A fővárosi önkormányzat átalakítja a tulajdonában lévő színházakat: megszűnnek a költségvetési színházak, helyettük nonprofit korlátolt felelősségű társaságok működnek majd. Hogy mindez mit jelent a magyar színházi struktúrában, azt még nem tudjuk. De hogy gyökeres változásoknak leszünk tanúi, azt biztosan állíthatjuk.
A magyar színházi élet struktúrájában alig történtek lényegi változások az 1949-es államosítás óta. Sokan várták, hogy a rendszerváltozás majd elindítja a színházi világban is a magánosítást, de erre sem a tulajdonosok, sem a színházvezetők részéről nem érződött valódi törekvés. Utóbbiak úgy vélték, hogy a magyar színházak iránti kereslet nem képes olyan áron megvalósulni, amely képes lenne a színházakat eltartani. Így minden maradt a régiben, csupán a finanszírozásban történtek próbálkozások egy racionálisabb elosztásra, ám mindegyik sikertelenül végződött.
Pedig megérett az idő a változásra. Egyre több színház működik céltudatosan is profitorientáltan, egyre több a fejlett piacgazdaságoktól történő importálás, egyre több színház érett meg a csökkentett támogatású vagy támogatásmentes piaci létre.
A nemzetközi pénzügyi-gazdasági válság a tulajdonosokat is megfontolásra készteti: egyre több színházból kapjuk a hírt, hogy a fenntartó állam, illetve önkormányzat jelentős összegekkel csökkenti a reálértékben már így is évről-évre csökkenő költségvetést. A mostani csökkentések többsége azonban már nem a megszokott és „kigazdálkodható” támogatás-elvonás, hanem olyan jelentős forrás-csökkenés, amely egyes színházakban a társulat, máshol pedig a repetoár-játszás megszűnését „eredményezi”.
A strukturális változtatások közül a legjelentősebb, hogy a fővárosban az eddig költségvetési intézményként dolgozó színházak non-profit kft-vé alakulnak át. A fővárosi színházak fele már eddig is non-profit kft-ként dolgozott, átalakulásuk közel tíz év alatt zajlott le. (Akkor még közhasznú társasággá, később non-profit kft-vé.) A már ilyen gazdálkodási formában működő színházak gazdasági igazgatói bizonyíthatják, hogy ez a működési forma lényegesen jobban megfelel a színházi működés elvárásainak és hatékonyságának, mint a költségvetési intézmény, egyszóval lényegesen megkönnyíti a színház adminisztratív és gazdasági működését. Gondoljunk az üzleti terv konkrétságára, a rugalmasabb munkaszerződésre, az előirányzat-módosítás nehézkességére, a pénz- és előirányzat-maradvány felhasználására, és így tovább.
Az átalakulástól azonban nem lesz több forrása a színházaknak, hisz tudjuk, hogy a működési forma önmagának pénzt nem terem. (A tíz évvel ezelőtt elindított átalakításkor a tulajdonos fő reménye az volt, hogy a közhasznú társaságokba könnyen fog utat találni a magántőke. Azóta ez az álom semmivé lett.)
Az átalakulás többekben kelt keserű érzéseket. Sokan vélik úgy, hogy a költségvetési forma nyugalmat, biztonságot és főleg rendszeres pénzt jelent a színházaknak, míg a non-profit kft. - non-profit jellege ellenére - már egy olyan átmeneti forma, amely előbb-utóbb a piacra viszi a színházakat. A művészek pedig alapjában nem szeretik a piacot, azt gondolván, a mai gazdasági-kulturális körülmények között nincs vagy csak alig-alig van szükség minőségre és művészetre. Szükség van tehát az állam, az önkormányzat segítő támogatására.
Pedig mindennek megvan a maga közönségrétege. A művészszínháznak éppúgy, mint a népszínháznak, a kabarénak éppúgy, mint a táncszínháznak, a kortárs drámának éppúgy, mint a fizikai színháznak, az operettnek éppúgy, mint az operának. A színházak mai dolga missziójuk teljesítése mellett éppen az, hogy megtalálják és kineveljék saját közönségüket (fogyasztójukat), akik fizetni is hajlandók a színházi előadásért.
Ideje lenne végre tudatosítani, hogy a közgazdaságtan egyik alaptörvénye, a Marshall-kereszt, a színházakra is érvényes. A magas kereslet magas ár mellett találkozhat a kínálattal, alacsonyabb kereslet pedig alacsonyabb áron. Vagyis a közönség által kedvelt műfajok, (előadások, színházak) magas áron adhatók el, így jelentősen tehermentesítik a közösségi pénzek felhasználását. A viszonylag szűkebb közönségigényeket kielégítő művészszínházak - legyenek azok közösségi vagy magántulajdonban, - pedig kevesebb jegybevételre számíthatnak, így szükségük van közösségi pénzre, támogatásra.
