"Az állam nem kezeli felnőttként a függetleneket" - Szabó Györgyöt kérdeztük

A csőd szélére juthat a független színházi szféra, ugyanis a pályázaton elnyert pénzekről a mai napig nem kötöttek szerződést. A Színház.hu úgy tudja, már válságstábot is összehívtak ez ügyben. A találkozóról és a helyzetről Szabó Györgyöt, a Trafó igazgatóját kérdeztük.

Úgy tudjuk, válságstábot is összehívtatok ez ügyben. Mit vitattatok meg?

Szabó György: A látható tendenciát, miszerint az állam nem kezeli felnőttként a független területet. Arról beszéltünk, mit tehetünk most, pénz nélkül, hogyan tudjuk fenntartani a művészek munkáját. Hosszútávon pedig azon kezdünk el gondolkodni, miként lehet egy hatékonyabb infrastruktúrát, művészetet segítő rendszert, kapcsolatokat kialakítani a műhelyek, menedzserek között. Úgy fogalmaztam a találkozónkon, hogy nagyon sok alrendszer, szinte sziget módjára működik, de meg kell vizsgálnunk, miként tudjuk őket jobban összehangolni. Egyébként a most kialakult helyzet a Trafót is érinti közvetetten, hiszen alternatív társulatokkal dolgozunk együtt, tehát önös érdekünk, hogy a hajón mások is legyenek, azaz a társulatok körül a helyzet minél rendezettebb legyen.

Az összefogás hiánya mellett még milyen problémákat érzékelsz?

Szabó György: A területünkön működő kvázi intézmények és a művészek közötti kommunikációban komoly gondok merülnek fel nap, mint nap. Mondok egy példát, ami szemlélet és gyakorlat kérdése egyaránt. Természetesen rendszerint kopognak a művészek a Trafónál, hogy szeretnének ilyen-olyan produkciót csinálni. De néhányan kicsit túl korán szeretnének léptéket váltani, hiányzik az ehhez szükséges tapasztalat. Gyakran tapasztaljuk azt a problémát, hogy aki produkciót szeretne létre hozni, az sokszor már nem látja át gazdaságilag, miként lehet a premier után játszani a művet. Általában a premier után döbben rá az alkotó, hogy 12 szereplőt vagy táncost nehéz mozgatni. Pályázatkor mind a mai napig nem alakult ki egy átlagbér, így a pályázatokban érdekes dolgokat lehet olvasni. A Krétakörösök globális szakmai kérdéseket is felvetettek, például azt, hogy ez a terület mit akar képviselni, miként viszonyul a nagyszínházi rendszerhez. E válaszoknak, majdan a pályázatokban is tükröződniük kéne. Sok probléma merül fel, például az, hogy a színház praktikus részét figyelmen kívül hagyják az alkotók, miközben a világ egyre inkább piaci alapú. Szóval van mit átgondolni.

Az elvonásokat minek tulajdonítjátok?

Szabó György: Annak, hogy a független szférának nincs a rendszerben meghatározott, konszenzusos szerepe, még akkor sem, ha az értékeit a budapesti kőszínházak felismerik. Ebből adódóan nem is látják a jelentőségét vagy degradálják, és sajnos a finanszírozás ehhez igazodik, ezért mára válsághelyzet alakul ki. Ez azzal fog járni, hogy teljesen elgyengül a terület megújulásra való képessége. Aki pozícóban van, természetesen nem akarja ezt látni, hiszen az alulról jövő, felfelé áramló dinamika, mindig megkérdőjelezi az adott status quot. Amíg nem beszéljük ki a dolgot, addig nagyon sok félelem, elhallgatás, jogos türelmetlenség marad, ami elégedetlenséggel párosul.

Azt mondod, a függetlenek értékeit más színházak is felismerik. Ezt hogy érted?

Szabó György: Mi hoztuk vissza a beavatószínházat, ma már kőszínházak is nyitni próbálnak ilyesmivel a fiatalok felé, részben a mi metodikánk alapján. A főváros be is emelte a színházi pályázatába ezt a tevékenységet. de szeretném megjegyezni, véleményem szerint, komoly szakember hiány van e téren. Másik példa: az egykor Krétakörös színészek után kapkodnak, amint a Hoppart megszületett szétkapkodták a társaságot, Pintér Béláék valamikor a Nemzetiben játszottak, Pintér Béla darabot játszanak vidéken, Bodó Viktor a Katonában fog rendezni, Horváth Csabáék a József Attila Színházban is dolgoztak. Marketingesek közt látok régi Trafósokat másutt is. tehát van oda-vissza járás, a módszereket vesznek át tőlünk, és ez így van jól. Arról nem beszélve, hogy nyúlnak ők is a tánc, a cirkuszművészet felé, nyitogatják a határokat. Ha ezt nem mondják ki, akkor annak oka van. Valószínűleg vidéken kevésbé érzékelhetőek, ezek csöndes folyamatok...

A Trafó helyzete most biztonságosnak tűnik?

Szabó György: Igen, szerintem mi ugyanúgy működünk tovább. A fővárosi költségvetésből kapunk támogatást, tehát nincs változás.

Rádijesztettek áprilisban, amikor arról lehetett hallani, hogy Szőcs Gézának tervei vannak a Trafóval és hogy problémát jelent a finanszírozása?

Szabó György: A „rámijesztettek” helyett inkább úgy fogalmeznék: fölébresztettek. Mindig azt mondom, hogy a hátrányból kell előnyt kovácsolni. Az már energia!

Vidnyánszky Attila a Kossuth Rádióban azt mondta, egyelőre kidolgozatlan a pályázatos színházak támogatása és nem tudni, hogy produkciókra, egyéves, vagy hároméves működésre lehet majd pályázni. Arról is beszélt, hogy a korábbi előadó-művészeti törvény hibájának tartja, hogy „a meglévő, hatalmas kincset, ami a magyar színházi struktúra, nem védték”, a „függetlennek mondott” színházak érdeke a társulatos színházak elé került. Hozzátette, hogy sok kőszínházat alternatívabbnak tart és a struktúra védelmét szorgalmazta.

Szabó György: Fontosnak tartom, hogy a különböző véleményekről, elképzelésekről, tervekről ne a sajtón keresztül értesüljünk, mert ez igazán érzékenyen érintheti az intézményeket. Nagyon jó lenne, ha ezek a dolgok csak akkor hangoznának el nagy nyilvánosság előtt, ha már a témában szakmai vita is lezajlott. Én megkérdőjelezem azt a gondolatot, miszerint egy monolit színházi struktúrát érdemes támogatni, ami a nagy szerkezetekre koncentrál. Anno, az egypártrendszerben az volt jellemző, hogy nagy cégek uralták a gazdaságot, de kevéssé hatékony módon. A „nagyok mellé” kellenek kisebb, mozgékony szervezetek közép szinten is.

Kapcsolódó anyagok: