Új Színház-ügy: A FAZ is kommentárt írt

Az Új Színházzal foglalkozott egy hétfői összeállításában a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A német konzervatív napilapban Joseph Croitoru a budapesti politikai, illetve kulturális helyzet "kiéleződéséről" írt.

A szerző szerint a magyarországi jobbratolódás a hazai színházi életre sem maradt következmények nélkül. Az újság ennek kapcsán beszámolt Dörner Györgynek az Új Színház élére történt kinevezéséről, utalva arra, hogy Dörner a "jobboldali radikális és antiszemita" Csurka Istvánt vette maga mellé művészeti vezetőnek.

Az újságíró ezt követően részletesen ismertette Csurka életútját, majd hosszan azt a cikket, amelyet Ferenczi Krisztina írt a Népszabadságban a "vitatott kinevezésekről". Kiemelte a cikkírónak azt az állítását, amely szerint "tisztán politikai kinevezésről" van szó, és azzal a Fidesz általános vélekedés szerint az immár "alig megfékezhető" jobboldali radikális Jobbikkal akarja javítani megromlott kapcsolatait.

 

KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

TÜNTETÉS AZ ÚJ SZÍNHÁZ ELŐTT - PERCRŐL PERCRE

A Színház.hu tudósított az Új Színház előtt zajló tüntetésről, amelyen fellépett Derdák András, Fodor Tamás, Gerendás Péter, Hegedűs D. Géza, Járó Zsuzsa, Kovács Patrícia, Kulka János, Mohácsi János, Nagy János, Nádasdy Ádám, Péter Kata, Solténszky Tibor, Upor László... A részletekről cikkünkben olvashatnak.

Az Új Színház-ügy részletei

 

INTERJÚK:

Interjú Ascher Tamással

Interjú Bérczes Lászlóval

Interjú Herczeg Tamással

Interjú Csiszár Imrével

Megszólalnak az ÚJ Színház színészei I. rész - Derzsi János, Száraz Dénes

Megszólalnak az Új Színház színészei II. rész - Takács Kati

Interjú Pozsgai Zsolttal

Megszólalnak az Új Színház színészei 3. - Pokorny Lia

Megszólalnak az Új Színház színészei 4. - Vass György

ÚJ SZÍNHÁZ-ÜGY: MEGSZÓLAL GÁSPÁR SÁNDOR

ÚJ SZÍNHÁZ-ÜGY: HÁMORI GABI LEVELE

MEGSZÓLAL GALKÓ BALÁZS

süti beállítások módosítása