Sikerrel szerepelt a BITEF-en Serban rendezése

Nagy sikerrel mutatták be Újvidéken, a Szerb Nemzeti Színházban a Kolozsvári Állami Magyar Színház Suttogások és sikolyok című előadását.

A csütörtök esti előadásra a Belgrádi Nemzetközi Színházi Fesztivál (BITEF) keretében került sor. A fesztivál számos helyen zajlik: az utóbbi években Belgrádon kívül Újvidéken és Nisben is bemutatkoznak a versenyprogram résztvevői.
A Suttogások és sikolyok Ingmar Bergman filmjének színpadi adaptációja, amelyet Andrei Serban rendezett.

Foto_Daniela_Dima_2 "Ez egy rendkívül érdekes színpadi alkotás, amelyet az Szerb Nemzeti Színház kamaraszínpadán mutattak be. Az újvidéki és a Belgrádból érkezett közönség rendkívül kedvezően fogadta" - nyilatkozta Jovan Cirilov, a BITEF művészeti igazgatója az előadást követően a Tanjugnak. Mint mondta, személy szerint is elégedett az előadással és az első kommentárokkal.
Az 1967-ben alapított, és minden év szeptemberében zajló BITEF-et az európai színházi fesztiválok egyik legnagyobb eseményeként jegyzik.
A kolozsvári művészeket péntek este ismét viszontláthatja a közönség Újvidéken, az Szerb Nemzeti Színház kamaraszínpadán.

süti beállítások módosítása