Elkezdődtek az Öreg hölgy látogatásának olvasópróbái Békéscsabán

Elkezdődtek Az öreg hölgy látogatása című dráma próbái Békécsabán. Pár napja, a Jókai Színház Vigadó termében tartották Dürrenmatt méltán kedvelt és ismert, a görög tragédiák szövevényes fonalát idéző drámájának első olvasópróbáját.

Röviden a darabról:

Valaki meghúzza a vészféket Güllen városánál. Hogy ki ő és mit akar? Ez adja a dráma alapvető konfliktusát. Felbolydul a kisváros élete, Claire Zachanassiant elégtételt akar. A tét nagy: erkölcs és gazdasági elnyomorodottság ütközik meg egymással a városka lakóiban.


6

Az alkotók

Az előadást Fodor Zsóka főszereplésével láthatja majd a közönség január 13-tól a teátrum nagyszínpadán. Az olvasópróbán Fekete Péter igazgató köszöntötte a társulat tagjait, valamint a Jókai színházba visszatérő vendégművészeket: Fodor Zsóka mellett szintén a Csárdáskirálynő c. operett egyik sztárját, Kulcsár Lajost, illetve Az elveszett levél c. drámából ismert Földi Lászlót.

5

Fekete Péter igazgató köszönti a Társulatot

Az alkotók az előadásról:

Dürrenmatt művét Kovács Frigyes, a szabadkai színház rendezője álmodja színpadra, akinek nem ismeretlen a társulat, hiszen közel fél éven keresztül figyelte a művészeket a színpadon a teátrum előadásait látogatva. Hihetetlenül nagy és nehéz produkció létrehozása vár a csapatra – hangsúlyozta a rendező, aki amellett, hogy szilárd koncepcióval érkezett Békéscsabára, a flexibilitást, az egymásból való építkezést, valamint az őszinteséget jelölte meg munkája fő mozgatórugójaként.

Hogy a látvány nagyon fontos része legyen az előadásnak, arról Papp Janó jelmeztervező és Bujdosó Nóra díszlettervező igényes és ötletgazdag munkája gondoskodik majd. Az olykor szürrealisztikus hatást keltő jelmezek mellett kiváló hatást érnek el a többfunkciós, mozgatható díszletelemek.

 

További képek az olvasópróbáról:

2

Kovács Frigyes rendező

1

Fodor Zsóka

4

Zalán Tibor dramaturg

forrás: Békés Megyei Jókai Színház

süti beállítások módosítása