Anyagi gondokkal küzd a kalocsai színház

Anyagi okok miatt nem kezdődött meg eddig az idei színházi évad Kalocsán.

Kevesebb pénzért kevesebb előadás – így summázható a kalocsai városatyák döntése következtében született új szerződés a város és a színházat színjátékokkal megtöltő vállalkozó, Szabó Árpád között.

A színház idei terveiről eddig mindössze annyit lehetett tudni, hogy az 5 éves jubileum alkalmából minden korábbinál színesebb, ünnepi évaddal kíván kedveskedni nézőinek. Az évadkezdés időpontját azonban homály fedte. Mint az a legutóbbi testületi ülésen kiderült: azért, mert a város és a színház igazgatója csak most tudott zöld ágra vergődni a színház jövőjével kapcsolatban.

Az ülésen Török Ferenc polgármester beszámolójából kiderült: a színház igazgatója megkereste a város első emberét, és jelezte, hogy a szerződés feltételeit egyre nehezebb teljesíteni. Vagyis az eddig megjelölt összegért a szerződésben előírt előadásszámot nem lehet maradéktalanul teljesíteni

A város még 2006 szeptemberében kötött megállapodást két évadra Szabó Árpád vállalkozóval felnőtt- és gyermekszínházi darabok bemutatására. Ezt a szerződést 2008-ban módosították, és 2013 szeptemberéig szintén őt bízták meg a feladatokkal, az addigi megbízási összeget pedig 9-ről 10 millió forintra növelték. Most azonban Szabó Árpád megkeresésekor kiderült, az önkormányzat anyagi lehetőségei az összeg növelését nem engedik. Sőt kevesebb pénzt tudnak a költségvetésből a színházra szánni a jövőben.

– A premieren és az azt követő két előadáson általában telt ház van. Az azt követő előadásokon viszont egyre kevesebben és kevesebben jelennek meg. Ezért az új szerződés szerint csökkentjük az előadások számát is. Az egy évadra szánt öszszeg pedig 7 és fél millió forint lesz – számolt be a tervekről a polgármester.

 

Forrás: www.kalocsaiszinhaz.hu, baon.hu

süti beállítások módosítása