Két néni, ha megindul - Temetői roadmovie az Örkényben

Temetői roadmovie-t tűz műsorra az Örkény Színház: Pierre Notte Két néni, ha megindul című darabját pénteken mutatják be.

ketneni1

"Ezt a fajta fekete humort mindannyian szeretjük"

A fekete humorú kabaré a színház dramaturgjának, Gáspár Ildikónak az első rendezése, amelyet a színház előcsarnokában láthatnak a nézők. Gáspár Ildikó, aki 2005 óta az Örkény Színház tagja, dramaturgként a rendezők közül legtöbbször Ascher Tamással, Bagossy Lászlóval, Mácsai Pállalés - a Hoppart társulatban - Polgár Csabával dolgozott eddig, aki ebben a darabban most színészként szerepel.Ildikó elmondta: először - mint dramaturg - más rendezőknek ajánlotta a darabot, azzal az ötlettel, hogy ne két idős színésznő játssza, ahogy azt eredetileg a szerző gondolta, hanem két fiatal, és mellettük egy fiatal színész is szerepeljen benne. A színház igazgatójának megtetszett az ötlet. Mácsai Pál évek óta bíztatja, hogy próbálja ki a rendezést, és most, ezzel a darabbal érett meg a helyzet erre.
"Örömteli munka volt, úgy érzem, mindnyájunk számára. Ezt a fajta fekete humort mindannyian szeretjük, és rendkívül élveztük kitalálni a helyzeteket, poénokat. Rendezőként eleinte az volt furcsa, hogy mindenki tőlem kérdez" - mondta, hozzátéve, hogy aztán megszokta, hogy mindig gyors döntéseket kell hozni.

 

 

Szólt arról is, hogy továbbra is dramaturgként dolgozik majd, hiszen nagyon szereti ezt a munkát, különösen ezekkel a rendezőkkel, de ha megint adódik hasonló lehetőség - talál olyan darabot, olyan színészeket, akikben gondolkodni tud - akkor szívesen nekiállna legközelebb is a rendezésnek. "Tudom, hogy ez egy különleges helyzet volt, nagyon jó volt a csapat, ritka az ilyen próbafolyamat" - hangsúlyozta. Beszélt arról is, hogy Magyarországon először tűzik műsorra a darabot, amelynek ősbemutatóját egy párizsi színházban tartották, és a Comédie Francaise két idős színésznője játszotta.
"Ebben a változatban, fiatalokkal, nem hiszem, hogy korábban játszották volna a darabot" - mondta, hozzáfűzve, hogy színészválasztásával a figurák bohócságát próbálta meg kiemelni, az öregséget stilizáltabban, groteszkebben, eltartva bemutatni. "Nem két idős embert látunk a színpadon, akik azonosak a szereppel, hanem két fiatalt, de minden maszk, az öregséget illusztráló bármiféle segédeszköz nélkül, a viselkedés felnagyításával, karikírozásával. Az idővel is jobban lehet játszani így, valaki egyszerre lehet fiatal és öreg is" - tette hozzá.

 

ketneni2

A szerzőről

Pierre Notte Párizsban élő drámaíró, zeneszerző és színész, rendező darabja egyszerre fekete humorú kabaré, egzisztencialista bohóctréfa és a francia sanzonok nosztalgiájából ihletett rafinált giccs, amelyben Charles Aznavour is énekel. "Számomra a kabaré olyan forma, mely folyamatosan változik, ezért nem is lehet egyetlen kifejezéssel meghatározni. Kell, hogy legyen benne valami elementáris és pofátlan életerő, kicsi közönségesség, mely sötétségbe fordul át; egyszóval mindig ott kell legyen benne a halál és a szexualitás már-már gyermekien naiv összetartozása" - fogalmazott a darab kapcsán Pierre Notte.


ketneni3

A darabról
Annette és Bernadette, a két párizsi vénkisasszony idejük nagy részét kilencvenhét éves anyjuk mellett, a kórházban töltik. És azon az estén, az egyetlen estén, amikor végre kiszabadulnak a monotóniából és színházba mennek, anyjuk meghal.
Annette és Bernadette, a két elárvult öreglány a krematóriumból kilépve egyszerre ott találják magukat, urnával a kézben, a szomszédos bár pultjánál. Aztán egy vonatfolyosón. Egy hatvan személyes busz volánjánál. Eldugott temetői ösvényeken. Az eltűnt időben.
Annette és Bernadette, a két nyanya, világgá mennek, hogy felkutassák apjuk sírját, aki már huszonöt éve nyugszik valahol északon.


A szereposztás
Annette szerepében Takács Nóra Diána, Bernadette alakjában Bohoczki Sára egyetemi hallgató lép színre, Charles Aznavour hasonmásaként pedig Polgár Csabát láthatják a nézők. A díszlet-jelmez Izsák Lili, a koreográfia Murányi Zsófia munkája.

süti beállítások módosítása