Így szóltatok az ÚJ Színház-ügyhöz - A Dörner kebabtól Hollywoodig

Amióta Dörner György pályázatával elnyerte az Új Színház igazgatását a Színház.hu-n és Facebook oldalunkon igen sűrűn kommentelnek a látogatók. Ezért a bejegyzések egy részét csokorba gyűjtöttük. Cikkünkben arra adunk választ, miként szólaltak meg olvasóink, bloggerek és tüntetők az Új Színház-ügy kapcsán.

"Főpolgármester úr, akkor most mi legyen? El kellene dönteni, mert ez így színjáték, színház nélkül". (komment)

 

Kéréssel

"Mondjuk, játsszuk azt, hogy olyan országban élünk, ahol a színház színház. Ahol például darabokat játszanak. Füst Milánt, ilyesmit. És minden izgalom a színpadra és a nézőtérre korlátozódik. Játsszuk azt...!" - fogalmazott egy dramaturg. Többen azokhoz fordultak kéréssel, akik a színházi szakmában dolgoznak: “Színházi szakma valamennyi munkatársát megkérem: ne dolgozzanak Dörner-Csurka féle színházban!”, “Sarkadi Imre, Márai Sándor, Illyés Gyula, Németh László, Szabó Magda, és mások örökösei/jogutódai fogjanak össze!” – vetették fel. Mások kifejezetten Dörner Györgynek tettek javaslatot: "Nyilvánosan kérjen elnézést!". 

dornerkebabA Dörner-kebab a De a pék.. közösség oldaláról - "Ez nem csak a péknek szól, hanem az életérzésnek"

Pártosan, pártatlanul

Néhányan a leendő igazgató pártjára álltak, mivel "régóta hiányzik már egy népi-nemzeti irányvonalú teátrum", és Dörner egyébként kiváló színész. Ha pedig az összes baloldali művészt is megbélyegeznék, "akkor Magyarországon már rég nem lenne színházi élet".

A legtöbb kommentelő azonban nem kímélte Dörnert, mondván: "Pályázata tartalmában és a formai elvárásokat tekintve is tragikus. Jobb helyeken egy ilyen a kukában landol". Volt, aki azt tette hozzá: "Teljesen világos, hogy fogalma sincs ki kicsoda, valaki súgta a cuccot, akart kicsit a határontúliakra is hivatkozni, gondolván ezek úgyis mindennek örülnek, mint a majom... Érdekes, épp olyanokat szúrt ki, akik kétlem, hogy beleillenek a hátország sztoriba ultrajobb szerelésben....mert hogy nem azt hordják". Volt, aki tudatta, a pályázatban vendégrendezőként megnevezett, Bocsárdi Miklóst "még nagy erőkkel keresik". 

"Nem elég, hogy osztrák szakmai szervezetek is felháborodtak Tarlós István döntésén, most már Závada Pál is megnyilatkozott: „színházból nem lehet ordas eszmék temploma”, s ami még fájdalmasabb, nem engedélyezi, hogy darabjait az Új Színházban játsszák. Dörner valószínűleg azóta egyfolytában sír, és felhívja ismerőseit, ki ez a Závada egyáltalán" - írták egy helyütt.

Páran azt is felvetették, "a nemzeti kultúra iránti mély tiszteletet és elkötelezettséget akár a magyar nyelv ismeretével is demonstrálhatta volna a pályázó", és "írhatna valaki tanulmányt 'A helyesírás és szerepe a mai magyar közéletben' címmel".

Akadt, akit a pályázat szinte buzdított: "Elolvastam, és úgy döntöttem, hogy én is pályázok egy színházigazgatói posztra. Pályázatom a következő: Aggyatok nekem egy szinházat, mert akarok eggyet." Volt, aki megdöbbent: "Hoppá! Akkor ez csak a forgatókönyv szerint megy? Hmmm... Így viszont durva reklámfogás".

Pozsgai Zsoltnak és Csurka Istvánnak is jutott néhány dehonesztáló szó. "Zsák a foltját. Vagy ez a tál lencse?" - kérdezte egy hozzászóló. A hírre, miszerint Dörner Csurkát tartja a legjobbnak, valaki azt írta: "Erősen látszik, hogy Dörner az utóbbi 20 évben kiszorult a színházi életből, mert ezalatt jó néhány remek magyar drámaíró debütált". Néhányan sajnálkoztak amiatt, hogy Pozsgai elvállalta a főrendezőséget: "Na szép, ennyi az egész, egy ember, aki mindent elkövetett azért, hogy bekerüljön a szellemi Olümposzra, de nem fogadták be, s amint adódik egy lehetőség, felmászik a burgonya szárára is, csak hogy magasabbnak tűnjék".

hatorsz

Kérdéssel

A tiltakozásokról szóló nyilatkozatok kérdéseket is felvetettek: “Én tudom, hogy mindenkinek kell a munka, na de mindenáron?... Ez az a határ, amikor fel kell állni, és otthagyni ezeket a zavarosfejűeket! Hogy fognak előadást csinálni műszak, diszlettervező, sminkes, világosító nélkül?” Volt, akik próbált megfelelni erre: “Nem kell se műszak, se tárvezető, se sminkes. Úgyis piros-fehér-zöld fürdőköpenyben jönnek a nézők, és ordítanak: ria-ria-hungária.”

