Október 14-én mutatja be Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli című szatirikus vígjátékát a Gárdonyi Géza Színház. Ennek kapcsán pár szösszenet a szerzőtől a menthetetlen összezártságról és a fociról.
Egressy Zoltán
- Szeretem a focit, bár gyerekkoromban sokkal jobban bele voltam bolondulva, akkor még a magyar fociba is. Most főleg a Barcelona meccseit nézem rendszeresen. A Sóskának a közege a foci, és persze ürügy, mert hát nem ez az igazi lényeg, hanem három ember menthetetlen összezártsága. Azért három, mert így ketten mindig szidhatnak egy harmadikat, aki kimegy. Az egyikük azért Művész, mert verseket ír, a másik azért Szappan, mert sikamlós, a harmadik pedig azért Szomorúszájú, mert a fiam így hívta annak idején Darth Vader fehér katonáit – mondja az író.
A rendező, Dér András szerint Egressy az egyik legjelentősebb kortárs drámaírók egyike. Hihetetlenül jól rajzol karaktereket, dialógusokat. A darab mai, hétköznapi történet, három különböző karakter sportöltözőbe összezárt drámája, mély emberismerettel és humorral. Ismerős helyzet, mindenki találkozik ilyen problémákkal. A karrier kérdése, az elmulasztott lehetőségek, az ábrándok kergetése, a szerelem, a NŐ, az egymásra utaltság. Az előadás szereplői: Hüse Csaba, Nagy András és Radvánszki Szabolcs, akik először játszanak együtt.
fotók: Gál Gábor
forrás: Gárdonyi Géza Színház, Eger
Azért sejtem - részlet Egressy Zoltán litera.hu-s netnaplójából (2006. április 24.)
Néha futballozik a Színészválogatottban, ahogy én is. Nem színész, de hát én sem. Ma az aszódi nevelőintézetben volt meccs, az ő Mercedeseben utaztam, hallgattam vele kedvencét, a Nessun Dormat Pavarottitól. De ez semmi a hátsó üléshez képest. Ott igazi színész ült, maga a Hídember utazott velünk. A választás napján!
Az imént elhúzott felettem egy repülőgép. Ferihegy felé tart, nemsokára leszáll. Zuglóban légifolyosó alatt sikerült lakást vásárolnunk, gyakorta történik hasonló esemény. Meggyőződésem szerint illúzió az egész. Lehetetlen egy ekkora, nehéz szerkezetnek levegőben maradnia. Hát gravitáció. Valóban a levegőben van, ez nem kérdés, a kérdés az, hogy ez miként lehetséges, ha lehetetlen. Magyarázatom szerint a közös hit tartja fenn. Olyan, mint a telefonálás. Az emberek azt hiszik, létezik ilyen. Gyerekkorban megszokják, és később nem jut eszükbe, mennyire nonszensz. Attól tartok, hogy ha bármelyik gépen egyetlen egyvalakinek eszébe jut, hogy ilyen nincs, azonnal lezuhan a gép.
Két különösen fájdalmas futballélményt őrzök gyerekoromból. Az egyik a 78-as argentin-magyar. A másik egy 1984-es Aberdeen-Újpest kupameccs. A visszavágón úgy másfél percet kellett volna kapott gól nélkül kihúzni Skóciában a továbbjutáshoz. Szendrei József volt akkoriban az Újpest kapusa, kiállították, kikaptunk, kiestünk. Csámpi a magyar labdarúgás furcsa figurája volt, szerették a szurkolók, bolondnak tűnt, mint minden kapus. Néha futballozik a Színészválogatottban, ahogy én is. Nem színész, de hát én sem. Ma az aszódi nevelőintézetben volt meccs, az ő Mercedeseben utaztam, hallgattam vele kedvencét, a Nessun Dormat Pavarottitól. De ez semmi a hátsó üléshez képest. Ott igazi színész ült, maga a Hídember utazott velünk. A választás napján! Szerencsére nem erről, hanem József Attila istenes költészetéről folytattam eszmecserét vele Aszódig, aztán vissza. A Hídember az is mesélte, milyen jóban volt Eörsi Istvánnal, hogy szerették egymást, pedig ugye mennyire másként látta ő a világot, a halála előtt találkoztak, megölelték egymást. Erről és József Attiláról természetesen szívesen beszélgetek vele máskor is. Szendreivel meg a régi Újpestről.
Állítólag az aszódi gyerekek közülük sokan semmit nem követtek el, a szüleiket fedezik, akiknek így nem kell börtönbe menni. A gyerekek viszik el a balhét. Csak nem szeretek ilyeneket írni, hogy „elviszi a balhét". Azt se, hogy „szivat", vagy hogy „tele van a hócipőm". Ezekből ma rendkívül sokat hallottam. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a modorosságot viszont szeretem. Vagy inkább kedvelem, így modorosabb. Sok benne az irónia.
Már vége ám mindennek, van eredmény, nem tudom, mai utastársaim mit gondolnak (azért sejtem), szerintem mindenesetre nem csak a kutya bölcs, melyről írtam pár napja, hanem Magyarország is. Szereti a nyugalmat, nem szereti az agresszivitást. És tetszett a kiabálás a győztes pártnál, hogy „Magyarország, Magyarország!" A kisajátított szavak kisajátítatlanodnak talán.
Ági mostanában szelektív hulladékgyűjtőbe hordja a szemetet, nagyon helyes, ma én is elkísértem, mielőtt szavaztunk volna. A konténerek között hatalmas szemétkupac pihent, banánhéjjal, ételmaradékokkal. Hát ez van. Ugyancsak magyar sajátosság az előzés. Ha például gyógyszertárban, közértben, mindegy, akárhol sorban áll az ember, és hirtelen nyílik egy másik pénztár, nem létezik, hogy az lépjen oda, aki egyébként következik a sorban. Egészen biztos, hogy hátulról valaki odaugrik. De mire gondol? Hogy ügyes volt? Szemfüles? (...) Egressy Zoltán
folytatás és további netnaplók a szerzőtől a Literán >>>
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.