÜGE támogatásával. A Nobel-díjas Albert Camus a világ szinte valamennyi nyelvén megjelent regényének monodráma változatában egyetlen színész tucatnyi alak sorsát játssza el a pestis sújtotta Oránból.

20.40 ÁGENS Társulat - Ágens két kiváló zenésszel, Kallai Nóra cselló és Mogyoró Kornél ütők lép színpadra. A kortárs magyar zeneszerzők motívumaiból merítő előadás egy egyedi, kizárólag Ágensre jellemző hangzásvilágot hoz létre.

21.20 Z’art Osztály Társulat: A „Karafiáth-Supernem-Z’art Osztály” projekt - A készülő produkció egy egészen különleges színházi élményt ígér: a Z’art Osztály Társulat tagjai és a Supernem zenekar közreműködésében játszik együtt egy direkt rájuk írt színdarabban. A szerző Karafiáth Orsolya, költő és regényíró, aki egykor énekesnőként is fellépett saját zenekarában. Az előadásban természetesen elhangzanak a Supernem dalai élőben – „színházra alkalmazva”. A produkció várhatóan 2012 tavaszán kerül bemutatásra a Merlin Színházban.

KIRAKATOK, EGYÉB HELYSZÍNEK

14.00 Aku-punk-túra - Kényelmes teher a válladon. Szobák falát mászó kabát. Töröljük a lehetetlent.

• 19.00 Mándy Ildikó Társulata: Femme like ... (female_solo_dance) - Mándy Ildikó Társulata 1999-ben alakult. Előadásaikra jellemző az emberi érzelmek és viszonyok kíméletlenül pontos ábrázolása és a legújabb technikai vívmányok bevonása az alkotói folyamatba; a különböző művészeti ágak, elsősorban a mozgókép ötvözése a színház és a tánc műfajával.

miniatur

-21.00 Harmadik Hang Háza & Juhász András: Ember Labor - Juhász András színházi és performatív munkáiban szerves egységben jelenik meg a tér, a videó és a szereplő kapcsolatrendszere. Az Ember Labor videóperformansz olyan élő jelenléttel kombinált kísérleti előadás, mely az emberi test elemeire bontásából építkezik, az anatómiai csomópontok és alkotóelemek digitális újraépítéséből keletkező hibákat felhasználva, a metamorfózisok és a kísérleti alany egyidejű megfigyelésének lehetőségeit kutatva. Az előadás a Trafó Kortárs Művészetek Háza által rendezett V. Mini-a-túrák sorozatának darabjaként készült a Bársony Júlia vezette Harmadik Hang Háza társulat közreműködésével.

LENGYEL INTÉZET

Andaxinház

•  19.00 és 20.30 - Természetes Vészek Kollektíva: FIF, a te felekezeted!

 

SZEPTEMBER 21.

GYALOGOSOK UTCÁJA

• 14.00 Upor András - Upor András gitáros/énekes szólókoncertjein, saját számai mellett, elsősorban tradicionális delta blues klasszikusokat énekel akusztikus és slide gitár kísérettel.

• 14.40 Kőmíves Zoltán: Mátyások és pofonok - Egyszemélyes vásári komédia bábokkal és maszkokkal 9-99 éveseknek (fél órás váltzat).

• 15.20 Szakkör – Camus: A pestis (részlet) A Szakkör Dömötör András, Kovács Dániel és Horgas Péter színházi vállalkozása, a FÜGE támogatásával.

16.00 L1 Egyesület – cie. Ladjánszki Márta MARGÓ & BARBIDA

• 16.40 ÁGENS Társulat

17.20 M. Kecskés András pantomim performansza.

•  17.50 Bakelit Multi Art Center és a Hetek csoportja


fifif

 

• 18.30 Természetes Vészek Kollektíva: FIF, a te felekezeted!

• 19.10 Horváth Kálmán A fellépő azt mutatja meg performanszában, hogy mennyire elege van abból, hogy mindenhová hatalmas számban beengedik az autókat.

•  napközben fel-felbukkanva 

A Színházi Alkotók Fiatal Társulása - Sz.A.F.T.

Andaxinház

Duda Éva Társulat

PR-evolution

süti beállítások módosítása