Ókovács: Dohnányi aláírta a szerződést, Győriványiét felbontjuk

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa szombaton cáfolta Győriványi Ráth György volt megbízott főzeneigazgató állítását, miszerint Christoph von Dohnányi aláírt szerződés nélkül mondta le október 28-29-re tervezett budapesti vezénylését. Egyben közölte: felbontják Győriványi szerződését.

A berlini születésű, világhírű karmester, Christoph von Dohnányi október 20-án tájékoztatta a Magyar Állami Operaházat arról, hogy nem kíván olyan városban fellépni, "amelynek főpolgármestere az egyik színház vezetését két ismert szélsőjobboldali antiszemitára bízta". "Győriványi úr téved abban, van-e érvényes szerződése Christoph von Dohnányinak: aláírta, visszaküldte, van" - közölte a kormánybiztos. 
Győriványi Ráth György volt megbízott főzeneigazgató a Népszabadság szombati számának fórum rovatában azt írta, hogy a karmesternek nem volt szerződése. Mint hangsúlyozta, "egy szép napon valamelyik politikus arra ébredt, hogy a Magyar Állami Operaháztól el lehet vonni közel egymilliárd forintot az évad közepén. Ezek után nem volt olyan felelős gazdasági vezető, aki alá merte volna írni az évad szerződéseit". "Nagyon sajnálom, hogy nyilvánosság előtt kell vitába bonyolódnom a művésszel, aki karmesterként a legtöbb kitűzést kapta több egymás utáni évadra az Operaházban" - reagált Ókovács Szilveszter.

okovacsstiller

Ókovács Szilveszter, fotó: Stiller Ákos

A kormánybiztos szerint Győriványinak igaza van abban, hogy fedezet nélkül nem lehetséges szerződések aláírása. Hozzátette: a volt megbízott főzeneigazgató csak azt nem említette, hogy fedezet híján épp ő lökte több tízmilliós veszteségbe az Operaházba kiírt szimfonikus koncertsorozatot, amelynek végig vitele most nagy nehézségeket okoz. És - folytatta - arról sem szólt, hogy egyetlen szerződés mégiscsak élt a kinevezésekor, amely viszont nem is egy, hanem három évre, háromszor 22 fixált előadásra köttetett.
"Kell-e írnom, hogy Győriványi úré volt ez az egyetlen szerződés? Közalkalmazotti fizetés mellett még soha senki ennyi honoráriumot nem vett fel egy évad alatt az Operaház újkori történetében, mint amennyit a volt megbízott főzeneigazgató úr kvázi kiutalt magának. Sokan érezték a gázsi és a kitűzés-szám horribilis voltát, de hiába a pénzhiány, a szerződés mindezidáig támadhatatlan volt - és idén is ez történt volna, ha ő most nem írja meg cikkét" - fejtette ki Ókovács Szilveszter.
Mint hangsúlyozta, Győriványi Ráth György abban is téved, hogy a lemondás miatti műsorváltozás ne járna kárral.
"A Magyar Állami Operaház hitelét egy vele jogviszonyban álló partner nem ronthatja, így felbontjuk Győriványi Ráth György szerződését. Pedig dacára annak, hogy negyedmilliárd forinttal elúsztatták a 2011-es évet – emiatt is állt elő a kellemetlen helyzet, hogy muszáj lemondanom premiereket –, Győriványi Ráth Györgyöt alkalmas karmesternek tartom, Hamar Zsoltot pedig még inkább" - hangsúlyozta Ókovács Szilveszter.
A Zürichben dolgozó Hamar Zsolt karmester ugyancsak a Népszabadságban korábban úgy vélte, Dohnányi ügyében pert helyezni kilátásba nem tisztességes. Ezzel kapcsolatban Ókovács Szilveszter azt írja: "Zsoltnak egyszerűen nincs igaza, és hirtelen indulat vezérelte, viszont az Operaház nimbuszát szánt szándékkal nem rombolta: meghívom őt vezényelni, ahogy Christoph von Dohnányi esetében is tettem e héten, hisz mindkettejük művészetét nagyra becsülöm - ám a rám bízott intézményt kár nem érheti, ez alapkérdés, amelyet a Népszabadság publicistája is megértett".
A kormánybiztos hozzátette: Győriványi Ráth Györgynek pénteken cikkírás helyett az általa összeállított szerződésben szereplő Rigoletto-előadást kellett volna vezényelnie, "amelyet sms-ben mondott le. De ez most már történelem" – fűzte hozzá a kormánybiztos.

süti beállítások módosítása