"Hogy közösen tudjuk hallatni a hangunkat" - Operaházi énekesek mesélnek

Interjú Rácz István basszistával és Ambrus Ákos baritonnal a Magyar Operaénekesek Egyesületéről.

"...Hogy közösen tudjuk hallatni a hangunkat..."

(Megj.: az interjú 2011 nyarán, még az új operaházi vezetőség kinevezése előtt készült.)

Operaénekesként hogyan értékeli az elmúlt egy évét?

Rácz István: Szép évadom volt, bár nem minden úgy alakult, ahogy szerettem volna. Változott a színház vezetése, az előző főigazgató távozott, helyette miniszteri biztos került az Operaház élére. Bár a főzeneigazgatóval együtt azt ígérték, hogy a 2010/11-es évad programjához csak rendkívüli esetben nyúlnak hozzá, ehhez képest - több művésztársammal együtt - kikerültem a karácsonyi Bohémélet előadásokból, ebben az operában csak januárban énekeltem. Sokáig úgy volt, hogy a Macbeth-ben egyáltalán nem is énekelek, pedig eredetileg ki voltam tűzve Banquo szerepére. Végül azonban júniusban mégis felléptem két Macbeth-előadáson.

Rácz István (fotó: Operaportál)

Milyen szerepek várják a mostani évadban?

Rácz István: Fellépek többek között a Simon Boccanegrában. Tizenkét évvel ezelőtt már énekeltem Fiescót Szegeden, de itt, az Operaházban ez új lesz számomra.. A Rajna kincse Fasoltja szintén új szerep lesz. Fellépek majd még a Carmenben Zunigaként, a Figaro házasságában Bartolo szerepében, a Macbethben és a Pillangókisasszonyban, mint Császári biztos. Ez utóbbi lesz a "pihenő szakasz", hiszen egy néhány mondatos szerepről van szó. Mindez persze akkor lesz így, ha a hamarosan felálló új vezetés nem dönt másként. Sajnos most is vannak kollégáim, méghozzá a közalkalmazotti jogviszonyban álló vezető énekeseink közül, akik a jövő évadban egyetlen előadást sem kaptak. Megmagyarázhatatlan okok miatt - pontosabban nem is tudjuk, hogy mi miatt... A Magyar Állami Operaház jelen állapotához képest tehát nekem szép feladataim vannak.

A operaházi szakszervezeti pozícióját továbbra is betölti?

Rácz István: Igen, szakszervezeti főbizalmi vagyok, de a Közalkalmazotti Tanácsnak már nem vagyok az elnöke, csak tagja.

Az Operaházon kívül is fellép idén?

Rácz István: Nyáron voltunk az Operaházzal a Savonlinnai Operafesztiválra, ahol a Don Carlosban énekeltem két alkalommal Fülöp királyt. Pécsett lesz októberben egy Fauré: Requiem. Nemrég pedig járt itt egy neves olasz impresszárió is, akinél előénekeltem, meglátjuk, mi lesz az eredménye.

***

Térjünk rá a Magyar Operaénekesek Egyesületére. Kinek a kezdeményezésére alakult a szervezet?

Ambrus Ákos: Az ötletgazdát ma már nehéz lenne megnevezni, hiszen 10-15 éve tervezzük, hogy létrehozunk egy művészeti kamarát. Idén februárban kezdtük el komolyan a szervezést, és tavasszal történt meg a bírósági bejegyzés - egyelőre egyesületi formában működünk. Közel 100 tagunk van már, április 11-én hívtuk össze az Első Magyar Operakongresszust. Sokan jöttek el, körülbelül százhúszan, és nem csak Budapestről. Az Egyesület minden Magyarországon élő operaénekes számára nyitva áll. A cél egy céhszerűen működő szakmai szervezet létrehozása volt Magyarország összes operaénekese számára.

Hány belépőre számítanak még? Egyáltalán: hány operaénekes van Magyarországon?

Rácz István: Körülbelül 250, ideértve a már nem praktizáló énekeseket is. Fel is állítottunk néhány szempontot, amelynek teljesülése szükséges ahhoz, hogy valaki a Magyar Operaénekesek Egyesületében tag lehessen.

A zeneakadémisták például beleférnek ebbe?

Rácz István: Nem. Vannak ugyanakkor határesetek: például egy kórustag, aki néha énekel egy-egy kisebb szólószerepet; vagy aki egy ideig szólista volt, de aztán visszament az énekkarba. A kritériumok benne vannak az alapszabályunkban, és persze van felvételi bizottságunk is. Készülőben van az etikai szabályzatunk. Erre is vannak mintáink, bár az operajátszásnak számos speciális, etikai szabálynak minősülő "babonája" van, és a komoly munkaerkölcsi etika mellett ezeknek is szerepelniük kell az etikai kódexünkben.

Az alakuló ülésen (Tóth János, Tokody Ilona és Rácz István) (fotó: Operaportál)

Az alakuló ülésnek csak az első fele volt nyilvános, a második rész zártkörű volt. Nagy viták voltak ott?

Rácz István: Nem, inkább mindenki meglehetős önmérsékletről tett tanúbizonyságot. Ez áprilisban volt és akkor még nem szabadultak el annyira az indulatok, mint később, az operaházi vezető választás előtt. Főleg szakmai jellegű viták voltak, engem is meglepett például, hogy a kollégákat mennyire foglalkoztatja a kérdés, hogy magyarul vagy eredeti nyelven énekeljük-e az operákat.

Mik az Egyesület fő céljai?

