Fókuszban a dokuszínház-10. Kortárs Drámafesztivál

November 26. és december 3. között ismét Kortárs Drámafesztivál Budapest. Immár ez lesz a tizedik. A jubileumi fesztivál rendezvénysorozatát idén a dokumentarista dráma és színház téma köré szervezik. Ez alkalomból hazai és külföldi – orosz és román – dokuszínházi előadásokat mutatnak be, valamint nemzetközi konferenciát is szerveznek a témában számos ismert, hazai és külföldi előadó részvételével. Emellett a fesztivál hagyományos magyar és nemzetközi színházi programja három új magyar bemutató premier előadásával bővül.

kortars_dramafeszt_fekvo

Nemzetközi program

A Kortárs Drámafesztivál Budapest ezentúl külföldi kortárs darabok magyar színpadokon történő bemutatását is támogatni szeretné. Ennek jegyében strukturálta át nemzetközi programját. Idén már nem csak külföldi vendégjátékok, de, az orosz és a román vendégjáték mellett egy fiatal lengyel drámaírónő művének magyarországi premierje is szerepel a fesztivál műsorán.

A nemzetközi programban a híres orosz Teatr.doc Egy óra tizennyolc (perc) című dokumentarista színházi előadása látható a Trafóban. Az előadást idén Arany Maszk díjra jelölték, és poznani, helsinkii, szentpétervári szereplése után most itt szerepel először Magyarországon.

Az előadás rendezője, Mihail Ugarov egyben az első orosz dokumentarista színház megalapítója is. A Teatr.doc-ot 2000-ben hozta létre feleségével, Jelena Greminával.

ugarov_w330

Mihail Ugarov

A nemzetközi program másik dokumentarista színházi előadása a Romániából meghívott Alina Şerban Felelősségem tudatában kijelentem című előadás, David Schwartz rendezése. A MU Színházban látható.

A fiatal rendező munkáiban főként társadalmi és politikai kérdésekkel foglalkozik. Létrehozott többek között egy audio- és videoarchívumot a romániai rendszerváltás eseményeiről, valamint dokumentálta a romániai, Zsil-völgyi, elszegényedett bányászközösség életét. Alina Şerban, roma származású drámaíró, színésznő, 2009-ben végzett a Bukaresti Színművészeti Egyetem színész szakán. Jelenleg az egyik legismertebb bukaresti független színházi műhely, a tangaProjekt tagja, civilként is aktívan küzd a roma kisebbség jogaiért.

 

alina-Serban

Alina Şerban

A nemzetközi program harmadik, nyitóelőadása Elżbieta Chowaniec kortárs lengyel drámaírónő Gardéniájának magyarországi premierje. A darabot tavaly a felolvasószínházi sorozatban mutatta be a KDF a K. V. Társulat előadásában és Pelsőczy Réka rendezésében.

Az önéletrajzi dokumentumokra épülő darab annyira megtetszett az együttesnek és a rendezőnek, hogy vállalkoztak a mű színrevitelére. A darabnak ez lesz a magyarországi bemutatója.

 

Elzbieta_Chowaniec

Elżbieta Chowanie

Elżbieta Chowaniec a legsikeresebb kortárs lengyel drámaírók egyike, rendező, újságíró. Filmgyártás, újságíró és forgatókönyvíró szakon végzett, majd Tadeusz Słobodzianek Dráma Laboratóriumában folytatta tanulmányait. Első darabja, a Gardénia 2007 óta szerepel a Dráma Laboratórium repertoárján, és egyike a legnépszerűbb előadásoknak.

