Szenvedély-darab - Boldogtalanok a kecskeméti színházban

Újsághír alapján írta meg Boldogtalanok című drámáját, még 1923-ban. Bár a darabot ma már szerzője legismertebb színpadi műveként tartják számon, a hatvanas évekig alig játszották a színházak. A kecskeméti Kelemen László Kamaraszínházban most Szász János állítja színpadra a történetet. A bemutatóra október 7-én került sor.

 SZÁSZ JÁNOS A BOLDOGTALANOKRÓL:

Az utóbbi években orosz szerzők műveit rendezte Kecskeméten, ezúttal pedig egy magyar író drámáját állítja színpadra. Felkérték erre a feladatra?

- Nem, a Boldogtalanokat én választottam. Két évvel ezelőtt már megrendeztem Füst Milán drámáját Budapesten, a Radnótiban, de úgy éreztem, hogy érdemes lenne még egyszer megcsinálni, mert nem minden sikerült úgy, ahogy elterveztem, illetve azóta rengeteg új gondolat jutott róla eszembe. Tavaly filmet szerettünk volna készíteni belőle, ez a terv végül is meghiúsult. Így a kecskeméti színházban vettem elő újra a darabot.

- Melyek voltak azok a gondolatok, amelyek miatt azt érezte: ezt újra meg kell rendezni?

- A Boldogtalanokat nagyon erős férfi darabnak, és nagyon erős szenvedély-darabnak tartom. A férfi főhős, Húber Vilmos egy fekete, halálközeli alak. Nem feltétlenül abban az értelemben, hogy gonosz, egyszerűen csak elveszíti az emberi jellegét. Mindannyian ismerünk olyan férfiakat, akik hazamennek, és kezükben a sörrel csak bámulnak maguk elé, kedvetlenek, és halálosan boldogtalanok. Ez egy nagyon ismerős modell az egész világon. Vilmos is ilyen.

- Közben ott van a két nő, akik egymással harcolnak a szeretett férfiért. Az ő sorsukban mi foglalkoztatta Önt a leginkább?

- Van ebben a történetben egy nagyon fontos küzdelem, amit egy nő folytat egy férfi szerelméért, vagyis Róza Vilmosért. Engem elsősorban az érdekelt, hogy Róza milyen áldozatokat hoz? Egyrészt lemond a gyermekéről, kiadja dajkaságba. Még egy lányt is felhoz a lakásba, és megosztja vele az ágyát. De arra is képes, hogy egy másik férfi szeretőjévé váljon, csak azért, hogy ki ne rakják őket a lakásból. Ezek hihetetlenül nagy áldozatok. A másik lány, Vilma pedig tulajdonképpen Róza és Vilmos áldozata. Felcipelik őt a lakásba, majd a végén Róza egy pisztolyt ad a kezébe, mert úgy érzi, csak úgy tarthatja meg a szeretett férfit, ha megöli… A vége mindenképpen tragédia. Ez a darab egy valóban megtörtént bűnügy alapján íródott. Manapság is hallunk ilyesmit a napi hírekben, hogy féltékenységből megölte valaki a szeretőjét, élettársát, vagy akár anyját, apját, a saját gyermekét. Ezek kisszerű emberi tragédiák, ahogyan Róza, Vilmos és Vilma története is az. A darab hősei egyszerű emberek – egy nyomdász, két munkáslány, egy nagyon szegény anya és egy prostituált –, éppen ezért a helyzetek is életközeliek.

- Milyen térbe helyezték a drámát?

- A kecskeméti színház három játszóhelye közül a Kelemen László Kamaraszínházban mutatjuk be a darabot. Mindenképpen kamaraszínpadra való, hiszen ebben a kisebb térben sokkal emberibb, intimebb lehet az előadás. Itt nem kell emelt hangon, nagy gesztusokkal játszani. Menczel Róbert díszlet-, és Vereczkei Rita jelmeztervezővel arra törekedtünk, hogy a saját korában, azaz az 1910-es évek közepén tartsuk a darabot. A színek pedig nagyon visszafogottak, egyfajta szomorú szürkeség hat át mindent. A tér jellegzetes elemei lesznek a hatalmas papírbálák, hiszen a főszereplő nyomdász, és a történet a papi nyomdában is játszódik. Rengeteg boros üveget is láthatnak majd a nézők, mert ebben a történetben az alkoholizmus is nagyon markánsan megjelenik. Annyi lesz az érdekessége még a játéktérnek, hogy nem próbáljuk meg eltakarni kulisszákkal, illetve a nézőket már az előtérben a színpadihoz hasonló papírbálák és kellékasztalok fogadják majd. Az illúziót a takarások helyett a színészek maguk keltik életre.

- Mit gondol, kiket szólít meg leginkább ez az előadás?

- Tarkovszkij mondja: a művészet arra való, hogy az ember önmagára ismerjen, és tanuljon saját magáról. Így tehát talán azokat, akikben megvan az a képesség, hogy felismerjék magukat, vagy a környezetükben élő lecsúszott embereket. Véleményem szerint a Boldogtalanok egy kegyetlen, gyönyörű történet, páratlan magyar dráma, amely Csehov darabjaihoz hasonlatos. Úgy is mondhatnám, hogy ez a magyar Platonov, csak hiányzik belőle az a könnyedség és humor, ami Csehovnál megtalálható.

- Milyen érdekessége lesz még a kecskeméti Boldogtalanoknak?

- Puskás Gyula élő harmonikaszóval kíséri az előadást. Talán annyit még elmondanék, hogy külföldön és belföldön is mindig vendégként dolgozom, de itthon nem is megyek szívesen sehova máshova, csakis Kecskemétre. Már három éve dolgozom a hírös városban, és azt gondolom, hogy ez a társulat egyre érettebb, egyre jobb. A színészek munkája, felkészültsége, egyáltalán az a színészi minőség, amit képviselnek, semmivel sem kevesebb, sőt, több mint egy fővárosi színházban.

BOLDOGTALANOK

MÚLTIDÉZŐ FOTÓK:

1963. április 1. Béres Ilona és Psota Irén a Boldogtalanokban, színművet Pártos Géza rendezésében mutatta be a Madách Színház Kamaraszínháza

1978. február 15. Piróth Gyula Huber Vilmos, papi nyomdász és Csomós Mari Gyarmaky Rózsa, nyomdai munkáslány szerepében,

rendező: Székely Gábor

1982, Boldogtalanok a Katona József Színházban, Gobbi Hilda és Szirtes Ágnes

1983. a dráma televíziós változatát készítik a Magyar Televízió IV-es stúdiójában, Székely Gábor rendezésében, Papp Verával

2005. október 21. Vass Teréz Víg Vilma és Schell Judit Nemesváraljai Gyarmaky Róza szerepében a Boldogtalanokban, amelyet október 25-én mutattak be a Nemzeti Színház Stúdiószínpadán, Ács János rendezésében

2009. december 17. Nemesváraljai Gyarmaky Róza szerepében Petrik Andrea a Radnóti Színházban

Forrás: Színház.hu, Kecskeméti Katona József Színház