Kapszula - életvitelszerű tartózkodás az Andrássy úton

A SZAKKÖR és vendégei kipróbálják, hogy milyen életvitelszerűen tartózkodni egy napot az utcán. A Színházi Korzón szeptember 17-én többek között olyan alkotók jelennek meg, akik nemrég különböző színházak és más kulturális intézmények dolgozói voltak. Várnak mindenkit, akinek kedve van egy kötetlen beszélgetésre vagy éppen kipróbálni a Kapszulát.

Dömötör András a projektről:

"Nemrég kezdtünk bele a Szakkör elnevezésű színházi vállalkozásunkba Horgas Péterrel, csatlakozott hozzánk Kovács Dániel rendező is. Ez a társulás az AKKU színházi egysége. Ebben az évadban négy bemutatóra készülünk, de az Andrássy úti eseményen nem mi állunk a középpontban. Az Új Színháztól és a Vígszínháztól kapott emelvényekből építünk egy kapszulát, ahova be lehet feküdni.

Monitorokat is kitelepítünk, a látvány kialakításában segíteni fog a Céklart és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója. Vetíteni fogjuk az egri színházból elszerződött színészek filmjét, a The endet. Az első rész a Színház.hu-n is megjelent, de nálunk a második is látható lesz, amit Barta Dóra táncművész készített a nevével fémjelzett tánctagozat munkájáról. Kovalik Balázs operabeli rendezéseiből készült fotómontázs és a vele készült Nol Presszós interjú is látható lesz. Érkeznek hozzánk a József Attila Színház volt művészei, Tűzrakteresek, Pont Műhelyesek. Egyfajta veszteséglistát mutatunk fel, hiszen olyan alkotók jelennek meg a kapszulánál, akik nemrég különböző színházak és más kulturális intézmények dolgozói voltak. Ez az esemény a szolidaritásról szólna, és arról, hogy nincs baj, dolgozunk tovább. Vendégünk Ölveti Matyi (Akkord Kvartett), mellett Hegedűs D. Géza, aki a Szakkör idei első bemutatójának főszereplője lesz, jön Márton László (Párizs), a Krétakör, kicsit olyan lesz, mint egy házibuli.”

kapszula1

KAPSZULA - életvitelszerű tartózkodás az Andrássy úton

Azért kerestünk meg Téged is, mert szeretnénk ha csatlakoznál, benéznél hozzánk, hogy eltöltsünk egy jókedvű napot a Kapszulában, az Andrássy út és a Dalszínház utca sarkán.

Programok, vendégek:

Ölveti Mátyás - Accord Quartet,

Salamon Beja,

Cékl’art,

Kovalik Balázs rendezései,

Tűzraktér – Vízraktér,

művészek és munkatársak a József Attila Színház egykori társulatából,

Krétakör,

NOL Presszó,

MU Színház,

Pont Műhely,

Civil Rádió,

Rádio Q,

A Város Mindenkié mozgalom,

The End 1. - Schruff Milán kisfilmje az egri színház egykori társulatáról,

The End 2. - Barta Dóra rövidfilmje az egri tánctagozat munkájáról,

a SZAKKÖR évadajánlója,

gyereksarok.

További vendégek: Hegedűs D. Géza, Márton László (Párizs), Márkos Albert

Az esemény a Facebookon is elérhető.

süti beállítások módosítása