Szellemidézés Krúdy-fröccsel a Pinceszínházban

Szeptember 30.-án, ingyenes Krúdy-napot rendeznek a Pinceszínházban, melynek keretében nem csak utcai szellemidézésre kerül sor Krúdy-fröccsel, hanem a megújuló Pinceszínház első bemutatóját is megtartja, ami egyszerre hódol Krúdy, Latinovits és Huszárik Zoltán emlékének. 

MIÉRT PONT KRÚDY-nap?

Krúdy szorosan kötődött a Ferencvároshoz, nem csak lakója volt, de többször írt is róla. Nem véletlen, hogy a Ráday utcában vendéglő is őrzi híres regényének, a Vörös Postakocsinak az emlékét. Igaz, ő még varrógéphangúnak nevezte a Mester utca környékét, ahol mesteremberek élték a hétköznapjaikat - azóta Ferencváros jócskán megváltozott, de Krúdy emléke jelen van. A Mester utca elején élt Latinovits, aki Huszárik filmjében a felejthetetlen Szindbádot alakította – ma emléktábla őrzi ott a nevét.

krudy_plakat1

RÉSZLETES PROGRAM:

10.00-16.30: Pinceszínház, 1093 Budapest, Török Pál u. 3.

Krúdy emlékezete – konferencia a Kalligram Kiadó szervezésében

A Kalligram kiadó Krúdy-kritikai életmű kiadásának gondozója – immár közel a harmincadik kötetnél jár a sorozat. Az ő kiadásukban jelenik meg a Kalligram folyóirat is, aminek legutolsó száma Krúdy életművének szentelődött: benne tanulmányokkal, esszékkel, szépirodalmi művekkel. Ezek kerülnek többek közt felolvasásra az egész napos Krúdy-tanácskozáson a Pinceszínházban- ami egyúttal ezzel nyitja új klubéletét.

Program:

10.00−11.30

Kőrösi Zoltán: Krúdy Gyula lélegzete

Gintli Tibor: Szent Hermandad tisztelői

Keserű József: Különös idők (Idő, emlékezés és képzelet Krúdy Gyula Nagy kópé című regényében)

Szünet

13.00−14.30

Szilágyi Zsófia: „öreg nők, rokkant férfiak… Mindenki öreg” (Móricz búcsúja Krúdytól és Csinszkától)

Onder Csaba: Krúdy és a tirpákok Nyíregyházán

Csabai László: A detektív ígérete

15.00−16.30

Kerekasztal-beszélgetés Bezeczky Gábor, Szegedy-Maszák Mihály és Mészáros Sándor részvételével

17.30

Szinbád, a halhatatlan – B. Müller Magda kiállítása Huszárik Zoltán: Szindbád című filmjének standfotóiból

Megnyitja: Dr. Bácskai János

„Malraux szerint a művészet antisors. A tehetség nem jóléti adomány.

A tehetség természeti csapás, jellempróba, átok, átkelés égő, roskadozó hídon,

kolonc a nyakban, száguldás hegynek felfelé. Ilyen volt ő: nem szellem riszáló szajhája.

Őrök, a sírját ne vigyázzátok! Szép szava kiokádja a rá-beledöngölt földet.

Húsvétját is, mert ereje és hite van, maga intézi. Itt van és itt lesz közöttünk

mindörökké.”

Amen.

(Huszárik Zoltán: Emlékezés Latinovits Zoltánra)

19.00

Fráter Zoltán: Hát hogy szeret maga engem?BEMUTATÓ ELŐADÁS
Krúdy Gyula szerelmi levelezője

Krúdy: Szikszai Rémusz
Rezsán: Bozó Andrea
Zsuzsi: Eke Angéla

Látvány: Lisztopád Krisztina
Dramaturg: Marsalkó Eszter
Súgó: Skrabán Judit
Rendezőasszisztens: Csicsely Zoltán
Rendező: Néder Panni

Amikor Krúdy sugárzó fiatalon, tele életkedvvel, reménnyel a fővárosba érkezett, rögtön az éjszakázók világába csöppent, és örökre eljegyezte magát vele. A nőknél nagy sikere volt a közel két méter magas, bikaerős, barnapiros arcú, borostyánsárga szemű, gyönyörű kezű, mélyen zengő hangú szívrablónak. Nem szeretett hosszasan udvarolni, sikereit természetesnek vette. Néhány nő öngyilkosságot kísérelt meg, mások hajba kaptak érte, és papuccsal, ernyővel verték meg egymást. Cselédek gyufát ittak, villamos elé vetették magukat, elvált asszonyok vágták fel ereiket borotvával, féltékeny tisztviselők szurkálták agyon feleségüket böllérkéssel. Krúdy szabados életmódjának megfelelően szállodában élt, 1915-18 között a Royalban, itt megismerkedett és viszonyt kezdett Rezsánnal, a szállodaigazgató feleségével. Szerelmük először kivirágzott, majd napról napra növekedett, lángoltak, sírtak, őrjöngtek, Krúdy minden korcsmárossal összeveszett – mígnem egy forró augusztusi napon megismerte Rezsán veszélyesen fiatal, bájos és kacér lányát, Zsuzsit…

19.30: Ráday utca (Kálvin tér felől)

Szabadtéri filmvetítés: Szindbád (rendező: Huszárik Zoltán)

17.00 órától: Ráday utca

Szindbád köztünk van – utcai „szellemidézés” Krúdy-fröccsel, gőzölgő húslevessel és utcai akciókkal.

 

Az esemény fővédnöke dr. Bácskai János polgmester, aki maga is Krúdy nagy hódolója

A jegyigényeket a beérkezés sorrendjében, a szabad helyek függvényében áll módunkban teljesíteni.
További előadások: október 2. vasárnap 19.00, október 7. péntek 19.00 
Szakmai jegyek, interjúszervezés: Virág Zsuzsanna, 30/495-3474, virag@pinceszinhaz.hu

Főtámogató: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata

Szervező: Pinceszínház (1093 Budapest, Török Pál u. 3.)

Partnerek: Kalligram Kiadó, Ráday Kultucca, Vörös Postakocsi Étterem

További információ: www.pinceszinhaz.hu; www.fmkportal.hu; www.ferencvaros.hu

süti beállítások módosítása