Dörner György pályázata

A 7óra7, a Revizor és a Színház.net közös közlése

 

 

Tarlós István, Budapest főpolgármestere alapos megfontolás után a szakmai bírálóbizottság ajánlásával ellentétben Dörner Györgyöt nevezte ki az Új Színház igazgatójának. Dörner (Csurka István, a színház intendánsa szellemi hevületében fogant) pályázatát nem hozták ugyan nyilvánosságra az illetékesek, pedig érdemes a közfigyelemre: először fordul elő ugyanis, hogy valaki ideológiával és nem (akár álcázott) szakmai koncepcióval nyer színházat. A markáns eszmekört tükröző pályamű itt-ott egy ideig elérhető ugyan a világhálón, de például az egyik közzétevő szervere a közzététel után bámulatos módon leállt. Mi, a 7óra7, a Revizor és a Színház.net szerkesztői úgy gondoljuk, olvasóink joggal tartanak igényt e pályamű ismeretére, ezért az alábbi linken mindannyian, a közlés tényében egyetértve közöljük.

A nyertes pályázat itt olvasható.

 

2011. október 7.

süti beállítások módosítása