Székesfehérvári ígéretek - az igazgatójelöltek fellépéséről

Öten pályáztak a közel egymilliárdos büdzséjű Vörösmarty Színházra. A jelölteket a pályamunkákat értékelő szakmai bizottság már meghallgatta a városházán. A héten a színház közalkalmazotti tanácsa is lehetővé tette, hogy elmondják elképzeléseiket. Mivel pályázatuk nem nyilvános, terveikről csak a bemutatkozásuk árulkodott. Lapszemle.

quintus

A jelentkezők sorsot húztak, így elsőként Quintus Konrád színművész számolt be terveiről. Évek óta a társulat tagja, és egy ideje - átmenetileg, az önkormányzat döntése alapján - a színház vezetője is, igazgató-helyettesként.

Quintus  

-változást ígért, olyat, amely a többség javára szolgál

-"a színház szolgálat: szolgálnak, de nem kiszolgálnak, és adnak olyat is, amit a nézőnek rendelni kellene"

-Quintus tudja, hogy nem ő a legjobb színész, rendező, technikus, világosító stb., de abban jó, hogy a megfelelő helyre a legjobbakat megtalálja

-felkérte Szabó Károlyt, -aki a bankszférából jött, és szereti, ismeri a színházat - gazdasági igazgatónak

-sokszínű népszínházat akar, és ennek megvalósítására művészeti tanácsot

-olyan embereket kért fel, mint Rudolf Pétert és Valló Pétert, irodalmi vezetőnek Orbán Esztert

 -célja, hogy legyen 12 erős színész a fontos színházi karakterekre, és 6-7, akik jól kiegészítik őket

- Quintus szerint lényeges, hogy az évadnak van alapgondolata, ez esély arra, hogy az elvesztett nézőket visszacsábítsák

-az előadáspénzt beépítené az alapbérbe, de az ösztönzésről sem mondana le

-szeretné, ha a tánckar tánctagozattá, a zenekar pedig regisztrált zenekarrá válna

suranyi

Quintus után Surányi András író, rendező, filmes szakember következett.

Surányi András

-
úgy véli, a színház lényege szerinte a komplex kulturális elkötelezettség, és minden esély megvan arra, hogy a fehérvári teátrum igazi szellemi műhellyé váljék

-a színháznak az a dolga, hogy szolgálja a közönségét, de az is, hogy szolgálja a színészeit

-fontosnak tartja, hogy legyen a színháznak zenés tagozata

-a Pelikán a kortárs magyar dráma, előadóestek, kamaraelőadások színtere lehet

-szerinte kitágíthatók a médialehetőségek is, erre pontos terve van

-vendégművészeket is hívna, nem haknira, mert a vendégeknek a belső építkezést is szolgálniuk kell

-a komplexitásba beleférnek a klasszikusok, a magyar darabok, a közszolgálatiság, a főiskolás nézőréteg és a strukturált gyerekelőadások is

-akkreditációval, regisztrációval rendelkező, velük együtt dolgozó zenekart képzel el

-zenés-táncos produkciókat, a Varázsfuvolát gyerekeknek, Székelyfonót családoknak, gigantikus musicalt a stadionban

szucs

Szűcs Gábor színész, rendezőt elkísérte csapata: Gáspár András, aki közgazdászként a színház operatív működéséért volna felelős, Zádori László karmester, aki a zenei koncepció kialakításában segített, de ott volt Kovács Gergely Csanád, aki kialakította a táncprogramot. Csapatának tagja Pozsgai Zsolt író, dramaturg, a művészeti koncepció kidolgozója elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni, de levelet küldött, amit felolvastak.

Szűcs Gábor

 -úgy érzi, kötelessége is magát megmérettetni, hiszen Vasvári Csaba igazgatása alatt a művészeti vezető feladatait látta el a teátrumban

-a korábbi törvénykezés profitorientált magánszínházi működtetést tett lehetővé, állami pénzen, így mindenütt arra törekedtek, hogy a nézőszám növelése érdekében bulvárszínházat csináljanak

-az új előadóművészeti törvény révén izgalmasabb, a nemzeti kultúrpolitikát jobban célzó programot lehet megvalósítani

-fontosnak tartja, hogy kortárs irodalmat mutasson be a színház: a teátrum akár tehetséggondozó szerepet is vállaljon

-a színház akár pályázatok révén is ismertté tehetne új tehetségeket, akik már fel-feltünedeznek az interneten

kuna

Kuna Károly, aki nemrégiben tért vissza a színházba, arról számolt be, hogy negyedszerre szerepel itt igazgatójelöltként is. "Új struktúra, új marketing kell, és ehhez el kell döntetni, hogy a közönség-színház, színház-színház, színház-fenntartó kapcsolatát ki tudja a legjobban koordinálni. Ki az, aki képes megteremteni azt a szellemiséget, amelynek társulatformáló ereje van, amitől szellemi műhellyé tud válni a teátrum” – vetette fel.

Kuna Károly 

-minden téren újat kell kezdene, de a szerződtetett tagokban gondolkodna

-közös marketinget, adatbázist, a kapacitások összehangolását tervezi: régiós együttműködést a veszprémi, a tatabányai és egy budapesti teátrummal

-új alapokra helyezné a kapcsolatot a fenntartóval, pontosan leírva a feltételeket

-vendégelőadásokat is venne, hozna, mert lényegesnek tartja, hogy több lábon álljanak, akárcsak a nézőszám emelését és a fiatalok megnyerését

frigyesi

Frigyesi András, a budapesti Deutsches Theater vezetője azzal kezdte, hogy a változás nem csak örömöket szül, de ha rá esne a választás, az igazgató és a 119 színházi közalkalmazott fél-egy évig tiszta lappal indulna, türelmet adna egymásnak. S miután van elfogadott évadterv, végrehajtanák.

Frigyesi András

- szerinte csak a minőség hozhat sikert, a tiszta, világos helyzet, a rend, a csapatmunka

-ami a műsort illeti, bár vannak jó kezdeményezések, úgy véli, hogy a gyermek- és ifjúsági korosztályt kissé elhanyagolták, mesebérletet, de beavató színházi bérletet is bevezetne

-a kávézóban mindenki lehetőséget kaphatna, akinek ötlete van

-a következő évadban bemutatná a Czillei és a Hunyadiakat, Erkel Ferenc István király című operáját, a Pelikánban pedig sikerdarabokat

-a régi színházi iskola híve

-három fehérvári produkciót látott az elmúlt másfél évben, s úgy gondolja, van még tennivaló

-szeretne a meglevő értékekre támaszkodni, és hisz a remek adottságokkal rendelkező társulatban, zenés produkciókra is alkalmasnak tartja a csapatot

-a színház anyagilag három lábon állna: az önkormányzat, egy üzleti klub és a színházi szenátus erősítené az anyagi bázist

 

A meghallgatás után Juhász Illés, a Közalkalmazotti Tanács elnöke szűkszavúan nyilatkozott, de mint mondja, bízik abban, hogy a közgyűlés a megfelelő embert fogja felkérni a pozícióra. A bemutatkozások és kérdés-feleletek után a színház közalkalmazottai titkos szavazással nyilvánítottak véleményt. Quintus Konrád 46,Kuna Károly 12, Frigyesi András 10, Surányi András 6, Szűcs Gábor pedig 5 szavazatot kapott. AVörösmarty Színház igazgatójának ügyében a végső szót Székesfehérvár Közgyűlése mondja majd ki.

 

Forrás: Színház.hu, Fejér Megyei Hírlap

süti beállítások módosítása