Nemcsák: a jó bornak is kell cégér meg a rossznak is

Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója egy interjúban elmondta, nem a támadásokkkal kell fogalkozni, és hogy az igazgatói poszt teljesen át fogja alakítani az életét. Lapszemle.

Nemcsák Károlyt arról az időszakról is kérdezték, amikor díszletezőként dolgozott a Miskolci Nemzeti Színházban. “Akkoriban már azt óriási sikerként könyveltem el, hogy színházban dolgozhattam, még ha csak díszletesként is. Ha nem vesznek fel a Színművészetire, akkor ma én vagyok Miskolcon a műszaki vezető. Talán emiatt sokkal megértőbb vagyok azokkal, akik egy színházban a háttérben dolgoznak, és rengeteget tesznek egy előadás sikeréért” – mesélte a hetvenes évekről az igazgató, akit büszkeséggel tölt el, hogy még a fiatalok is rajonganak a teleregényért, a Szomszédokért, melyben szerepelt.

 

A kérdésre, az igazgatói kinevezése hogyan befolyásolja az életét, azt felelte: “Az igazgatói poszt teljesen át fogja alakítani az életemet. Nyilvánvaló, hogy direktorként számos gazdasági szempontot figyelembe kell vennem. Végül a nézők mondják majd ki az ítéletet. Egy-két év múlva kiderül, mennyire sikeres a tervünk. A családban is hoz ez változásokat, és rengeteg emberi tényezőt is befolyásol, de eddig is mozgalmas életet éltünk. A feleségemmel mi is toleráljuk a gyermekeink elfoglaltságait, és ők is a miénket. Ez azt is jelenti, hogy az ő programjaik ugyanolyan fontosak, mint az igazgatói teendők. Minden szervezés kérdése, de ha a fiaink életében fontos dolog történik, akkor mindig ott vagyunk. Legyen ez akár egy sportmeccs vagy valamilyen cserkészesemény” – nyilatkozta Nemcsák, aki azt is hozzátette, nagyon későn nevezték ki, “ezáltal némi időzavarba került, ez sok nehézséget okoz”.

 

A támadásokról azt mondta, nem kell velük foglalkozni. “A jó bornak is kell cégér meg a rossznak is. Nekünk azt kell elérnünk, hogy akik korábban szerettek a színházba járni, továbbra is jöjjenek, emellett bővítsük a lehetőségeket, ezért is hívunk meg olyan előadásokat, amiket a fővárosban nem láthat máshol a közönség. Határon túli és vidéki teátrumok darabjait is bemutatjuk” –fogalmazott Nemcsák Károly.

 

Forrás: Borsonline

süti beállítások módosítása