Börtön-vendégjáték - Színház a családon belüli erőszak ellen

Az október 11-i soproni vendégszereplés keltette fel a győri Végrehajtási Intézet figyelmét a Thália Színház "A fiú a tükörből avagy rekviem a gyerekkorért" című előadására. A "Színház a családon belüli erőszak ellen" alcímű előadást különös helyre, a győri börtönbe hívta vendégjátékra, melynek október 24-én délután a szereplők, Makranczi Zalán és Perjés János eleget is tesznek.

A_fi_a_tkrbl_046

 

Perjés János: A májusi bemutató sikere és visszhangja után fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy az érintettekhez "helybe vigyük" a darabot. Most tartunk abban a fázisban, hogy vidéki befogadóhelyszíneket keresünk, több színház is nyitottnak mutatkozik, így játsszunk például október 11-én Sopronban, a Liszt Művelődési Központban. Az előadás többek között terápiás hatású célkitűzéssel jött létre, mely a múltbeli sérelmeket, tetteket, bűnöket felfedni és feldolgozni tanít.

Makranczi Zalán: Nekem komoly szándékom és igényem, hogy a színház segítséget, kapaszkodót nyújtson a nézőknek. Ezért is különösen fontos, hogy a külvilágtól hermetikusan elzárt falak mögött, fogva tartottaknak mutathatunk be egy erőszakos szituációkkal teli, fizikai és lelki terrort megelevenítő történetet. Én forgattam már börtönben, nagyon kemény élmény volt, de elítéltek előtt még nem játszottam. A felkérés után mondtam is Jánosnak, hogy készüljön fel a katartikus élményre.

Perjés János: Szeretném szó szerint idézni a börtönparancsnok úr célját, ami nagyon fontos és szívesen vállalunk vele közösséget: "Immár harmadik évben működik a 'Megbántam, jóvátenném' programunk. Legfontosabb szempontunk egy előadás, társulat kiválasztásánál az érték, amit közvetítenek és amit befogadhatnak a fogva tartottak. A mi munkánk elzárt falak mögött zajlik, sok misztikum tapad hozzá, a helyes út meghatározása a "megtévelyedett elítéltek" számára a mi feladatunk, ehhez szükségünk van a társadalom önként segítő és vállalkozó tagjaira, akik a világból azt a szeletet mutatják, ami a helyes és a jó. Eddig több neves előadó, társulat tisztelt meg bennünket azzal, hogy karitatív tevékenységként behozott valami "jót", ami sokszor a "szabad világból" is hiányzik. Nagyon örülök, hogy "A fiú a tükörből avagy rekviem a gyerekkorért" című előadással vállalkoznak erre a nem mindennapi feladatra, vagyis a "jó nagykövetének lenni a bűnösök barlangjában"

 

A fiú a tükörből... előadásai továbbra is a Thália Új Stúdiójában láthatók, előadás időpontok: október 13., 16., november 2. és 26.

süti beállítások módosítása