NKA: Jankovics helyett L. Simon lesz az elnök

Jankovics Marcell távozik a Nemzeti Kulturális Alap éléről, az új vezető L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke lesz.

A Nemzetierőforrás-minisztérium sajtó- és kommunikációs osztálya pénteken arról tájékoztatott, Réthelyi Miklós miniszter „közös megegyezés alapján 2011. október 15. napjával felmentette Jankovics Marcellt a Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága elnöki posztjáról és egyidejűleg L. Simon Lászlót nevezte ki e posztra”.

lsimon

Mint közölték, a személycsere oka, hogy a 2012. évi költségvetés más szempontokat előtérbe helyező és más koncepciójú irányítást ad a Nemzeti Kulturális Alapról és annak pénzügyi kerete felosztásáról döntő bizottság számára. Jankovics Marcell szakmai tudására és munkájára a minisztérium továbbra is számít.
Jankovics Marcell nem kívánta kommentálni a döntést. A Népszava pénteki cikkében még azt valószínűsítette, hogy az eddigi NKA-vezető távozását kedden jelentik be hivatalosan. A lapnak Jankovics Marcell  világossá tette, hogy folytatta volna a munkát az NKA élén. A Kossuth-díjas filmrendező 2010 augusztusa óta irányította a szervezet működését.
L. Simon László, az NKA új elnöke elmondta: az alap működésével kapcsolatban több átalakítást is tervez. Beszámolt arról, hogy egyszerűsíteni szeretné az adminisztrációs környezetet, ezzel kapcsolatban már dolgoztak is ki javaslatokat. Azt szeretnék, hogy kisebb legyen az adminisztrációs teher és az adminisztrációs költség az alapon belül.
"Mindent meg kell tenni azért, hogy az alap forrásai ne csökkenjenek tovább, új szakkollégiumi rendszer kell, amelyik figyelembe veszi a megváltozott finanszírozási és szakmai körülményeket" - fogalmazott L. Simon László. 
Hozzátette, az NKA elnöki az országgyűlési bizottsági elnöki poszt együttes betöltésének semmilyen jogszabályi akadálya nincsen, a két tisztség nem összeférhetetlen.

 

Kapcsolódó cikk:

 

  • "A kultúrához való hozzáférés alkotmányos alapjog" - Művészeti szervezetek nyílt levele / Pénzt folyósít az NKA

    A csőd szélére juthat a független színházi szféra, ugyanis a pályázaton elnyert pénzekről a mai napig nem kötöttek szerződést. Ezért nyílt levélben fordultak a minisztériumhoz művészeti szervezetek.  "A kultúrához való hozzáférés alkotmányos alapjog. A művészeti szervezetek működése illetve működésképtelensége nem szűk szakmai belügy" - írják. Levelük közzétételével egyidőben a NEFMI is közleményt adott ki, miszerint pénzt folyósít a Nemzeti Kulturális Alapnak.

süti beállítások módosítása