Nincs mit tenni. Akármennyire is ódzkodik a színházvezetők nagy része a magánosítástól és a piactól, megkerülhetetlen, hogy a színházak egy része valódi versenyben méresse meg magát a színpadon. Ehhez, átmenetnek, kiváló működési forma a non-profit kft.
Sukoró, 2011. szeptember
dr. Venczel Sándor
színházi közgazda
+36-209-539-352
sukoro@gmail.com
Pedig megérett az idő a változásra. Egyre több színház működik céltudatosan is profitorientáltan, egyre több a fejlett piacgazdaságoktól történő importálás, egyre több színház érett meg a csökkentett támogatású vagy támogatásmentes piaci létre.
A nemzetközi pénzügyi-gazdasági válság a tulajdonosokat is megfontolásra készteti: egyre több színházból kapjuk a hírt, hogy a fenntartó állam, illetve önkormányzat jelentős összegekkel csökkenti a reálértékben már így is évről-évre csökkenő költségvetést. A mostani csökkentések többsége azonban már nem a megszokott és „kigazdálkodható” támogatás-elvonás, hanem olyan jelentős forrás-csökkenés, amely egyes színházakban a társulat, máshol pedig a repetoár-játszás megszűnését „eredményezi”.
A strukturális változtatások közül a legjelentősebb, hogy a fővárosban az eddig költségvetési intézményként dolgozó színházak non-profit kft-vé alakulnak át. A fővárosi színházak fele már eddig is non-profit kft-ként dolgozott, átalakulásuk közel tíz év alatt zajlott le. (Akkor még közhasznú társasággá, később non-profit kft-vé.) A már ilyen gazdálkodási formában működő színházak gazdasági igazgatói bizonyíthatják, hogy ez a működési forma lényegesen jobban megfelel a színházi működés elvárásainak és hatékonyságának, mint a költségvetési intézmény, egyszóval lényegesen megkönnyíti a színház adminisztratív és gazdasági működését. Gondoljunk az üzleti terv konkrétságára, a rugalmasabb munkaszerződésre, az előirányzat-módosítás nehézkességére, a pénz- és előirányzat-maradvány felhasználására, és így tovább.
Az átalakulástól azonban nem lesz több forrása a színházaknak, hisz tudjuk, hogy a működési forma önmagának pénzt nem terem. (A tíz évvel ezelőtt elindított átalakításkor a tulajdonos fő reménye az volt, hogy a közhasznú társaságokba könnyen fog utat találni a magántőke. Azóta ez az álom semmivé lett.)
Az átalakulás többekben kelt keserű érzéseket. Sokan vélik úgy, hogy a költségvetési forma nyugalmat, biztonságot és főleg rendszeres pénzt jelent a színházaknak, míg a non-profit kft. - non-profit jellege ellenére - már egy olyan átmeneti forma, amely előbb-utóbb a piacra viszi a színházakat. A művészek pedig alapjában nem szeretik a piacot, azt gondolván, a mai gazdasági-kulturális körülmények között nincs vagy csak alig-alig van szükség minőségre és művészetre. Szükség van tehát az állam, az önkormányzat segítő támogatására.
Pedig mindennek megvan a maga közönségrétege. A művészszínháznak éppúgy, mint a népszínháznak, a kabarénak éppúgy, mint a táncszínháznak, a kortárs drámának éppúgy, mint a fizikai színháznak, az operettnek éppúgy, mint az operának. A színházak mai dolga missziójuk teljesítése mellett éppen az, hogy megtalálják és kineveljék saját közönségüket (fogyasztójukat), akik fizetni is hajlandók a színházi előadásért.
Ideje lenne végre tudatosítani, hogy a közgazdaságtan egyik alaptörvénye, a Marshall-kereszt, a színházakra is érvényes. A magas kereslet magas ár mellett találkozhat a kínálattal, alacsonyabb kereslet pedig alacsonyabb áron. Vagyis a közönség által kedvelt műfajok, (előadások, színházak) magas áron adhatók el, így jelentősen tehermentesítik a közösségi pénzek felhasználását. A viszonylag szűkebb közönségigényeket kielégítő művészszínházak - legyenek azok közösségi vagy magántulajdonban, - pedig kevesebb jegybevételre számíthatnak, így szükségük van közösségi pénzre, támogatásra.
Nincs mit tenni. Akármennyire is ódzkodik a színházvezetők nagy része a magánosítástól és a piactól, megkerülhetetlen, hogy a színházak egy része valódi versenyben méresse meg magát a színpadon. Ehhez, átmenetnek, kiváló működési forma a non-profit kft.
Sukoró, 2011. szeptember
dr. Venczel Sándor
színházi közgazda
+36-209-539-352
sukoro@gmail.com
