'Tizedszerre is az ablakon megyünk ki' - Jön a Tizedik gén

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, új bemutatóra készül a KOMA Társulat, Garaczi László Tizedik gén című darabját dolgozzák föl, melynek mottója:"Magyarország nem volt, hanem lesz". Keszég László rendezőt faggattuk pár percben, a részletekről.

Fiú: De mi egy szerelmespár vagyunk!
Lány: Lehet, hogy te szerelmespár vagy, de én nem!

tizedik

Arról, hogy lett Keszég László az előadás rendezője:

Tavaly nyáron csináltuk a Komásokkal a Szuper Irma című workshopból előadássá szilárdult eseménysort. Engem utána kerestek meg a projekttel, aminek a megszülésében az elejétől a végéig részt vehettem.

keszeglaszlo

A darabról:

Tizedik gén Garaczi László legfrissebb darabja, amit a KOMA felkérésére írt, a Plazma után szabadon. A címbéli gén az, ami miatt mi magyarok elrontjuk a dolgokat, tizedszerre is az ablakon megyünk ki az ajtó helyett, ami miatt valamit felépítünk, majd számunkra is megmagyarázhatatlan okokból, szuicid módon lerombolunk. A gén működését és hatását egy fiatal színházi társulat krízisének történetén keresztül figyelhetjük meg. A darabba egy szerelmi szál is szövődött, az elképzelt színházi csapat vezetője magánéleti bonyodalmakat is megél, szóval eléggé összecsapnak a feje fölött a hullámok. Több dimenzió találkozik az előadásban, ami egy vérbeli összművészeti produkciónak készül, egy zenekarral és kilenc számmal fűszerezve. Úgyhogy jó lesz, legalábbis nekem tetszik.

szovegkonyvbol

A próbafolyamatról, szereplőkről:

Egy abszolút jó értelemben vett, színészcentrikus munka végéhez közelítünk. Bár Garaczy Laci a srácokra írta a darabot, ők nem saját magukat játszák, hanem a fiatal színész archetípusait. Nagy követelmények elé igyekeztem állítani fiatal kollégáimat.

gen1

Arról, hogy sírtak-e a próbafolyamat alatt:

Nem, egyáltalán nem, inkább nevettünk.

makoma2

A helyszínről és a térhasználatról:

A Koma új bázisán, a 15. kerületben kerül sor a bemutatóra. Kaptak ott egy tornatermet, amit egy hatalmas, fekete, Trafó nagyságú színházteremmé alakítottak. Ezt kreatívan lakjuk be a Tizedik génben, és használjuk a régi tornaterem bizonyos elemeit is. A külvárosi helyszínt, a Koma bázist csak támogatni tudom. Komoly, bátor kísérletbe kezd ott a csapat.

makoma1

KOMA

GARACZI LÁSZLÓ: A TIZEDIK GÉN

Az emberélet útjának felén Fehér Vince sűrű erdőbe téved, ahonnan nehéz kikeveredni ép elmével. Kísérti a múlt, megőrjíti a jelen és elriasztja a jövő. Közben olyan egyszerű kérdésekre keresi a választ, hogy mi a szerelem, hogy mitől önsorsrontók a magyarok, és hogy hol úszott el az elmúlt húsz évben a normális élet lehetősége. Garaczi László darabja pillanatfelvétel napjaink Magyarországáról. A képen rajta vagyunk mi, barátaink, szomszédaink, vezetőink, a háttérben állnak őseink és történelmünk apraja-nagyja – a sarokban pedig ott figyel, egybetartva a széttartó tömeget, a nagy magyar pulikutya.

Szereplők:

Fekete Zsolt, Jaskó Bálint, Lass Bea, Mohai Tamás, Polgár Péter, Szabó Vera, Valcz Péter, Vékes Csaba, Zrinyi Gál Vince

Díszlet: Cziegler Balázs

Jelmez: Sinkovics Judit

Zene: Márkos Albert

Zenekar: G.Szabó Hunor, Márkos Albert, Zságer-Varga Ákos

Dramaturg: Ari-Nagy Barbara

Koreográfus: Gergye Krisztián

Műszaki vezető: Mervel Miklós

Asszisztens: Szabó Julcsi

Rendező: Keszég László

Bemutató előadás: 2011. szeptember 24. szombat, 19.30 óra

További előadások: 2011. szeptember 25. vasárnap, 19.30 óra

JEGYINFORMÁCIÓ:

Telefon: +36-30-932-5650

E-mail: jegy@fugeprodukcio.hu

HELYSZÍN: KOMA Bázis - Budapest XV. kerület, Ady Endre u. 31-33.

Külön köszönet Kelebiának és a Patocskai családnak

 

Kapcsolódó anyagok:

Saját épületbe költözött a KOMA Népszínház

Új helyre költözött a KOMA Népszínház! "Eddig raktárakban húztuk meg magunkat, olyan befogadóhelyeken, ahol kedvesen és kedvezményesen fogadtak minket. Most először kaptunk saját helyet" - mondja Zrinyi ...»

 

 

Forrás: Színház.hu

süti beállítások módosítása