Évadnyitó színházi forgatag Zalaegerszegen

Évadnyitó színházi forgatagra invitálja szombaton az érdeklődőket a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulata.

A közönség betekinthet a színpadi próbákba, de kötetlen formában is találkozhat a színművészekkel. A látogatók megismerhetik a teátrum kulisszatitkait, bejárhatják az épületet a ruhatártól egészen a jelmezraktárig. Ezúttal arra is lesz lehetőség, hogy magukra öltsék a színházi jelmezeket.

A társulat tagjai – újak és régiek – könnyed, szórakoztató műsor keretében is bemutatkoznak a közönségnek, Sztarenki Pál vezetésével pedig interaktív játékokat adnak elő. A sorsolással kiválasztott szituációkban a színészek szabadon improvizálhatnak, így a felszabadult játék során az is kiderül, hogy különböző élethelyzetekben „ki, hogy állja a sarat” – fogalmazott Madák Zsuzsanna dramaturg.

Hozzáfűzte, hogy ezen a napon sorsolják ki Madách Imre Az ember tragédiája című drámájának színeit is a középiskolások között. Az Ádámok és Évák 2012 címmel elnevezett iskolaszínházi produkciót áprilisban, a költészet napján mutatják majd be a diákok. A programhoz Zalaegerszeg valamennyi középiskolája csatlakozott, de jelezte részvételét a nagykanizsai piarista gimnázium is. 

evadnyito

II. ÉVADNYITÓ SZÍNHÁZI FORGATAG

A SZÍNHÁZ ELŐTTI TÉREN – 2011. SZEPTEMBER 17.

11.00-13.00 Kulisszajárás óránként – Barangolás a főbejárattól a színpadi próba betekintésén át a jelmezraktárig színészek vezetésével.  (Besenczi Árpád, Hertelendy Attila, Mihály Péter, Kiss Ernő, Sztarenki)

16.00 Megnyitó és az „Ádámok és Évák 2012.” iskolaszínházi projekt sorsolása – Madách Imre: Az ember tragédiája – színek sorsolása a középiskolák között.

16.30 Dórci és a Fülesek - zenés gyermekműsor

17.30 „Újak és régiek” - könnyed zenés ismerkedés a társulat tagjaival

18.30 Beugró – interaktív játék a színház művészeivel

19.30 Menthol - koncert

20.15 Lorenzo - buli

21.00 Puskás Peti - koncert

21.30 Lorenzo - buli

Állandó programok a nap folyamán:

Ismerkedés a kiállított jelmezekkel, fotózás a ruhatári előtérben.
Bérletvásárlás dedikálással a jegypénztárban.

Vendéglátás
Erzsébet Étterem, Farkas Pálinka, Pupos Pincészet

 

Kapcsolódó anyag:

Besenczi: a próbaév letelt - Évadnyitó Zalaegerszegen

Besenczi: Nem vagyunk emberevők


A Zalai Hírlap közös évadeleji megbeszélésre invitálta a Hevesi Sándor Színházvezetőit, Besenczi Árpád igazgatót, művészeti vezetőt, valamint Zalaegerszeg polgármesterét Gyutai Csabát. Ennek során ...»

 


süti beállítások módosítása