Ádámok és Évák Ünnepe - már a Jókai Színházban is

Szeptember 21-én hirdeti meg a békéscsabai Jókai Színház az Ádámok és Évák ünnepe című, középiskolásoknak szóló versenyét. „A színház átmenet az iskola és a templom között, úgy, hogy nem helyettesítheti egyiket sem, de mindkettő munkáját segítheti” – közölték a szervezők.

Milyen gondolatok mentén született az Ádámok és Évák Ünnepe?

"A színháznak – és különösen a magyar színháznak – egyik legfontosabb feladat volt és lesz mindig is a nevelés. Persze nem a szó pedagógiai, oktatási értelmében, arra ott van az iskola. A színház a lelki, az erkölcsi, a filozófiai nevelés, a beszéd- és viselkedéskultúra formálásának színtere, és nem utolsó sorban a hazafias nevelésé is. A színházi nevelés alanyai nem csak a gyermekek, diákok, hanem a felnőttek is. A színház valamiféle átmenet az iskola és a templom között úgy, hogy nem helyettesítheti egyiket sem, de mindkettő munkáját segítheti. Az ember alapvető igénye a körülötte lévő világ és a benne rejlő világ megismerése, az iskola elsősorban az előbbire, míg a színház inkább az utóbbira összpontosít. A színháznak természetesen van egy másik feladata is, a szórakoztatás, de mindkettőnek meg kell felelnie, különösen egy vidéki színháznak. A színházak állandó törekvése, hogy munkájuk során saját későbbi felnőtt közönségüket is kineveljék. Ezt szolgálják a gyermek, és ifjúsági előadások, a különféle beavató-színházi előadások, és az Ádámok és Évák Ünnepe program is" - írják a szervezők. 

A kezdeményezést a Magyar Teátrumi Társaság nevű – főleg vidéki színházakat összefogó – szakmai egyesület keretein belül indította el a szolnoki Szigligeti Színház, és azóta a debreceni Csokonai Színház, a Veszprémi Petőfi Színház, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház és a soproni Petőfi Színház is csatlakozott hozzá. A Békés Megyei Jókai Színház vezetése úgy döntött, hogy a 2011/12-es évadban szintén megrendezi az Ádámok és Évák Ünnepét. Megrendezi, de nem egyedül, mert egyedül nem is tudná. A munkához, a program sikeréhez szükségünk van Békéscsaba város és Békés megye középiskoláinak, pedagógusainak és diákjainak segítségére.

AEunnepe

A lényeg

Az Ádámok és Évák Ünnepének lényege, hogy a város és a megye középiskoláiból jelentkező csapatok, megtanulják, bepróbálják, majd előadják Madách Imre: Az ember tragédiája című művének egy-egy színjét, hogy melyiket, arról a jelentkező csapatok számának ismeretében sorsolással döntünk. A Jókai Színház minden csapat, illetve annak vezető pedagógusa mellé biztosít egy-egy segítő színészt, rendezőt, de a program vezetője is rendszeres kapcsolatot tart fenn a csapatokkal. A jeleneteknek március közepére kell elkészülniük, amit egy rövid színházi összepróbálás követ, melynek során a különböző csapatok jelenetei egységes előadássá állnak össze a Jókai Színház nagyszínpadán, a színház szakembereinek segítségével. A bemutatóra, a tulajdonképpeni Ádámok és Évák Ünnepére március végén, április elején kerül sor. Az előadást, a jeleneteket, tekintélyes szakmai zsűri értékeli, és bár díjakra is számíthatnak a legjobbak, mégsem versenyt akarunk rendezni, hanem egy örömteli, munkás diákfesztivált.

A program lényege nem a versengés, nem egymás legyőzése, hanem önmagunké. A cél – ahogy darabban is szerepel – a „küzdés maga”. A cél az a folyamat, amelyben a diákok, olvasás, szövegértés, szövegmondás, cselekvés, együttdolgozás és együttjátszás segítségével jutnak közelebb a mű, a világ, egymás, és önmaguk megismeréséhez, nem pedig készen kapott, az internetről letöltött sűrítmények, mások által kidolgozott vizsgatételek mankóira támaszkodva.

Mikor lesz?

Az Ádámok és Évák Ünnepét nyilvánosan 2011. szeptember 21-én, 18 órakor hirdetik meg, A Magyar Dráma Napján (1883-ban ezen napon volt Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatója a Nemzeti Színházban), műsoros est ketetében, az Ibsen Stúdiószínházban, az addigra jelentkező középiskolák pedagógusai, diákjai, a leendő csapatok tagjai és az érdeklődők, és a sajtó jelenlétében.

süti beállítások módosítása