Jancsó Miklós 90 éves! - Szemán Béla köszöntője

16 éves lehettem, amikor Pécsre utaztam haza vonattal Budapestről, mert éppen suli szünet volt. Mint mindig, akkor is olvastam a fülkében. Éppen akkor került a kezembe Jancsó Miklós és Hernádi Gyula : Vitam et sanguinem című filmregénye. Akkor már túl voltam a filmklubokban látott korai Jancsó-Hernádi filmeken. (Oldás és kötés, Szegénylegények, Így jöttem, Csillagosok katonák, Fényes szelek, Égi bárány etc. ) Sőt, nagy titokban a Magánbűnök közerkölcsök című filmet is láttam egy titkos vetítésen.

A lényeg, hogy Jancsó filmekkel a szememben és az agyamban kezdtem habzsolni a könyvet. Fura adottságom, de baromi gyorsan tudok olvasni, így mire leértem Pécsre, szinte kész is voltam a könyvvel.

Kimentem a folyosóra rágyújtani (akkor még lehetett) és miközben ott álltam a füstben, képzeletemben elkészítettem a filmet a regényből, szinte láttam magam előtt a jelenetek sorát, a színészek arcát és..... baromi szomorú lettem. Akkor már nem volt kérdés számomra, hogy a színészi pályára lépek, lesz ami lesz, (még akkor is, ha éhen halok... ezt később majdnem sikerült is megvalósítani a pályán, és most ismétlés lesz belőle, ahogy elnézem a dolgokat)... szóval baromi szomorú lettem, hogy nagy valószínűséggel nem fogok ebben a filmben szerepelni, pedig annyira élt bennem az olvasásának élménye. Az is eszembe jutott, nagyon valószínű, hogy nem csak ebben nem fogok játszani, hanem más Jancsó filmben sem. Nagyon dühös lettem, egyre ingerültebben szívtam a cigarettámat... igazságtalannak tartottam a sorstól. Jancsó akkor már 58 éves volt,világhírű filmrendező, a legnagyobb sztárokkal dolgozott, a hazai színészvilág olyan nagyjaival, akikre éppúgy felnéztem, mint rá magára. Én meg ott álltam 16 évesen, aki azt sem tudja merre induljon el, hogy az álmát valóra váltva színész lehessen.... szóval, igen kicsinek láttam a valószínűségét annak, hogy valaha is személyesen megismerhetem, nemhogy játsszak egy filmjében... féltem, igazságtalannak tartottam a sorstól, éppúgy, ahogy lehetetlenné tette nekem, hogy ismerhessem Pier Paolo Pasolinit, akihez nagyon sok kérdésem lett volna, és csak egyszer szerettem volna neki megköszönni a filmjeit. Kavarogtak bennem a képek és az érzések... egy újabb cigarettára gyújtottam, és hagytam, hogy gondolataim szárnyaljanak ki a robogó vonat ablakán...

jancsomiklos

Akkor ott a piszkos és büdös vonatfolyosón, egyik kezemben az égő cigarettámmal, ( még ma is rossz szokásom) a másikban a könyvvel kértem valamit a sorstól, ha úgy tetszik Istentől (akkor még nem ismertem). Azt, hogy ha tényleg olyan jó fej és igazságos akkor, nekem az életben legalább egyszer találkoznom és beszélgetnem kell Jancsó Miklóssal, hogy a neki szánt kérdéseimre választ kaphassak. Ha meg annyira nagyon tuti jó fej, akkor legalább egyik filmjében hagy mehessek át a képen, akár szótlanul is. Nem akartam, hogy Pasolinihez hasonlóan elkéssek a kérdésekkel, csak azért, mert későn születtem. Cserébe megígértem neki, hogy mindent megteszek azért, hogy a lehető legjobb színész legyek, ami csak telik tőlem, és hogy tisztességes ember leszek, csak teljesítse ezt nekem.

 

Teltek az évek. Én mindent megtettem, hogy a magam vállalását teljesítsem. Nem csaltam el a dolgot, de az hogy ez mennyire sikerült nem tisztem eldönteni. Mások örömmel megteszik helyettem. De egy valamihez ragaszkodtam, hogy tisztességesen tegyem.

 

Jöttek a színházak, szerepek, sikerek, bukások, csalódások és örömek. Éltem a felnőttek mindennapi életét, de nagyon sokszor eszembe jutott az a srác ott a vonatfolyosón. Leginkább akkor, mikor egy - egy új Jancsó filmre ültem be a moziba.

 

Aztán elérkezett az ezredforduló. És vele együtt Pasolini halálának 25 éves évfordulója. Remek alkalom volt arra, hogy ha már nem tudtam neki feltenni a kérdésimet, legalább egy emlékezést szervezzek neki, hátha pár embert megismertethetek művészetével. Nemcsak filmjeivel, hanem verseivel, regényeivel, festményeivel és újságírói munkásságával. Zubornyák Zoltán barátommal vállunkat egymásnak vetve sikerült megszerveznünk a Pasolini emlékhetet Budapesten. Erre az emlékhétre hívtunk előadókat, akik ismerték Pasolinit, vagy legalábbis munkásságukat. Zoli, -akiről akkor derült ki számomra, hogy szintén Jancsó csodáló- említette, hogy hívjuk meg egy beszélgetésre Jancsó Miklóst is, hiszen ő személyesen is ismerte Pasolinit. Remegett kezem lábam....

Elfogadta a meghívást és eljött a beszélgetésre. Mikor megérkezett a Merlin színházba, mi fogadtuk. Bemutatkoztam neki, kezet fogtunk. Én azt hiszem, hebegtem valamii köszönet félét, de közben az a srác állt ott a vonatfolyosóról 21 évvel ez előttről... könnyek szöktek a szemembe.

Egy köszönöm-öt elsuttogtam felfelé is, az ég felé (mintha legalábbis ott lakna fent az Isten, ahogy gondoljuk). Ő is tartotta a szavát!

Egy évvel később, már a Jancsó80 rendezvénysorozatot szerveztük. Hétfőnként a soireék Miki bácsiéknál, a rengeteg beszélgetés, kérdések, válaszok, anekdoták... többet kaptam, mint amit kértem. Zsuzsi szeretete, Dávid barátsága és Miki bá atyai tekintete.

Aztán egy Jancsó film, a Kelj fel komám, amiben benne lehettem, sőt beszéltem is benne....

És most a 90-ik születésnapját ünnepelhetem vele...

Azt hiszem, Istennel kvittek vagyunk!

Mindezt azért meséltem el, hogy elmondjam mindenkinek, ha valamit igazán akarunk és teszünk érte, és ha az  tényleg a mi utunk amit járunk, akkor előbb utóbb kvittek lehetünk az Úrral.

 

És azért, hogy Boldog Születésnapot kívánjak Miki Bá! Köszönöm, hogy vagy nekünk!

 

Szemán Béla
művészeti menedzser
Bozsik Yvette Társulat

süti beállítások módosítása