Az elmúlt év - Pataki Potyók Dániel

Cikksorozatunkban az Operaportál "Előadók" rovatában önálló honlappal rendelkező énekeseket kérdezzük meg a honlapjuk indulása óta eltelt egy évükről.

 

Két évvel ezelőtt készítettünk Önnel interjút, akkor még zeneakadémista volt.

 

Igen, a legfontosabb változás, hogy közben befejeztem a Zeneakadémiát. Néha hiányzik is a rendszeres bejárás, a heti két énekóra. Igaz, akkor is dolgoztam már, azóta pedig szerencsére sok munkám van az Operaházban és Debrecenben, valamint gyakran koncertezek is.

 

A Zeneakadémián Marton Éva tanította. Azóta is kapcsolatban vannak?

 

Igen, nagyon jó a viszony, gyakran találkozunk, és egyszer-egyszer még énekórát is ad nekem. Rendszeresebben Alter Katalin tanárnőhöz járok, ő is sokat segít.

 

Ezeken az órákon még inkább énektechnikát tanul vagy konkrét szerepeket?

 

A szerepeimet mindig magam tanulom. Ha az Operaházban korrepetíció van kiírva, arra persze bemegyek, de megszoktam, hogy elsősorban magam tanulom a szerepeket. Kottával, zongorával, néha pedig csak egy hangvillával. Amikor hegedültem, akkor sem ült mindig mellettem valaki, úgyhogy ezt megszoktam. Bonyolultabb belépések megtanulásához pedig, vagy olyan részeknél, ahol nagy együttesek vannak, egy-egy felvételt is meghallgatok.

 

bayreuthfel

Bayreuth-ban

 

Az Operaházban csak az új szerepeknél írnak ki korrepetíciót?

 

Többnyire igen, vagy ha egy olyan szerepről van szó, amit már régen énekeltünk.

 

Ilyenkor egyedül próbál?

 

Olyan is van, és olyan is, hogy többen vagyunk.

 

Már a zeneakadémiai évek alatt is gyakran fellépett. Gondolom, most még több felkérése van.

 

Igen, az előző évadban három premierem volt. A Hunyadi László és a Carmen Debrecenben, valamint a Macbeth az Operaházban. De énekeltem a Varázsfuvolában, a Pomádé király új ruhájában, és számos koncerten is.

 

Meghallgatásokra is elmegy?

 

Voltam 1-2 meghallgatáson, de hál' istennek a megkeresések alapján is van most annyi fellépésem, hogy többet nem is tudnék vállalni.

 

bytom_operafel

A Bytom-i Operaházban, Lengyelországban

 

Az elmúlt évadból mely fellépését emelné ki elsősorban?

 

A Carmen-premiert. Egy francia rendezőnő, Nadine Duffaut rendezte, akinek nagyon tetszett az elképzelése a darabról. Az én figurámra, Don Joséra van a darab építve, az ő esetlenségére, a nőkkel való "huzavonájára". Don José szerintem is gyenge jellem. Sokan macsónak adják el, pedig az nem ő, hanem Escamillo. Nagyon jól volt a darabban felépítve Don José fejlődése, pontosabban leépülése. Egyébként az egész társasággal jó volt együtt dolgozni. Egy francia-spanyol lány, Amaya Dominguez alakította Carment, vele is jól együtt tudtam működni. A darab francia prózákkal ment, ezért franciául is tanultam, nagyon élveztem az egészet.

 

Hogy érezte magát a Macbethben?

 

Nagyon jól. Ez volt az első Verdi-opera, amit az Operaházban énekeltem. A szerep pont arra volt jó, hogy kiderüljön: ezt is meg tudom csinálni.

 

Külföldi fellépései is voltak?

 

Két hétig voltam Japánban, ahol Kodály-részleteket énekeltem zenekarral, többek között a Tokyo Opera City-ben, Toyamában, és Kanazawában. Idén júniusban Lengyelországban énekeltem Ottót a Bytom-i Operaház színpadán, a Debreceni Csokonai Színház Bánk bán produkciójában. Júliusban Spanyolországban volt több koncertem. Augusztusban énekeltem Bayreuth-ban is a Wagner napokon, a Wagner Társaság ösztöndíjának jóvoltából. Beválogattak az ösztöndíjasok hangversenyére, a Stadthalléba, ahol Liszt-dalokat énekeltem, és úgy gondolom érezhetően nagy sikerrel. Októberben pedig ugyanott fogok énekelni Liszt Krisztus oratóriumában a World Liszt Day keretében.

 

verdi-macbeth-mofel

Malcolm szerepében a Macbeth-ben

 

Szeptemberben, az Operaházban a Bánk bánban lép fel Ottó szerepében, méghozzá mestere, Marton Éva mellett. Milyen érzés egykori mesternőjével, Marton Évával a színpadra lépni?

 

Azt hiszem, ez a legnagyobb ajándék és megtiszteltetés, ami érhetett. Olyan mintha tegnap lett volna, hogy a Zeneakadémiára felvételiztem és először találkoztam Tanárnővel, most pedig már partnerként kezel és hihetetlen impulzusokat ad a színpadon. Teljes erőbedobással és fiatalos lánggal dolgozik. Élmény vele együtt énekelni és játszani. Ez felejthetetlen élmény minden szempontból. Sokat beszélgetünk a darabról, a szerepekről és magáról a színházi szakmáról. Most is sokat tanulok Tőle, mint mindig.

 

Milyen fellépések várják még a következő évadban?

 

Több operában is fellépek majd az Operaházban. A Rajna kincsében Mimét énekelem, a Tannhäuserben pedig Henriket. Nagyon várom, hogy végre németül is énekelhessek az Operaházban. Ezen kívül lesz még Macbeth, illetve Pomádé király új ruhája is. Debrecenben is fogok énekelni és szerencsére sok koncert felkérésem is van. Nem lehet okom panaszra.

 

Csák Balázs

 

(fotók: Pataki Potyók Dániel magángyűjteménye)

süti beállítások módosítása