Esterházy: elfogadhatatlan a kormány hallgatása Új Színház-ügyben

Elfogadhatatlan a kulturális kormányzat hallgatása Dörnerék színházi kinevezése ügyében, mondta Esterházy Péter az ATV Start című műsorában.

Az író úgy fogalmazott, a hörgést leszámítva Dörner pályázata mögött semmilyen színházi koncepció nincs, ezért szerinte a fővárosi vezetésnek mindenképp állást kellene foglalnia a kérdésben. Dörnerék kinevezése egyébként nem csupán a főváros, vagy a színház ügye, felmerül ugyanis a kérdés, hogy a magyar állam miért támogatja ezt a szellemiséget, amelyet egyébként az író nem szeretne a neonáci, vagy újnyilas jelzőkkel minősíteni, azt ugyanis megteszi helyette Csurka István lapja, a Magyar Fórum.

esterhazy

Dörnerék kinevezéséből szerinte két dolog következhet: vagy nincs különbség a jobboldal és a szélsőjobb között, vagy pedig a jobboldal nem tekinti szélsőségesnek ezeket a nézeteket. Megjegyezte, a határt már többször átléptük, de a felháborodási küszöb a jelek szerint egyre magasabb.

Esterházy azt is elmondta, annak idején Kertész Ákos védelmében azért nem szólalt fel, mert jelen helyzetben Kertész írása védhetetlen, mint fogalmazott, egy elhibázott dolog volt. Úgy véli, Kertész szövegét csak normális körülmények között lenne érdemes vizsgálni, vagyis ha az embereket a megértés iránti vágy vezérelné.

Az idén Aegon életműdíjjal kitüntetett író emellett az irodalommal, illetve a magyar demokrácia helyzetével kapcsolatban is megosztotta gondolatait.

 

A teljes adás itt megtekinthető

Kapcsolódó anyagok:

Az Új Színház-ügy részletei

Összefoglalónk folyamatosan frissül

Összefoglalónkból kiderül, mi történt az Új Színház körül az elmúlt hetekben. Cikkünk folyamatosan frissül és azt is beavatja az eseményekbe, aki eddig nem értesült róluk.

 

INTERJÚK:

Interjú Ascher Tamással

Interjú Bérczes Lászlóval

Interjú Herczeg Tamással

Interjú Csiszár Imrével

Megszólalnak az ÚJ Színház színészei I. rész - Derzsi János, Száraz Dénes

Megszólalnak az Új Színház színészei II. rész - Takács Kati

Interjú Pozsgai Zsolttal

Megszólalnak az Új Színház színészei 3. - Pokorny Lia

Megszólalnak az Új Színház színészei 4. - Vass György

ÚJ SZÍNHÁZ-ÜGY: MEGSZÓLAL GÁSPÁR SÁNDOR

ÚJ SZÍNHÁZ-ÜGY: HÁMORI GABI LEVELE

MEGSZÓLAL GALKÓ BALÁZS

TÜNTETÉS PERCRŐL PERCRE


süti beállítások módosítása