Móka Miki és barátai Tatabányán

Ha az ember már elég idős, akkor éppenséggel még emlékezhet negyven esztendővel ezelőtti kedvenc műsorára a tévé fekete-fehér őskorából: Móka Mikire és társulatára: Hakapeszi Makira, a Versmondó Lányra, az állandóan Mogyorós csokival vigasztalódó Hiszékeny úrra és a fejtörőket kérdező Furfangos Frigyes mesterre.

moka2

 

„Véget ért a móka mára, / Zárul Miki mókatára. / De ha tetszett, nemsokára visszavárhatsz, / Jóska, Sára, Tercsi, Fercsi, Kata, Klára, / S valahány név a naptárba' / Eljövök még hozzátok, / Viszont látásra pajtások!" Ezt, az adások végén elhangzó kis verset akkoriban egy ország tudta kívülről.

A Móka Mikit alakító színészek nagyon népszerűek voltak a gyerekek körében, főként Levente Péter, (1965-től), majd Gyabronka József és Sirkó László alakította a karaktert.

moka3

Levente Péter, aki 15 évig játszotta Móka Miki szerepét, így beszél erről:

"Ma úgy mondanánk, interaktív műsort csináltunk, a gyerekeknek nem volt kezükbe adott szövegük, az élő adás varázsának engedve alakultak a szerepek és a játékok. Számomra a gyerekek nem kellékek, háttér, avagy csupán közönség voltak, hanem alkotótársaim, játszótársaim. Ez óriási előny a sikeres együttműködésben. Ez volt a Zsebtévé, amely abban is újított, hogy stúdióműsorban itt alkalmaztunk először televíziós trükköket, például a Versmondó Lány egy meséskönyv lapjai közül lépett elő."

A televíziós magazinműsor messze túlnőtt keretein, évtizedekig volt a közönség kedvence, felnövekvő generációknak jelentett tartalmas szórakozást. Lévai Sándor bábtervező, aki több klasszikus mesehős bábfigura megálmodója (Mi újság a Futrinka utcában, Süsü), többek között a Zsebtévé bábfigurái is az ő nevéhez fűződnek.

A Zsebtévé szereplőivel most egy múltidéző, retro előadás keretein belül újra találkozhatnak a Jászai Mari Színház nézői.

A szereplők a kornak megfelelően lakmározzák a Boci csokit és a Piros Mogyoróst, isszák a Meggy Márkát és a Traubi szódát, miközben a régmúlt zenéi teszik igazán nosztalgikussá az előadást. Amíg a gyerekek felhőtlenül szórakoznak, Apu és Anyu visszakap egy darabot gyerekkorából, ahol újra ráismerhet kedvenc játékaira, meséire.

Tartsanak velünk egy kis időutazásra, ahol gyerekek együtt játszhatnak Móka Mikivel és barátaival!

 

moka5

 

Móka Miki és barátai

móka gyerekeknek

Az előadás Tóth Eszter ötleteiből és Janikovszky Éva Ha én felnőtt volnék című írásából készült.

 

Móka Miki: Maróti Attila

Versmondó lány, Bemondó néni: Nyári Detti

Hiszékeny srác, Takács Bálint : Kalmár Gergely

Furfangos Frigyes, Hakapeszi Maki : Pille Tamás

Díszlet, jelmez: Győri Gabi Bábtervek: Lévai Sándor a rendező munkatársa: Széplaky Petra

Rendező: Pille Tamás

Bemutató: 2011. október 10.

süti beállítások módosítása