Egy előadás euro- és színházszkeptikusoknak

Személyvonat indul 17.20-kor a nagyváradi főpályaudvar 4. vágányáról Európa irányába. A Szigligeti Színház rendhagyó színházi utazásra invitálja nézőit, idei első bemutatójuk ugyanis a Nagyvárad és Félixfürdő között közlekedő vonaton illetve az egyik állomáson zajlik. Az előadást euro- és színházszkeptikusoknak ajánlják.

A vasfüggönyt felhúzták, a funkcióját vesztett határállomást üzemen kívül helyezték.

A megszűnő munkahelyek felkorbácsolják az indulatokat. Két idegen érkezik a pályaudvarra, akik szándéktalanul felerősítik a városlakók tehetetlen helykeresését: mindenki megpróbál a maga módján túlélési stratégiát kiépíteni ott, ahol sem a távozásnak sem a maradásnak nincs élhető, megfogható perspektívája. A formabontó előadás egy utazásra invitál, mégpedig az egyre kiélezettebb kérdések „helyszínére": mit kezdünk a be nem teljesült „európai álommal", a biztonság, az irányok elveszítésével, a mögötte leselkedő (idegen)gyűlölettel?

 

greig460

 

Európa

David Greig műve alapján

egy utazás

Szabadtéri előadás, mely a Nagyvárad és Félixfürdő között közlekedő vonaton, illetve a félixfürdői

vasútállomáson zajlik

 

Szereplők:

Dobos Imre, Fábián Enikő, Vindis Andrea m.v., Pitz Melinda, Ifj. Kovács Levente,

Pál Hunor, Csatlós Lóránt, Kardos M. Róbert, Szotyori József, Csepei Róbert,

Tóth Tünde, Firtos Edit, Kovács Enikő, Gajai Ágnes, Ababi Csilla

 

Játéktér: Torkos István

Jelmez: Bianca Imelda Jeremias m.v.

Zene: Ovidiu Iloc

A rendező munkatársa: Fazakas Márta

Rendező: Szabó K. István

 

Bemutató: szeptember 14., szerda 17.20 óra


Kérjük az érdekelt utasokat menetjegyüket idejében váltsák meg a Szigligeti Színház jegypénztáránál, keddtől péntekig 10 és 18 óra között. Színházi utazásunkra jegyek korlátolt számban kaphatók, ezért idejében jelezzék helyfoglalási igényüket a 0259/401-140-es telefonszámon. Őszidényben szeptember 14., 15., 17., 20. és 22-én, október 18., 20. és 22-én indul a járat.


europa_plakat2

 

forrás: Szigligeti Színház

süti beállítások módosítása