Ambrus Ákos: A hazai művészvilágnak egy olyan szegmensét szeretnénk összefogni, amire eddig nem volt példa. A magánénekeseknek egy kicsit a neve is arra utal, hogy "magányos". Ezt nem szabad hagyni, mert ennek a rétegnek az érdeke közös. Egy olyan szakmai grémium létrehozása a cél, amelynek tagjai között ott vannak a legelismertebb énekesek is.

Vegyünk konkrét eseteket. Milyen ügyben számíthat egy énekes segítségre az Egyesülettől?

Ambrus Ákos: Ha például munkaügyi problémái támadnak. Olyan eseteket is ideértek, amikor valakit mondjuk nem a saját szerepkörében foglalkoztatnak. Nekünk van jogi képviselőnk is. Egy komoly összefogás esetében nem biztos, hogy létrejöhetett volna egy olyan helyzet, mint amilyen az elmúlt években létrejött, hogy a vidéki színházak operatársulatai elkezdenek zsugorodni, majd eltűnnek. Ezekben a színházakban ma már szinte egyáltalán nincsenek közalkalmazottak. De az is fontos, hogy közösen tudjuk hallatni a hangunkat a sajtóban. És ha valaki évek óta vezető énekese az Operaháznak, egy új vezetés ne mondhassa azt neki, hogy nem kap több szerepet, mert alkalmatlan.

Rácz István: A tagjaink között olyan, nagy tiszteletnek örvendő művészek vannak, hogy a szakmaiságunkat nem lehet kétségbe vonni. És ennek a szakmai grémiumnak a véleményét egy munkaügyi per esetén a bíróság is köteles figyelembe venni.

Említették a szerepek kiosztását. A vezetőség ilyenkor egyenként leül az énekesekkel, közli velük, hogy melyik előadásokon számít vagy nem számít rájuk, és meg is indokolja a döntést?

Rácz István: Sajnos szó nincs arról, hogy a vezetőség egyáltalán leülne velünk... Ilyen jellegű párbeszéd nincs, a véleményünket pedig végképp nem kérdezik. "Folyosói szinten" terjednek a pletykák, majd valamilyen formában, hányavetileg közlik az emberrel, hogy mire számíthat. Persze végül írásos formában is közölni kell a változásokat. "...Magyarország összes operaénekesét összefogja..." Azt gondolom, összességében elég méltatlan, ahogy ma a művészekkel bánnak. Lehet, hogy van néhány kivétel, egy-egy nemzetközileg is ismert énekes, de ebben szerintem nem lenne helye kivételezésnek. A legkisebb szerepet éneklő művész nélkül sincs előadás. Az Operaház pedig a magyar kultúra konvertibilis tükre; a világ felé elsősorban ez a színház tud megmutatkozni. Most a Magyar Állami Operaházról beszéltünk, de még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy az Egyesület egy olyan fórum, ami Magyarország összes operaénekesét összefogja. A már említetteken túl az is fontos, hogy az Egyesületen belül legyen egy olyan információáramlás, amely a szakmaiság, a korrektség és az átláthatóság mentén zajlik. Hogy a hírek ne kiferdítve jussanak el a kollégákhoz, és ne lehessen bennünket egyenként "levadászni", "leszalámizni". De más esetekben is hallatjuk majd a hangunkat, például a művészeti törvény vagy egyéb, minket érintő jogszabályok kapcsán, és az énekes társadalommal kapcsolatos más döntéseknél is.

Ambrus Ákos: Eltűnt nálunk az életpályamodell is, és gyakran egyfajta rossz menedzser szemlélet uralkodik. Felfedeznek például egy fiatal tehetséget, aki egyik nagy szerepet kapja a másik után. Két év múlva nincs hangja és el is búcsúzhat a pályától. Sajnos gyakran előfordul, hogy a fiatalokat bedobják a mélyvízbe, használják őket pár évig, és utána elhajítják, mint a rongyot... Így nem lehet egy műfajt fenntartani. Évekbe telik, hogy egy pályakezdő beletanuljon a színpadi hivatásba. Újabb évekbe, hogy a saját repertoárját kialakítsa és a karrierjét felépítse. És ötven-ötvenöt éves korban sem szabad még lezárni egy pályát, mert vannak olyan szerepek, amiket utána is el lehet énekelni.

Ambrus Ákos és Rácz István (fotó: Operaportál)

Ha megnézünk más operaházakat - mondjuk, tőlünk nyugatra -, nagyon eltérő a helyzet?

Ambrus Ákos: Tőlünk nyugatabbra nagyon harcos az érdekvédelem, és ez számunkra példaértékű; lenne mit tanulnunk. Sok helyen még a vendégrendezők is rettegnek a helyi szakszervezeti vezetőktől. Vegyük Olaszországot, ahol nagyon harcosan kiállnak a saját nemzetük énekeseiért. Ott komoly indokkal fogadják például csak el, hogy külföldiek lépjenek fel. Pedig az Európai Unión belül ez nyilván könnyebben menne, de a szakszervezet nagyon erős.

Az Egyesület a keresőképtelen, idős vagy különböző problémákkal küszködő énekesek számára egzisztenciális segítséget is kíván nyújtani. Milyen forrásból képzelik ezt biztosítani?

Ambrus Ákos: Szeretnénk később egy alapítványt is létrehozni. A Magyar Színész Kamara ebben követendő példa a számunkra. Ők egy segélyalapot hoztak létre egy alapítvány keretén belül. Maga az Egyesület is gazdálkodhat, megpróbálunk majd kiadványokat létrehozni, ilyen lehet például egy karácsonyi CD, hazai operaénekesekkel. És persze támogatókat is keresünk.