Új Színház-ügy: BODOLAY levele

"Dörner György, aki több szerepet játszott el remekül kecskeméti igazgatásom alatt, rosszul emlékszik, – NEM EGYEZTETETT velem semmit előre. Utoljára a pécsi pályázata kapcsán jelezte nyáron, hogy ha ott ő lenne az igazgató, akkor örülne, ha nála rendeznék. Azt a szövegét SEM olvastam. A felsorolt darabokat és a pályázat tényét/szövegét a NET-en láttam először, a kinevezés után" - közölte Bodolay Géza rendező a Színház.hu-val.

"A felsorolt színművek között három-négy található, melyeket bármelyik színház bemutathatna. Ugyanakkor örömmel rendezném, teszem azt: Thomas Bernhard valamelyik darabját, az Új Színházban is, tökéletesen függetlenül attól, hogy éppen ki az igazgató.

 

Javaslom például ezúton A színházcsinálót vagy a Heldenplatz-ot. Csurka Istvánt nemhogy a legjobb magyar drámaírónak nem tartom, de egyik művét 1991-ben – beosztott ifjú rendezőként – visszaadtam Lendvai direktor úrnak, hogy: NEM.

 

Kezdem magam úgy érezni, mint feltehetően szegény József Attila, mikor a szovjetnek nevezett enciklopédiában a hírhedt moszkvai emigráns író fasisztának aposztrofálta őt a harmincas években. Apám amúgy a magyar egyetemisták fegyveres antifasiszta ellenállóinak helyettes vezetője volt 1944-ben, majd öt évet börtönben töltött, mint antikommunista.

 

bodolay_cikkbeKovács Zsolt felvétele

A legkülönfélébb színész-igazgatók kinevezéseinek hajnalán szinte alig volt ellenállás, sőt: a mérvadónak képzelt zsurnálkörök immár az ellenkezőjét firkálják egykori meggyőződéseiknek e direktorok némelyikéről, ahogy az Új Színház egykori igazgatójának eltávolíttatását szintén tátott szájjal nézték végig anno.


Ehhez képest most, pár nap alatt, röhejes és komoly emberek egész hada próbált rávenni, már a pályázat megjelentetésének éjszakáján: hogy azonnal határolódjak el, és még nem tudom, mit írjak alá, de: izibe.

 

Azt hittem, Jiri Menzel példáját követve, lehet szarni az egészre. De immár az ő levelét is olvastam, tehát: nem lehet.


Kecskeméti direktori mandátumom tíz éve alatt a színházunkban akkor játszó színészek és rendezők közül tíz, azaz TÍZ vált utóbb igazgatóvá valahol.

 

Közülük ketten a budapesti Nemzetiben. Semelyik kinevezéshez nem volt soha semmi közöm, s remélem, hogy soha nem is lesz, ahogy egyetlen létező kinevező cégre sem bírok ránézni hányinger nélkül. Mondhatnám persze, hogy szánom-bánom, de se nem szánom, se nem bánom".

 

Bodolay

 

 

Az Új Színház-ügy részletei

Összefoglalónk folyamatosan frissül

Összefoglalónkból kiderül, mi történt az Új Színház körül az elmúlt hetekben. Cikkünk folyamatosan frissül és azt is beavatja az eseményekbe, aki eddig nem értesült róluk.

 

Interjúk szakmai bizottsági tagokkal:

Interjú Ascher Tamással

Interjú Bérczes Lászlóval

Interjú Herczeg Tamással


süti beállítások módosítása