Saját épületbe költözött a KOMA Népszínház

Új helyre költözött a KOMA Népszínház! "Eddig raktárakban húztuk meg magunkat, olyan befogadóhelyeken, ahol kedvesen és kedvezményesen fogadtak minket. Most először kaptunk saját helyet" - mondja Zrinyi Gál Vince a társulat vezetője, akit a jövőről faggattunk egy kicsit.

Zrinyi Gál Vince: Eddig raktárakban húztuk meg magunkat, olyan befogadóhelyeken, ahol kedvesen és kedvezményesen fogadtak minket. Most először kaptunk saját helyet. Ez együtt jár azzal, hogy kicsit megváltozik a KOMA profilja. Amellett, hogy színházi előadásokat hoztunk létre, mindig végeztünk szociális tevékenységet, iskolákba, roma falvakba jártunk. Most úgy döntöttünk, megpróbáljuk valahová koncentrálni az energiáinkat. Kiköltöztünk a nyolcvanezres 15. kerületbe, ahol a kertvárostól a panelrengetegig minden megtalálható, amit kínai, roma kisebbségiek is laknak. Az emberek kulturális életének szervezői, aktív részesei leszünk. Utcai performanszokkal, kerületi ünnepek és iskolai programok szervezésével is foglalkozunk majd.

Hogy szerveződött ez a projekt?

Zrinyi Gál Vince: Egy éve dédelgettük az ötletet, írtunk róla egy anyagot, ami megtetszett a kerületnek, majd szerződést kötöttünk. Lehet, hogy sokakban felmerül, hogy a Koma ilyen vagy olyan oldalhoz húzódott, de leszögezném: nem politizálunk, kizárólag kulturális tevékenységet végzünk.

komaelotteutana1. kép: Költözés előtt, 2. kép: Ez nem az a hely, 3. kép: Költözés 

Milyen teret kaptatok?

Zrinyi Gál Vince: Megkaptuk egy használaton kívüli iskolaépület egy részét. A 214 négyzetméteres tornateremből már színházat varázsoltunk, olyan gyönyörű, hogy csak na! Kitakarítottuk, kifestettük, fekete lett a padló, kialakítottunk egy mobilnézőteret, készül a keret, ahova lámpákat tudunk majd felszerelni. A terveink szerint, a jövő évad elejére, már bázissá alakul a hely, ahol lesz kávézó is, lehet üldögélni, tanulni, filmvetítéseket tartani.

Milyen pénzügyi keretből gazdálkodtok?

Zrinyi Gál Vince: A központi támogatásból, ami ugyanannyi, mint múlt évben: 10 millió forint. A kerület is hozzájárul a munkánkhoz, de az összeg, amit nyújtanak, csak kis részét képezi a teljes költségvetésünknek. Amiből elsősorban gazdálkodunk, az a hitünk, hogy egy független csapatnak társadalmi feladatokat is kell vállalnia az önmegvalósítás mellett.

epulet1

Ez az a hely

Milyen akciókra került eddig sor és mit terveztek?

Zrinyi Gál Vince: Március 15.-én már csináltunk egy műsort. A 200 nézőből 12 harminc év alatti jelent meg: mi. Azt tapasztaljuk, hogy nulla fiatalt érdekelnek az ünnepek, ezért szeretnénk őket közelebb hozni hozzájuk. Októberben a “Hétköznapi hősök” című akciónkra készülünk, megpróbáljuk a történelmi eseményeket és a mai élethelyzetünket párhuzamba állítani. Izgalmas helyekre bukkantunk a kerületben, például ott található a legnagyobb öregek otthona a városban. (Egyébként Táncsicsot ott szabadítottuk ki márciusban, örömmel fogadták). A kerület szélén van egy utca, ahol lányok álldogálnak, ők többnyire a helyi lányjavító intézetbe kerülnek. Szeretnénk hozzájuk is eljutni. Együttműködünk majd iskolákkal olyan sorozatban, ami a kerület legendáit dolgozza fel diákok részvételével. Az összegyűjtött történetekből, mesékből készítünk jeleneteket, ezek végül egy köztéri performansszá állnak össze. “Térlátásnak” nevezett megmozdulásokkal arra is felhívnánk a figyelmet, hogy a tereken lehet udvarolni, csereberélni, létezni.

komakoma

Költözés után

Amikor legutóbb találkoztunk, főleg az anyagi nehézségekről beszélgettünk. Most mennyire érzitek ennek a súlyát?

Zrinyi Gál Vince: Továbbra is nagyon nehéz az élet. Az is kérdés, mit hoz számunkra az új színházi törvény… De már a megoldási lehetőségek felől közelítem meg a felmerülő problémákat. A kétségeinket igyekszem kizárni, mert ha foglakoznék velük, a pszichiátrián kötnék ki. Minden héten hangsúlyozhatnánk valamilyen fórumon, hogy borzasztó a helyzetünk, de ehelyett megpróbálunk dolgozni abból ami van, addig amíg van.

süti beállítások módosítása