Fábry szerint Dörner visszavonja pályázatát

Fábri Sándor szerint Dörner vissza fogja vonni pályázatát.

Fábri Sándor is szólni kívánt, bár az előre megbeszélt programban nem szerepelt. "Engedjék meg, hogy egy javaslattal éljek és megpróbáljam ezt a túlfűtött helyzetet kiráncigálni a politia síkhalmai közül" - kezdte szavait.  "Emeljük fel szíveinket és lépjünk egy picit hátra. Egy faluban élek Dörner Györggyel, rendszeresen állok vele a sorban a CBA-ban. Én azt gondolom, hogy a pályázat visszavonása nagyjából eldőlt, szerintem ez meg fog történni, majdnem nyílt kapukat döngetnek. De engedtessék meg a egy utópiát felvázolni, Dörner György egy kitűnő színész, legyünk ennyire toleránsak és elfogadók" - közölte Fábri Sándor, aki szerint Márta István meghívhatná játszani színházába Dörnert, ha igazgató marad, színészi  kvalitásai döntsék el, hogy van-e helye a szakmában és mutassák be Csurka István valamelyik darabját, amit Karinthy Márton egyébként megtett és nézzük meg, hogy érvényes-e még valami abból, ami annak idején erősen érvényesnek tűnt.

 

TÜNTETÉS AZ ÚJ SZÍNHÁZ ELŐTT - PERCRŐL PERCRE

Tüntetés az Új Színház előtt - Percről percre

A Színház.hu tudósít az Új Színház előtt zajló tüntetésről, amelyen fellép: Derdák András, Fodor Tamás, Gerendás Péter, Hegedűs D. Géza, Járó Zsuzsa, Kovács Patrícia, Kulka János, Mohácsi János, Nagy János, Nádasdy Ádám, Péter Kata, Solténszky Tibor, Szász János, Upor László... A részletekről cikkünkben olvashatnak.

süti beállítások módosítása