Elgondolkodva

Találni olyat, aki jogi szempontból is megvizsgálta a botrányt: "Lelkiismereti kérdés, hogy egy alkalmazott, legyen akár művészeti, akár technikai munkatársként a színház tagja, egy szélsőjobbos ideológia képviseletét, terjesztését vállaló színházi programban részt akar-e venni vagy sem. Amennyiben nem, akkor lelkiismereti okokból ott kell hagynia a munkahelyét. Tehát indirekt módon - a válság kellős közepén - utcára küldenek, vagy saját elvi elköteleződéseinek megtagadására kényszerítenek minden olyan Új Színházast, aki a programjukkal nem ért egyet. Ez viszont jogi sík, hiszen a lelkiismereti szabadság megsértése alkotmányba ütköző cselekedet, így az is, ha bárkit saját meggyőződésével nem egyező gondolatok kinyilvánítására kényszerítenek akár indirekt, akár közvetlen módon. Mármint ha valóban jogállamban élünk".

nehagyd

Félelemmel

Többen félelmüket fejezték ki a helyzet miatt. "Csak nehogy egy pár hét múlva aláírásokat gyűjtsünk Dörner mellett, amikor Tarlós Usztics Mátyást akarja az Új Színház élére tenni... Ahogy a dolgok ma Magyarországon állnak" - írta egy kommentelő. Sokan a saját szavaiktól tartottak: "Önkéntes lista és önkéntes száműzetés. Vállalni kell, én is aláírom". Írt olyan is, aki a félelmet általánosnak állította be: "Félnek a fasisztáktól, félnek a zsidóktól, románoktól, magyaroktól, félnek a jótól, félnek a rossztól. Woody Allen mondta az egyik filmjében, tán az Annie Hallban, hogy az a baj, nem áll ki Amerika New York mellett, mert azt gondolják itt mindenki kommunista zsidó, és néha már én is - vágta rá viccesen a nagy rendező. Legalább akkora baromság lefasisztázni Dörneréket, mint zsidónak nyilvánítani a belvárosi színházakat. Különben is, Csurka is, Dörner  is   Aczél alatt izmosodott. Bírom a retrót! Visszahozzák majd a 70-es, 80-as évek tévéjátékainak feelingjét".

Felháborodással

Volt, akit az Írószövetség akasztott ki hallgatásával: "Ez az egész megdöbbentő, viszont az is, hogy Csurka még mindig a szövetség tagja!" - volt, aki szerint az egész, úgy, ahogy van kiborító: "Fasisztoid, antiszemita, nyíltan fasizálódó, autoriter, neonáci, stb... Meddig kell még ezeket az idióta kifejezéseket hallgatni? Aki úgy érzi, hogy ez zene a fülének, az suttogja este a hálószobájában, de ne erről szóljon a közélet 2011-ben". Ezen a ponton felidéznénk a Heti Válasz publicistájának szavait : "kultúrkampfolni csak pontosan, szépen, ahogy csillag megy az égen..."

Jóslatokkal

Akadt, aki azt jósolta, felfelé fogják buktatni Márta Istvánt, ő lesz a Nemzeti igazgatója, aki szerint most Tarlós kiesett a Fidesz kegyeiből, aki úgy vélte "azt a színházat ott a Paulay Ede utcában, hívják bárhogyan is, meg fogják buktatni" és akadt, aki csak annyit fűzott a történtekhez: "Mindig sajnálni fogom, hogy a Hídember Bereményi filmje. És nem mondjuk Káelé".

versek
1. Spiró György: Jönnek a mélymagyarok, 2. Vlagyimir Viszockij: Adjatok  akutyáknak húst

Idézetekkel

"Olyan nincs, hogy rossz színész, olyan van, hogy színész - meg krumpli, meg kanál, meg villamos..." - idézte fel Feleki Kamill mondását egy olvasó, aki szerint olyan sincs, hogy jobb, meg baloldali színház. Többen versidézetekkel kommentálták a történéseket, Viszockijtól Spiróig terjedt a válogatás. "Túl kell jutni a mai kocsmán" - emelték ki néhányan József Attila egyik sorát.