 

Magyar program

A fesztivál nemzetközi programblokkja mellett idén is lesz magyar showcase program, amely az elmúlt évad legkiemelkedőbb kortárs bemutatóiból kínál válogatást. Az elsősorban külföldi vendégeinknek szánt program a zsűri - Dobák Lívia dramaturg, Forgách András drámaíró, dramaturg, rendező, valamint Urbán Balázs és Szűcs Katalin Ágnes kritikus - javaslatai alapján a következőképpen alakult:

Székely János: Caligula helytartója, r: Szikszai Rémusz, a VÁDLI, a FÜGE és a Zsámbéki Színház Bázis közös előadása

Nádas Péter: Szirénének, r: Dömötör András, a Katona József Színház előadása

A gyáva, r: Scherer Péter, a Nézőművészeti Kft. előadása

Csáth Géza-Mezei Kinga: Józanok csendje, r: Mezei Kinga, a Stúdió K Színház előadása

Korijolánusz, r: Polgár Csaba, a HOPPart Társulat előadása

Závada Pál: Magyar ünnep, r: Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház előadása

Mohácsi István-Mohácsi János-Kovács Márton: Egyszer élünk, avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe, r: Mohácsi János, a Nemzeti Színház előadása

_MG_3840

Egyszer élünk... Darázs Zsolt további fotói a foto.szinhaz.hu-n >>>

 

A magyar showcase programjába idén is meghívtunk két olyan magyar együttest, akik a fesztivál alatt tartják új kortárs magyar bemutatójuk premierjét. Először láthatja a közönség a FÜGE Produkció új ősbemutatóját, Tasnádi István Hogyishívják című darabjának Kovács Dániel rendezte előadását, valamint Pintér Béla és Társulata Kaisers-TV Ungarn című új előadásának nemzetközi bemutatóját.

 

      

Szirénének

 

VISITORS' PROGRAMME

A magyar showcase program célközönsége elsősorban a fesztivál Visitors' Programme-jának meghívottjai. A nemzetközi színházi szakemberek, neves fesztiváligazgatók, színikritikusok mellett idén a konferencia résztvevői is a Visitors Programme vendégei. Európából és a tengerentúlról hívták őket a szervezők a fesztiválra, hogy a kortárs magyar színház legizgalmasabb alkotóival, műhelyeivel és előadásaival megismerkedhessenek.

Mivel a magyar showcase program előadásait angol feliratozással vagy szinkrontolmácsolással láthatják a nézők, ezáltal lehetőséget teremtünk a Budapesten elő, tanuló, dolgozó vagy turista külföldiek számára is, hogy megismerkedjenek a kortárs magyar színház legújabb eredményeivel.

 

FELOLVASÓSZÍNHÁZ

A felolvasószínházi sorozat célja továbbra is, hogy a hazai közönséget és színházi szakmát a nemzetközi kortárs drámaírás Magyarországon mindeddig ismeretlen alkotásaival és alkotóival ismertesse meg.

Ezúttal egy német szerzőnő, Felicia Zeller Beszélgetések űrhajósokkal (Gespräche mit Astronauten) című darabját mutatják be a Kortárs Drámafesztivál Budapest keretében.

 

NEMZETKÖZI KONFERENCIA

A dokumentarista dráma és színház apropóján háromnapos nemzetközi konferenciát is szervez a KDF. Újrahasznosított valóság a színpadon – Dokumentarista dráma és színház Kelet-Közép-Európában címmel. Mi vihető színre a kelet-közép-európai társadalmak jelenéből? Hogyan lehet a valóság elemeit drámai és színházi anyaggá formálni? Milyen társadalmi folyamatok felgyorsítására vagy elindítására képes ez a színháztípus? Ezeket a kérdéseket teszik fel a konferencia szervezői, hogy aktív párbeszédet kezdeményezzenek a dokumentarista színházról, mely Európa egyik legtermékenyebb irányzata, és amely Kelet-Közép-Európában is egyre hangsúlyosabb.

A visegrádi országok dokumentarista törekvéseinek elemző bemutatása mellett a találkozó biztosítani szeretné a tapasztalatcsere lehetőségét a műfaj orosz, német, angol, román, francia, amerikai, kanadai szakértőivel és művelőivel. Kiemelt vitaindító előadásokat tart az egyik legjelesebb német teoretikus, Thomas Irmer és az orosz Teatr.doc művészei, Ruslan Malikov rendező és Mihail Durnenkov drámaíró.

 

---------

10. KORTÁRS DRÁMAFESZTIVÁL BUDAPEST

2011. november 26 - december 3.

süti beállítások módosítása