Dörnerék ellen tiltakozik a MAZSIHISZ

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) tiltakozik az ellen, hogy az Új Színház élére a napokban kinevezett Dörner György színművész pályázata szerint intendánsának Csurka István írót kéri fel; ezt a náci szellemi körök újabb térhódításának nevezték.

Felhívták a figyelmet arra, hogy az intendánsjelölt az elmúlt majd két évtizedben a Magyar Igazság és Élet Pátjának (MIÉP) elnökeként "folyamatosan, támadta zsidóságot", és "a zsidóellenes érzelmek felkorbácsolására alkalmas nézeteket hangoztatott", a szélsőjobboldali mozgalmak "emblematikus figurája lett". Dörner György pedig korábban gyakran szerepelt szélsőjobboldali rendezvényeken - tették hozzá.

mazsihisz A Mazsihisz úgy ítéli meg, hogy Tarlós István főpolgármester ezen döntése "tovább erősíti a szélsőjobboldal szellemi befolyását abban a városban, amelynek mindig is jelentős tényezője volt a zsidó polgárság, és abba az irányba viszi Budapestet, amit a korabeli Bécsben követtek, amikor azt a nyilvánosan antiszemita nézeteket hangoztató Lüger polgármester vezette". A főpolgármester döntése "mély megdöbbenést keltett a zsidóság jelentős részében, és nagymértékben rontja szeretett fővárosunk hangulatát és megítélését" - fogalmaztak.
A vallási szervezet hangsúlyozta: "nem színházi, hanem politikai ügyről van szó", és "az olyan – az emberi egyenlőség mellett elkötelezett, a kirekesztés ellen rendszerint fellépő, konzervatív, vallásos értékeket valló - pártok, amelyek a fővárost vezetik, nem nyújthatnak segítséget ahhoz, hogy az antiszemita nézeteket vallók és hangoztatók vezető pozíciókat tölthessenek be fővárosunk közintézményeiben".

süti beállítások módosítása