"Ellen kell állni a tömegkultúrának"

Az ifjúsággal és az oktatási intézményekkel való kapcsolattartásban, egy értő színházi közönség kinevelésében kíván modellt teremteni az elkövetkező években a debreceni Csokonai Színház - mondta Vidnyánszky Attila igazgató csütörtökön sajtótájékoztatón.

Mint kiemelte, a debreceni színház a közelmúltban nyert 36 millió forintnyi EU-támogatást a színház ifjúsági kapcsolatainak fejlesztésére. "Az évekkel ezelőtt megkezdett hasonló irányú lépéseink, az önként kezdett út jutalma ez a sikeres pályázat" - fogalmazott Vidnyánszky Attila.
A Kossuth-díjas rendező felidézte, hogy viszonylag későn, három-négy évvel ezelőtt kezdtek tudatosan nyitni a Vojtina Bábszínházból kikerülő közönség, a kisiskolások irányába.

debrecen "Ellen kell állni és alternatívát nyújtani az ízlést és a lelket deformáló, torzító, leromboló tömegkultúrának, ami körülvesz minket. Hiszünk abban, hogy ha a fiatalok megismernek egy más alternatívát, akkor maguktól is az értékesebb kultúra irányába indulnak el" - fejtette ki az igazgató.
Kulcsár Edit projektmenedzser arról számolt be, hogy Debrecen, Hajdúböszörmény és Nyíracsád több mint tíz intézményét, az óvodáktól a középiskolákig vonják be a projektbe az elkövetkező egy évben. Ezen időszak alatt változatos, a színháztevékenységéhez kapcsolódó programokat szerveznek, egyebek mellett színjátszó tábort és szakkört, vetélkedőket, mesefoglalkozásokat, színházbejárást. Folytatják a korábban elkezdett színháztörténeti filmklubot is, amelynek nagy sikere volt eddig.
Vidnyánszky Attila elmondta, hogy a Csokonai Színház látogatóinak több mint fele már most is általános- és középiskolás diák, de ebben a korosztályban tovább növelnék a teátrum népszerűségét. Az elkövetkező években várják a szaktanárok visszajelzéseit is, amelyeket be fognak építeni programjaikba - tette hozzá az igazgató.

süti beállítások módosítása