Nemcsák Károly: igazi művészi munka folyik majd

Október 17-én a Nők Lapja Café fórumának vendége volt Nemcsák Károly, a József Attila Színház júliusban kinevezett igazgatója. Szemléztünk néhány kérdést, amit hozzá intéztek és néhány választ.

"A színházban nem politikai csatározások lesznek"

Egy fórumozó úgy fogalmazott: “Nem igazán értem miért kellett elbocsájtani a színház szervezési osztályát, de nem ítélek el előre senkit, bármilyen politikai sárdobálás is folyik most a különböző igazgató kinevezések kapcsán, majd megítélem a dolgokat a szerint, hogy fog működni a színház. Amennyiben megtartja a családi olcsó színvonalas szórakoztató jellegét, ami már régóta jellemző volt rá, továbbra is fogom vinni az embereket  az előadásokra, de ehhez kell hogy működjön a csoportok szervezésével foglalkozó osztály, vagy vállalkozó vagy akármi....az hogy én milyen politikai oldalon állok nem szabad hogy befolyásolja a munkámat, hiszen jönnek velem különböző nézeteket valló emberek, és mikor szórakozni megyünk a színházba soha nem politizálunk, annak máshol és máskor van a helye. A színházban a színészi játéknak, és a közönség szórakoztatásának van a helye, bízom benne, hogy elcsillapodnak a színház körüli csatározások, és mindenki azzal fog végre foglalkozni ami a feladata, és abból még jó is kisülhet”.

nemcsak

Többek közt erre reagált Nemcsák Károly, aki megköszönte a hozzászólást, és szeretnte volna megnyugtatni a hozzászólót afelől, hogy a színházban nem politikai csatározások lesznek, hanem igazi művészi munka folyik majd. “Azok a színészek, akik a közeljövőben a József Attila Színház színpadán fellépnek, a művészi teljesítményük a garancia a jó előadás létrehozására. A József Attila Színház színpadán láthatjuk majd Huszti Pétert, Piros Ildikót, Koncz Gábort, Pásztor Erzsit, Mikó Istvánt, Benkő Pétert és olyan darabokat láthat majd a közönség, mint Molnár Ferenc: Doktor úr, az előbb már említett Kései Találkozást, Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom, az Apostol együttes 40. születésnapjára készült musical: Nem tudok élni nélküled címmel, és továbbra is repertoáron marad a Mici néni két élete, a Legyen a feleségem, Kölcsönlakás, Made in Hungária, Shirley Valentine. Olyan színészek közreműködésével, mint pél"dául Esztergályos Cecília, Galambos Erzsi, Vándor Éva, Fehér Anna, Kocsis Judit, Schnell Ádám, Józsa Imre, Bodrogi Gyula, Voith Ági, Újréti László és bocsánat, ha valaki kimaradt a sorból” – számolt be az igazgató. Azt is elárulta, hogy a szervezők munkájával kapcsolatosan problémák merültek fel, ezért kellett váltani, de a jelenlegi szervezői csapat komoly szakmai múlttal rendelkezik.

A pályázatokról is faggatták

A József Attila Színház igazgatóját arról is faggatták, miként vélekedik a városvezetés és a pályázatokat elbíráló szakmai testület eltérő álláspontjáról? És általában mi a véleménye arról, hogy nem egy szakmai testület, hanem a hatalom dönt kulturális személyi kérdésekben? “A szakmai bizottságnak véleményezési és nem döntési joga van, azon kívül két pályázatot jónak minősített a szakmai bizottság - ebből az egyik volt az enyém. A fenntartó joga dönteni az ilyen esetekben, és az én esetemben a pályázatban megfogalmazott gazdasági szempontok közelebb álltak a városvezetés elképzeléseihez” – jegyezte meg Nemcsák Károly.

Új sorozatokat terveznek

Azt is elárulta, szeretnénk a közeljövőben elindítani egy gyermek- és ifjúsági bérletsorozatot, és egy missziót is, szintén egy sorozatot, melynek keretében a határon túli és a vidéki színházak életét is bemutatnák. “Azt gondolom a színház jövőjéről, hogy első pillanatban egy biztonságot szeretnék a színház létével kapcsolatban biztosítani. Másrészt a saját produkcióinkon túl szeretném, ha a http://szinhaz.blog.hu/media/image/2011-10-20/11867933/http://szinhaz.blog.hu/media/image/2011-10-20/11867933/budapest..i közönség megismerhetné azt a komoly szakmai munkát, ami egy vidéki városban, határon túli színházakban a kollegáink végeznek. Már ízelítőt kaphattak a győri színháznak a Tizedes meg a többiek előadásából. Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek című darabját a kassai Thália Színház mutatja be november 18-án: ez egy kamaraelőadás, ezért a színpadon foglal helyet majd a néző is és a játéktér is. December elején pedig egy kerek születésnapot ünnepel a színház: Galambos Erzsébet születésnapját” – írta Nemcsák Károly.

TOVÁBBI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK ITT TALÁLHATÓK.

Forrás: Nők Lapja Café

 

Legfrissebb kapcsolódó anyagok:

Nemcsák Károly: Több az új bérletesünk

Nemcsák Károly: Több az új bérletesünk

... dolgozók, ezért az utóbbiaknak teremteni kell egy állandóságot. A pénz amit kaptak (közel 400 millió forint, a szerk.) erre elég lehet. „A színészkollegáim, akik kötődtek a József Attila Színházhoz, olyan ...»

Kései találkozás- Bemutató Angyalföldön

Alekszej Arbuzov Kései találkozás című romantikus történetét a Soproni Petőfi Színházzal együttműködésben mutatja be a József Attila Színház október 22-én, Kerényi Imre rendezésében. Tolnay Klári ...»


süti beállítások módosítása