Bloggerként

Bloggerek sem hagyták szó nélkül az Új Színház ügyét. A radicalpuzzle.blogspot.com-on 'Megint üvölt a sakálkórus' címmel heves zsidózásba kezdett a szerző. Az orulunkvincent.blog.hu egy felfedezésről számolt be Dörner György nyilatkozata kapcsán, miszerint az Új Színházban színre viszik egy magyar szerző álnéven írt vígjátékát, a 'Mert a mamának így jó' címűt. "A google szerint a szerző Giorgio Pianosa. Igen ám, de angolul is lehet ám guglizni. Because that's how mamma likes it! - comedy in two acts. Írta: Pozsgai Zsolt. Titkolózni azt tudnak!" - jegyezte meg a blogger.

maria.blog.hu pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalát tagadta meg Tarlós István főpolgármester, amikor nem teljesítette az Index kérését: bocsássa rendelkezésére a Főpolgármesteri Hivatalban megrendezett szakmai vitáról készült jegyzőkönyvet. Ugyanis a közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalának kötelezettségéről az 1992. évi LXIII. törvény rendelkezik. Az Index keddi cikkében (Csak egy blöff Dörner pályázata) az olvasható:

 "A Főpolgármesteri Hivatalban megrendezett szakmai vitáról készült jegyzőkönyvet kikértük, de az önkormányzat kérésünket elutasította. Az eseményről  pedig hangfelvétel készült, a vita minden érvét és ellenérvét megismerhetnénk." A blogger azt kérdi:

"Mi az, hogy egy közpénzekből finanszírozott közintézményben ülő köztisztviselő, aki közpénzekből húzza a fizetését, nem ad ki egy jegyzőkönyvet, amiben azt rögzítették, hogy milyen szakmai szempontok szerint választottak igazgatót egy szintén közpénzekből gazdálkodó intézmény élére?"

engem_se

Tüntetőleg

Akadnak, akik mozgósítani próbálják az embereket. A Facebookon Árpád-házi zászlólengetéssel egybekötött Szimpátia Kávézást hirdetnek Dörner György mellett. Ugyanitt tüntetést szerveznek Dörner igazgatói kinevezése ellen. Utóbbiról sokan úgy tartják "eső után köpönyeg", de harcosabb hozzáállásra is van példa: "Ha lesz egy olyan, hogy "nem veszek jegyet a Dörner vezette Új Színházba", akkor azt is alá fogjuk írni. És ha egy negyedik is lesz, ami úgy szól majd, hogy "Sarkadi Imre forog a sírjában", akkor azt is".

A Civil Kontroll – Egymillióan a Demokráciáért Egyesület (EMD) is tiltakozott "a döntés szakmaiatlan és cinikus meghozatala ellen"! "Tiltakozunk az ellen, hogy a kulturális élet mindennapjait cinikus politikai háttéralkuk és bakancsok ostoba trappolása szabja meg! Felhívunk minden színházba járót, hogy a főpolgármester döntése elleni tiltakozását, a művészekkel való szolidaritását fejezze ki azzal, hogy az előadások kezdetekor egy percre némán feláll székéből!" - közölte a szervezet.

Keddről szerdára virradóra a budapesti színházak jelentős része elé a járdára egy színházi maszkot festettek, és mellé írták, hogy "Ne hagyd eltaposni!"

A Független Alkotók Bázisa pedig megalapította az “Engem sem kérdezett meg Dörner György” mozgalmat. A szervezők elfogadhatatlannak tartják, hogy "az ország egyik (másik) színháza becstelen és embertelen hitet hirdetők pártirodájává váljon" és hogy erre a magyar irodalom kiváló íróit használják fel, akik már nem tudnak kiállni saját védelmükben! "Ha egyetértesz velünk, tedd ki profilképednek őket, mert - Ők sem beszéltek Dörner Györggyel!" - áll felhívásukban. 

Forrás: www.aznemlehet.net

Összegzőleg

Megkérdőjelezhetetlen állításokból keveset találni, de azért született egy pár: "sértődöttségből és kisebbségi komplexusból nem lesz művészet!", "egyértelműen nem lehet úgy dönteni pénzek elosztásáról, hogy mindenkinek jó legyen, az csak Hollywood tájékán működik, valaki elégedett lesz, mások az öklüket rázzák" és "az a fránya, fránya kanonizáció... az mindig betesz". Ez utóbbihoz azért hozzátennénk, egyetértünk egyik olvasónk bejegyzésével, miszerint az "Ég a város, ég a ház is..." remek kis kánon!

hun

Ha gyűjtésünk nem tetszett, nézze el úri kegy, és gondoljanak arra, amit egy kommentelő jegyzett meg: "szerintem a komoly dolgok nem erre a fórumra valók".

 

Színház.hu

süti beállítások módosítása